asroma.hu
Damiano Tommasi, aki szépen lassan a Roma legelközelezettebb legendájává vált.
A kócos hajával, és borostás arcával eltéveszthetetlen figurája az olasz futballéletnek Daniano Tommasi, aki jelenleg a labdarúgókat tömörítő szervezet, az AIC elnöke.
Megjelenése szinte alig változott az 1994-es veronai bemutatkozása óta, amikor mindössze 19 éves volt.
2011-ben Damiano beteljesítette sorsát azzal, hogy a szakemberek őt választották az AIC elnökévé. Tény, hogy az elmúlt két évtized nagy részét azza töltötte, hogy felépítse a karrierjét erre a szerepre.
Tommasi szakított a modern futball hagyományaival. Élete során mindig rendkívül önzetlen, szigorú erkölcsöktől vezérelt volt, és már pályafutása kezdetétől fogva érződött rajta a jótékonysági ösztön.
Már fiatal korában sem a katonai szolgálatot, hanem a polgári szolgálatot választotta, kijelentve, hogy 'nem akarja puskával szolgálni a hazáját.'
Miután profi labdarúgóvá vált, felügyelte a csapattársai fegyelmi bírságainak elosztását, hogy azok mindenképpen jótékonysági célokra legyenek fordítva. Később saját maga is jelentős összegeket adományozott jótékony célokra.
Ami pedig a labdarúgó pályafutását illeti, Tommasi a Hellas Verona ifjúsági csapataiban nevelkedett, és nagyon szorgos védekező középpályásként lett végül ismert.
Miközben 1996-ban az olasz felnőtt válogatott csak szenvedett az Európa Bajnokság csoportkörében, addig az U-21-es csapat a rendező Spanyolországot legyőzve megnyerte a saját Eb-jét.
Ennek a csapatnak volt kulcsfontosságú tagja Tommasi, míg a védelmet az Alessandro Nesta - Fabio Cannavaro kettős fémjelezte. 3 év Serie B-s szereplést követően végül a Roma igazolta le a játékost.
Az 1996/97-es szezon nagyon nehézre sikeredett a Romának, amely végül a középmezőnyben végzett. Azonban annak az évnek az egyetlen üde színfoltja Damiano Tommasi feltűnése volt, aki 30 mérkőzésen lépett pályára kezdő Serie A-s szezonjában.
1997-ben Zdenek Zeman érkezett a kispadra, és Damiano Tommasi fontos szerepet játszott a cseh mester támadóstílusú futballjában. Mélyen elhelyezkedő középpályásként a feladata az ellenfél támadásainak megakasztása volt, majd gyors passzokkal saját csapatát kellett újra támadásba lendítenie.
1999-ben Fabio Capellót nevezték ki a Roma vezetőedzőjének, amivel mind a klub, mind Tommasi szintet lépett, és melynek fénypontja a 2001-es Scudetto volt. Tommasi a legbiztosabb pontja volt a kezdőcsapatnak, és vagy Cristiano Zanetti, vagy Emerson párjaként Capello védekező középpályás-párosának állandó tagja volt. Ez szinte áthatolhatatlan akadályt biztosított a Walter Samuel, Aldair és Jonathan Zebina fémjelezte védelemhez, miközben a szélen olyan játékosoknak biztosított támadási lehetőségeket, mint Cafu és Candela.
A pálya másik részén, elől pedig a bőség zavara állt elő Capello számára, aki olyan játékosokból válogathatott, mint Gabriel Batistuta, Francesco Totti, Vincenzo Montella és az alulértékelt Marco Delvecchio. Tommasira jellemzően ő játszotta az árnyékban lévő hős szerepét, aki rendszerint a piszkos munkát végezte a pályán, ezzel lehetőséget biztosítva másoknak a csillogásra.
Francesco Antonioli, Tommasi csapattársa jegyezte meg róla: ''Hihetetlen szezonja volt akkor, amikor megnyertük a Scudettót - ott volt mindenhol, és mindig. Folyamatosan szerelt, megszerezte a labdát, és már adta is tovább."
