A Roma ikonja a La Stampanak adott interjúban beszélt többek között a karrierjéről, a Romáról, és hogy mit csinál jelenleg.

A Nettunoban született szélső egész pályafutását a Románál töltötte, majd játékosból edző lett.

És mit csinál most?

„Én vagyok a technikai koordinátora azoknak a játékos korosztályoknak, amiket a legjobban szeretek. A tíz év alattiaktól a tizennégy év alattiakig bezárólag foglalkozom a srácokkal, természetesen mindig a Románál.”

Hogy van?

„Jól, sőt, nagyszerűen vagyok, minden rendben van. Megműtöttek, jól sikerült a műtét, és még a CT-vizsgálat is megnyugtató.”

Még mindig Roma-szurkoló?

(Nevet). „Abszolút! Apámban igazi Giallorossi vér csörgedezett. Amikor a Roma leigazolt, szinte megőrült. Kőművesként dolgozott, hét gyereke volt, négykor kelt, és este hétkor jött haza. Mikor meghallotta a hírt felragyogott az arca, hihetetlenül örült. Én tizenhét éves voltam.”

A Romáról és a válogatott, valamint a világbajnoki címről már nagyon sokszor beszélt, viszont két dolgot soha nem említett.

„Ó, Istenem, általában mindig mindent elmondok a különböző interjúkban. A családomról, a munkámról, a csapattársaimról. Sok sikerben volt részem, és ahogy illik, hoztam áldozatokat is értük. Elmenni Genovába a Serie B-be, és két évig a Serie B-ben játszani, nem volt könnyű. De ahogy mondani szokták, tapasztalatot kellett szereznem. A Primaverából jöttem, és Gigi Simoni mindenáron engem akart. Vissza akartak térni a Serie A-ba, ami végül sikerült is. Én lettem a legjobb játékos, szóval köszönettel tartozom Giginek, mert komoly kockázatot vállalt.”

Önt is felkérték, hogy legyen a Roma edzője, amikor a Roma a kiesés szélére sodródott. Azelőtt csak ifjúsági csapatoknál dolgozott. Miért pont Önt és ki kérte fel?

„Ez egy különleges pillanat volt. A Prandelli családi problémái, Delneri érkezése, majd a kiesés veszélye fenyegette a csapatunkat. Rosella Sensi találkozott Tottival, De Rossival és a többi játékossal, és megkértek, hogy legyek én a vezetőedző, a vezér, kicsit úgy, mint ma Ranieri. De ő egy igazi és nagyon jó edző, valamint a megfelelő ember. Nekem nem volt tapasztalatom, leszámítva az ifjúsági szektort. Ott voltak a legjobb játékosok. Totti, Perrotta, Cassano, nagyon sokan. Jól ment, mert az utolsó előtti napon Bergamóban megmentettük magunkat, Cassano góljával. Sosem felejtem el Rosellát a meccs végén. Ölelések és könnyek, felszabadultság és a rómaiság áradata.”

Milyen volt a kapcsolata a csapattársaival és edzőkkel, kivel volt a legjobb viszonya?

„Nos, a legszorosabb kapcsolatom Pruzzóval volt. Ő nagyon sokat segített nekem, együtt éltünk. Aztán egy életet töltöttünk Rómában, még a katonai szolgálatot is ugyanabban a laktanyában teljesítettük, arról nem is beszélve, hogy a pályán szinte testvérek voltunk. Én adtam neki a gólpasszokat, ő pedig értékesítette őket. Ő egy kivételes ember. Ugyanez a helyzet Agostino Di Bartolomeivel. (Szünet). Felejthetetlen, Ago. Ő fogadott be Rómában, ő nevelt fel, ő volt a kapitány, a vezető, életem végéig hálás leszek neki. A legjobb játékos, higgye el nekem. Ami az edzőket illeti, rögtön Liedholmot mondom. A játékosok közül Falcao, Ancelotti jut eszembe, de sokakat lehetne még említeni. Hihetetlen bajnokaink voltak abban a bajnoki évben, és nyilván azt mondom, hogy Pruzzo, aki mindig a góllövőlista élén végzett . Alulértékelt? Nos, egyik sem, mindannyian nagyszerű karriert futottak be.”

