asroma.hu
Daniele De Rossi búcsúlevele mindazoknak, akik valamennyire befolyásolták a pályafutását.
"Miért nevetsz, fiú?"
"Mert boldog vagyok."
"De minek örülsz?"
"Mert van egy Roma mezem!"
"De nem hamis?"
"Nem! És a nagynéném felvarrta a számot rá."
"Tehát mi van, ha azt mondanám, hogy több mint 600 alkalommal fogod viselni ezt a mezt?"
"Azt mondanám, hogy nekem egy alkalom is elég lenne!
Visszatekintve arra a képre, amit mindenki nagyon jól ismer, rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok. Olyan szerencsém van, amit soha nem éreztem magától értetődőnek, és soha nem tudok elég hálás lenni érte. Hosszú, eseménydús és intenzív utazás volt ez, de engem mindig egy dolog hajtott, a klub iránti szeretetem.
Nem akarom, hogy ez a hálám kimondatlan maradjon. Amikor leírom azt, hogy 'Köszönöm', akkor az nem csak egy elméleti érzés, érzelem, ami az eszembe jut, hanem konkrétan azoknak az embereknek az arcai, hangjai, akikkel találkoztam.
Ezért kérem, hadd mondjak köszönetet mindenkinek a Románál:
A Sensi családnak, és Pallotta elnöknek.
Minden nőnek és férfinek, akik Trigoriában dolgoztak, és dolgoznak.
Az edzőknek, akikkel dolgoztam; mindannyian - kivétel nélkül - valami fontosat tanítottak nekem.
Az orvosi stábnak, akik mindig gondomat viselték; és Damianonak, aki nélkül biztosan kevesebbszer léptem volna pályára.
A csapattársak, akik a családommá váltak - a munkámnak ezt a részét szerettem a legjobban. A napi rutin, a trigoriai öltözőben eltöltött idők fognak a legjobban hiányozni.
Bruno, aki látott bennem valami különlegeset, ezért elvitt a klub fantasztikus akadémiájára. Akkor, egy augusztusi reggelen találkoztam először Simonéval és Mancioval, akikkel azóta barátok vagyunk, és örökre azok is maradunk.
Köszönöm Davide, tudom, hogy mellettem leszel az élet hátralevő részében is.
Köszönöm Francesco. A csapatkapitányi karszalagot, amit viseltem, a testvérem, egy remek kapitány, és egy olyan hihetetlen futballista karjáról örököltem meg, akinél jobbat sosem láttam Roma mezben futballozni. Nem mindenkinek adatik meg, hogy 16 éven keresztül futballozhasson együtt a példaképével, bálványával. Most tisztelettel átadom majd ezt a karszalagot Alessandronak, egy másik testvérnek, akiről tudom, hogy ugyanolyan méltó rá.
Köszönöm édesanyámnak, édesapámnak, akik két nagyon fontos értékre tanítottak meg, és amit minden egyes napon magammal hoztam: soha ne csinálj valakinek olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek meg, a másik pedig, hogy mindig segíts azoknak, akik bajban vannak.
Köszönöm Ostiának az embereket, és a tengerpartot. Segített felnőni gyerekként: tinédzserként jöttem el, majd felnőttként tértem vissza.
Köszönöm továbbá azoknak, akik végig mellettem álltak az otthonunk falain belül: Gaia, Olivia, Noah, és különösen Sarah nélkük fél ember lennék.
Köszönöm a Roma szurkolóknak, az én szurkolóimnak. Ma, legalább ma megengedem magamnak, hogy szurkolóimnak szólítsalak benneteket, mert én is az egyik voltam. A ti szeretetetek segített abban, hogy folytatni tudtam. Ti vagytok az oka annak, amiért ezt a várost, ezt az életet választottam időről időre újra. Vasárnap a 616. alkalommal hozom meg ezt a döntést, a helyes döntést.
Néhány évvel ezelőtt, május 26. lett az a nap, amikor mindannyian azt gondoltuk, hogy többet sosem tudunk már mosolyogni. Én is ezt gondoltam, legalábbis addig, amíg meg nem láttam egy tetoválást valakin, amin az állt: '2013. május 23. és a szél továbbra is fúj'. Nem ismerem ennek a különleges tetoválásnak a tulajdonosát, de azt tudom, hogy a szél május 27-én továbbra is fújni fog. Soha nem éreztem olyan szeretetet, mint amit az utóbbi napokban kaptam, tényleg nagyon megindító volt, és nagyon megérintett. Sosem láttam ilyen összefogást egy dologért, mint most. De most, talán a legszebb ajándék, amit adhattok nekem, hogy elhagyjátok a fájdalmatokat és dühötöket, és újra teljes mértékben annak az egyetlen dolognak szorítotok, ami mindannyiunkat a legjobban érdekel, ami minden és mindenki előtt van - a Romának.
Senki nem fog jobban szeretni téged, mint én.
Hamarosan találkozunk.
Forrás: asroma.com