Ha Tommasi szerepének fontosságát a bajnoki cím megszerzésében egy meccsben kellene összefoglalni, akkor azt a 2001 januári, harmadik helyezett Atalanta elleni idegenbeli meccsel lehetne legjobban jellemezni. Előtte 0:0-ra végzett a csapat a rivális Juventusszal szemben, ekkor következett egy komoly erőpróba Bergámóban. A szakadó eső ellenére Tommasi megállíthatatlan volt azon a délutánon, és mint egy igazi harcos, folyamatos kontroll alatt tartotta a középpályát, majd a góljával biztosította be a csapat a 2:0-ás győzelmét.
Tommasi persze vonakodott elismeri szerepét a sikerekben, és legtöbbször próbálta a többieket kiemelni. Amikor 1998-ban megkapta első meghívóját a felnőtt válogatottba, nyilvánosan kijelentette, hogy nem érdemelte meg. A Scudetto évében pedig állandó tagja volt már Giovanni Trapattoni válogatottjának.
Persze voltak nála technikailag képzettebb játékosok is akkoriban Olaszországban, de senki nem tudott versenyre kelni Tommasi elkötelezettségével, határozottságával és eltökéltségével. Trapattoni is két védekező középpályást alkalmazott, ezzel lehetőséget biztosítva Tommasinak, hogy újra kettőst alkothasson az akkor már az Intert erősítő Zanettivel.
Kicsit haladva az időben, elérkezett 2004 nyara, a felkészülési időszak, amit a Roma Ausztriában töltött. Az olasz csapat felkészülési mérkőzést játszott az angol Stoke City-vel. Azon a meccsen Tommasival szemben nagyon durván szabálytalankodott Gerry Taggart, melynek eredményeként a játékos térde teljesen tönkrement. Sajnos az első pillanatban látszott, hogy nagyon komoly a sérülése, majd a következő napok orvosi vizsgálatait követően nyilvánvalóvá vált, hogy keresztszalag-szakadást szenvedett. Ekkor 31 éves volt, nagyon úgy tűnt, hogy már sosem láthatjuk újra az igazi Tommasit.
Az egész 2004/05-ös szezon az ő saját, személyes harcáról szólt, hogy megpróbálja visszanyerni fizikálisan a formáját, de túlságosan lassan javult az állapota. Míg 2005 nyarán a többiek újra elkezdték a felkészülést az új szezonra, ő továbbra sem volt képes csatlakozni a csapattársaihoz. Nem volt kétség Tommasi elkötelezettsége felől, még az orvos, aki műtötte, az is megjegyezte, hogy szinte csodával határos az az erő és vágy, ami a játékosban megvan a visszatérés érdekében.
Eközben a közelgő szerződéshosszabbítás hatalmas dilemma elé állította a Roma vezetését. A folyamatos pénzügyi korlátok azt eredményezték, hogy az erőforrásokat körültekintően kellett felhasználni, miközben a klub továbbra is úgy érezte, tartozik annyival Tommasinak, hogy meggyőződnek arról, képes lesz-e visszanyerni korábbi formáját. A kompromisszum végül az lett, hogy a klub egy éves szerződést ajánlott a játékosnak megfelelő feltételekkel.
Nagy meglepetésükre Tommasi visszautasította az ajánlatot, de nem azért, mert mástól jobbat kapott volna. Ő egy ellenjavaslatot nyújtott be a Romának: 1 év az 1500 eurós minimálbéren. Tommasi pénzügyileg biztonságban volt, és tényleg csak az számított neki, hogy visszatérhessen a legmagasabb szinten. A személyes harca mellett bűntudata volt azért, hogy az elmúlt 12 hónapban úgy kapott fizetést, hogy a pályára sem tudott lépni. Valójában pedig hűségesen szolgálta a Romát már egy évtizede, így semmivel nem tartozott a klubnak. De ez volt az, amit úgy érzett, hogy meg kell tennie a becsületének helyreállításához.
