De Rossi: Én nem akartam elhagyni a Romát

De Rossi: Én nem akartam elhagyni a Romát

A Roma legendája elárulta, nem az ő döntése volt az, hogy tavaly nyáron elhagyta szeretett csapatát.

A középpályás nemrég fejezte be az aktív játékot, miután egész pályafutását - a Boca Juniorsnál töltött fél évet leszámítva - a Romában töltötte.

"Igen szokatlan az, hogy valaki 20 évet egy csapatnál tölt el, ezért az én pályafutásom igen ritka."- nyilatkozta De Rossi a Sky Sport Italia-nak.

"Arról nem álmodom, hogy edzőként is hasonlóan hosszú munkát találok majd, mert az edzősködés sosem tart ilyen sokáig egy csapatnál, de nagyon szeretnék a Roma edzője lenni. Viszont előtte szeretnék végigmenni azon a kötelező tanulási folyamaton, és tapasztalatszerzésen, amin minden fiatal edzőnek át kell esnie."

"Nyilvánvaló, hogy szeretnék a Roma kispadján ülni, de nem siettetem a dolgokat, hogy ez már holnap megtörténjen. Ha egyszer megtörténik, akkor az azért lesz, mert jó edző vagyok, nem pedig mert fontos játékosa voltam a csapatnak."

De Rossi hamarosan édesapja nyomdokaiba léphet, aki évek óta a Roma utánpótlásának vezetőedzője.

"Nem csak azért kezdem el ezt az utazást, mert élvezem, hanem mert úgy érzem, hogy képes vagyok rá. Az emberek rám mindig úgy néztek az öltözőben, mint egy vezérre, de az edzőnek mindig döntéseket kell hoznia, meg kell választania a stábját, de legvégül egyedül kell elviselnie a nyomást."

"Megpróbálok különböző edzőtől tanulni, hiszen ez most teljesen új karrier lesz, ezért szerintem Pep Guardiola nagyon jó lenne kezdésnek."

De Rossi Francesco Tottihoz hasonlóan úgy távozott a Romától, hogy még nem szeretett volna, és vele végül nem hosszabbítottak szerződést.

"Én teljesen nyugodt voltam, sosem kamuztam. Lehet, hogy valakinek nagyon rosszul esett volna látni, hogy 20 év után távoznom kell a klubtól és ez mennyi szomorúságot okoz nekem, ezért nekem fontos volt, hogy a szurkolók azt lássák, ez az egész nem akkora tragédia számomra."

"Nem az én döntésem volt, hogy elhagyom a Romát, de arról én döntöttem, hogy mikor hagyom abba a labdarúgást. Viszont a két döntést egyiket sem akartam."

"Egyedül azt sajnálom, hogy nem nyertem valami igazán komoly trófeát a Romával. Sokan azt mondták, hogy nem voltam elég ambiciózus, de nincs semmi ambiciózusabb annál, mint hogy megpróbálsz egy olyan klubbal nyerni valamit, amelyik iszonyat ritkán nyer valamit."

"Ami a jövőt illeti, soha senki nem keresett azzal, hogy visszatérjek a Romához. A Boca Juniorsnál Roman Riquelme marasztalt, de elmondtam nekik, hogy a családom szeretné, ha visszatérnék Rómába. Sikerült beilleszkednünk Buenos Airesben, de volt elég sok indok arra, hogy hazatérjünk."

"Az argentin kiruccanás alatt nagyon sokat tanultam, hatalmas élmény volt. Arra is rájöttem, hogy hihetetlen sok a tehetség Argentínában, legalább mint Brazíliában, és ha erre nem figyelnek szervezett körülmények között, akkor elvesznek a süllyesztőben, pedig velük hatalmasat változhatna a futballvilág."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, De Rossi, interjú