De Rossi: Mindig így kellene játszani

De Rossi: Mindig így kellene játszani

A középpályás azt szeretné, ha mindig úgy játszanának, ahogy tették a CSZKA ellen.

"Végre ezen a meccsen úgy játszottunk, ahogy tudunk, és ahogy mindig kellett volna. Aggasztóak ezek a kihagyások a koncentrációban és a teljesítményben, de a mostani már hasonlított a tavalyihoz, és ez mindenképpen pozitív." - mondta De Rossi a meccs után.

" Annak ellenére, hogy tavaly egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig meneteltünk, sokkal jobban oda kell figyelni a bajnokságra. Már tavaly is ki kellett volna használnunk a Juve botlásait, most viszont sajnos már a bajnokság ezen szakaszában távol kerültünk az első helyzettől.

A Romában sok volt a hiányzó az orosz együttes ellen, és De Rossi is fájdalomcsillapítóval lépett pályára. 

"A gyógyszerekkel kevésbé érzed a fájdalmat, és lehet játszani, de meg kell nézni, hogy másnap reggel hogyan kelek ki az ágyból."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, De Rossi, CSZKA Moszkva , Bajnokok Ligája