Az egész futballtársadalom csodálkozását fejezte ki erre a lépésre. Ez egy olyan lépés volt, amivel Tommasi országszerte tiszteletet szerzett. Gyakorló katolikusként Tommasi az egyház egyik kedvence volt, még áldást is kapott a Vatikántól. Egy olyan világban, ahol sokan már euró százezreket kerestek, és ahol olyanok, akik már milliomosok voltak, de még mindig hatalmas összegeket kértek a szerződésük megújításakor, ez a lépés 'szokatlan döntésnek' bizonyult.
2005 októberében Tommasi végül újra magára ölthette a Roma mezét, először még csak rövid, pár perces lehetőségeket kapva csereként beállva az Ascoli, a Messina és a Juventus ellen. A Fiorentina ellen volt újra először kezdő, ahol újra a kedvenc 17-es mezét viselhette. 17 hónappal borzasztó sérülése után...
Sokan megbocsátották volna neki, ha túlságosan óvatos a mérkőzés során, hiszen tényleg mindenki kíváncsi volt, hogy ilyen hosszú rehabilitációs időszak után képes lesz-e a térde újra a legmagasabb szinten teljesíteni. Ha voltak is kétségek, akkor nem ezen a meccsen... Tommasi már a mérkőzés 40. másodpercében belement egy kemény párharcba Tomas Ujfalusival, melynek végeredménye az lett, hogy a Roma jöhetett szabadrúgással. A mérkőzés második percében a Roma vezetett támadást Cassano révén a jobb szélen, aki beérve a 16-oson belülre középre centerezett. Ekkor feltűnt a kapu előterében egy igen jellegzetes alak, Damiano Tommasié, aki éppen Ujfalusit megelőzve megszerezte a Romának a vezetést.
Féktelen öröm lett úrrá a játékoson, akit azonnal körbevettek a csapattársai, akik pontosan tudták, hogy mit jelent számára ez a pillanat. Minden érzelem leolvasható volt az arcáról, azok a gesztusok, amit a Stadio Olimpico közönsége felé tett - a tisztelgés mindazoknak, akik végig kitartottak mellette azon a fáradtságos, hosszú úton.
Innetől Tommasi egyre több lehetőséget kapott, csapatát az UEFA Kupa legjobb 16 csapata közé segítette, az Olasz Kupában pedig jelentős szerepet játszott a döntőbejutásban, ahol végül az Intert nem sikerült legyőzni. Tommasi adóssága a klub és a szurkolók felé törlesztve lett.
Végül nyáron Tommasi és a Roma békésen elváltak egymástól, a játékos még két évet lehúzott a spanyol Levantéban, majd az angol másodosztályban szereplő QPR-hez igazolt, és végül Kínában a Tianjin Teda csapatánál futballozott.
Tommasi fizikai ellenállóképessége és mentális ereje mindenképpen csodálatra méltó. Sikerült visszakapaszkodnia a legdurvább sérülésből, és újra a Roma meghatározó játékosává válni.
Természetesen Tommasit még mindig hatalmas tisztelet övezi Róma bordó-sárga felében. 2015-ben a Roma Hírességek Csarnokának tagja lett, mellyel elismerték a klubért tett szolgálatát, hiszen több mint 350 meccsen lépett pályára. Tommasi egy rá teljesen jellemző, alázatos, szerény beszéddel mondott köszönetet: "Nagyszerű érzés bekerülni a Hírességek Csarnokába, de azt kell mondjam, nem érzem, hogy ugyanazon a szinten lennék, mint a többiek. A Roma történelmének nagyjai mellett állni kicsit olyan érzés, mintha egy napot a hőseiddel töltenél."
Azonban a Damiano Tommasi iránti tisztelet és csodálat teljesen általános, ami messze túlmutat egy klubon. Ő egy példakép, egy hős a pályán, és azon kívül egyaránt, és egy igazán nemes labdarúgó.
Forrás: asroma.com
