De Rossi: A játékosoknak is vállalniuk kell a felelősséget

De Rossi: A játékosoknak is vállalniuk kell a felelősséget

A Roma középpályása szerint a játékosokat is komoly felelősség terheli az újabb vereség, és a gyenge teljesítmény miatt.

Mi nem sikerült ezen a meccsen?

"Teljesen másképpen képzeltük el a meccset, de az első góljuk szinte kirántotta a lábunkat magunk alól. Meg kell vizsgálnunk ezeket a hibákat, szerencsére még rengeteg meccs van hátra, szinte az egész szezon előttünk van."

"Valami viszont nem működik most, és ennek okait meg kell találnunk magunk között, majd szembenézni velük, és megoldani."

Megtudhatjuk, hogy pontosan mi történik jelen pillanatban a Romával?

"Amikor rosszul mennek a dolgok, mindig úgy tűnik, hogy szinte képtelenség megfordítani azt, annyira logikátlan az egész. De a bennünk lévő tapasztalattal tudjuk, hogy voltak már előtte is ilyen rossz időszakaink, és azokból is sikerült kilábalnunk. Szerencsére van még időnk, de kötelességünk ezen változtatni."

Az ilyen esetekben helyes-e, ha ugyanazzal az edzővel folytatják a munkát?

"Most is ugyanaz az edző, akivel egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig meneteltünk tavaly, akivel eddig és most is dolgozunk, nem látom értelmét, hogy miért őt kellene mindenért hibáztatni. Ahhoz, hogy legyőzd a Chievót és a Bolognát nem kell Pep Guardiolának ülnie a kispadon. Nekünk játékosoknak is vállalnunk kell a felelősséget."

"Ilyen esetekben, mikor ennyire nem mennek a dolgok, felesleges csak egy embert hibáztatni, és jelen esetben nincs értelme az edzőre kenni mindent."

A tapasztalt játékosoknak nem kellene ilyenkor az öltözőben csinálni valamit, hogy megváltozzanak a dolgok?

"Már megtettük, amit kell, de nem működött. Beszéltünk, magunkra vállaltuk a felelősséget. A tapasztaltabb játékosok nem kevésbé felelősek, mint a fiatalok. Én biztos vagyok abban, hogy ki fogunk lábalni ebből a helyzetből. Most két olyan meccs következik, amelyiken egyszerűen nem kaphatunk ki."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, De Rossi, Bologna, Serie A