A Roma középpályásának legnagyobb célja, hogy bajnoki címet ünnepelhessen csapatával.
De Rossi az NBC-nek beszélt arról, hogy mi a legnagyobb célja a labdarúgásban és hogy milyen a kapcsolata a Romával.
A játékos éppen a Roma utolsó bajnoki címét követő évben mutatkozott be a felnőtt csapatban, így még mielőtt visszavonul, szeretne bajnoki lenni.
"Ez a legnagyobb célom, ez az, amit egész pályafutásom alatt akartam."- kezdte a játékos.
"Tudom, hogy sokan tisztában vannak azzal, hogy milyen bajnoki címet nyerni itt Rómában, de szeretném ezt egy kicsit jobban elmagyarázni. Az is a munkánk része, hogy tudjuk mi történik, ha nyerünk, de itt Rómában, ha bajnok leszel, akkor azt soha többet nem felejted el."
"Az idei szezon? Még korai róla beszélni, de azt tisztán látni, hogy van egy csoport tele olyan játékossal, akik 24, 27, 28 évesek, akik már nem számítanak fiatalnak és ez azért fontos, mert 27 évesen már mindent tudsz a futballról, amit egy profi játékosnak tudnia kell."
De Rossi mindenképpen vezetőnek számít a pályán, miközben egészen különleges kapcsolat fűzi őt a Romához.
"Ez az egész belülről jön, a karaktered, amit egész pályafutásod és életed alatt építesz fel. Ez nem az, amit minden percben ki kell fejezned a futballban és a munkahelyeden. A csapattársaiddal kedvesnek és mindig elérhetőnek kell lenned, ha szükségük van rád. Ennyi az egész."
"Ha meg kell emelned a hangod, akkor tedd meg, de semmi különös. A pályán a csapattársaid tisztelnek, a pályán kívül pedig jónak kell lenni, amikor a dolgok jó irányba mennek, a normális irányba, semmi különleges, semmi tökéletes, csak simán a helyes irányba. Azok a normális emberek, akik szeretik a munkájukat, azok egymást is szeretni és tisztelni fogják."
"Hogy én milyennek akarok látszódni? Profi játékosnak, kedves srácnak, de elsősorban egy olyan embernek, akik őrülten szerelmes a klubjába."
"Aztán persze jó játékosnak is, mert szerintem az vagyok. De semmi több. Ami Francescóval történt az szinte hihetetlen és megismételhetetlen. Én boldog leszek, ha legtöbben egy kedves srácként emlékeznek majd rám, aki iszonyatosan szerette a klubját."
"Bennünk rómaiakban van valami itt bent. Róma tele van történetekkel, történelemmel és régi dolgokkal."
"Nagyon sok a látnivaló és a műemlék, amikről a könyvekben lehet olvasni, de sokaknak Ennio Morricone, vagy Sergio Leone neve ismerős Romával kapcsolatban."
"Nagyon sok az újdonság, de mégis kapcsolatban vagyunk a múlttal. Ezt nem szabad elfelejteni, erre emlékezni kell, mert ez kihatással lehet az előttünk álló útra."
Forrás: football-italia.net