Cristante: Végre egy fontos győzelem

Cristante: Végre egy fontos győzelem

A fiatal középpályás nem bánja azt, hogy Juan Jesus beleért a fejesébe, és végül a brazil védő lett a gólszerző.

Ez egy nagyon fontos győzelem.

"Jól játszottunk, persze nem volt könnyű dolgunk, de mentünk előre, és a helyes hozzáállás meghozta a gyümölcsét, lezártuk a meccset. Fontos, hogy ne legyen hullámzó a teljesítményünk, mert sajnos ez eléggé jellemző volt eddig ránk, de ezen a meccsen erről szó sem volt."

Juan Jesus végül beleért a fejesedbe, így lett biztosan gól.

"Teljesen jó így, sosem tudhatod, hogy merre pattan a labda, szóval így a biztos."

Mi volt a különbség a két félidő között?

"Minden meccs másképpen alakul, az első félidőben mindkét csapat próbálta az akaratát ráerőltetni a másikra, de mivel sikerült megszereznünk a vezetést, a második félidőben a Samp egy kicsit kinyílt, mi pedig büntettünk."

Mi a helyzet a posztoddal? Sok meccsre van szükséged, hogy belelendülj?

"Remekül érzem magam a középpályán. Minél több meccset játszol, annál több lesz az önbizalmad."

A Roma hosszú ideje most játszott megint szépen és eredményesen. Ez a Roma képes lenne felvenni a harcot az élmezőnnyel?

"Igen, ez az. Megmutattuk, hogy erősek vagyunk, mindössze következetesnek kell lennünk a továbbiakban."

Forrás: romapress.net

Címkék: AS Roma, Cristante, Sampdoria, Serie A