Ugyanez a kérdés a válogatottal kapcsolatban.

„Micsoda nagyszerű csapat voltunk. De ha tényleg nevet kell mondanom, akkor Claudio Gentile-t mondanám. Egy szörnyeteg. De igazából mindenki kivette a részét a munkából. Ciccio Graziani, Dino Zoff azzal a mentéssel a brazilok elleni meccs végén... de Gentile teljesen levette a pályáról Zicót és Maradonát, a két fenomént, akik maguk voltak a futball. Még azokon a Juve elleni bajnoki meccseken is Claudio volt az, aki a legnagyobb nehézségek elé állított. Hogy ki volt a legjobb barátom, az könnyű. Ciccio Graziani, „testvéreknek” szólítjuk egymást, ő nagyon kedves, aztán ő Subiacóból való, én Nettunóból. Még ma is őrült csínyekkel szórakoztatjuk egymást.”

Edzők?

„Liedholm a legjobb. Ő tanított meg a futballra, de az életre is. Aztán, ahogy már mondtam, Gigi Simoni: nagyon jó és nagyon kedves volt. Sok barátom volt, de még mindig azt mondom, hogy Nils volt az, aki ezer tanácsot adott a pályán kívül is. Tegyük hozzá, hogy neki köszönhetjük, hogy megnyertük azt a történelmi bajnokságot...”

Mi volt a Scudetto után?

„Ez volt életem legszebb napja, a klub ifjúsági akadémiáján nőttem fel, és felkerült a trikolór a mellkasomra, amit annyiszor hallottam édesapámtól... Amikor nyertünk, megőrült. Nagyon sokat köszönhetek neki, és sokat köszönhetek a Roma-szurkolóknak is, akik egyedülállóak, valóban hihetetlenek.”

A legnagyobb fájdalmak a labdarúgás világával kapcsolatban.

„Agostino, Paolo Rossi és Gaetano Scirea halála. Őrült veszteségek, de ilyen például Aldo Maldera elvesztése is. Még mindig szörnyen érzem magam. Életem végéig a szívemben lesznek. Ők olyan emberek, akik oly sokat adtak nekem. Korábban már beszéltem Ago-ról. Az első napomon a Románál eljött, hogy üdvözöljön a Tre Fontane pályán. És nem akarom elfelejteni Gianluca-t Vialli sem.”

Van olyan személy, aki nem híres a labdarúgás világában, de akinek köszönhet valamit?

„Az utcán nőttem fel, sok barátom volt, nem voltak pályák, téglából és botokból csináltunk kis kapukat. A gyerekkori barátok, akik szinte testvérek voltak mindig. Annak idején eljöttek a spanyolországi világbajnokságra, de az argentinok elleni meccs előtt lerobbant az autójuk. Causio felhívott engem: Bruno, gyere ki! Az összes nettunói barátom ott volt egy transzparenssel. „A világ számára te vagy Bruno Conti, számunkra te vagy Marazico”. Könnybe lábadt a szemem. Nem tudták megjavítani az autót, mert kevés pénzük volt, és már úgy volt, hogy vissza kell menniük Olaszországba, de ott tartottam őket és mérhetetlen örömmel fizettem a szállodát, az ételt.”

A legjobb mérkőzése?

„Azt hiszem, a Dundee ellen, a Bajnokok Kupája elődöntőjében. Skóciában vereséget szenvedtünk, kikaptunk 2:0-ra, a visszavágón három gólt szereztünk és továbbjutottunk. A világbajnokságon viszont biztosan a Brazília elleni, az igazi döntő.”

A Roma valaha volt legjobb játékosa.

„Totti, De Rossi, Aldair és Candela.”

Conti, mint tehetségkutató. Miért választotta ezt a szerepet, és nem például a sportigazgatói vagy az edzői szerepkört?

„Valójában, amikor felnőttem, edző akartam lenni, és a Roma ifjúsági csapatának kispadján kezdtem Ermenegildo Gianninivel, Beppe édesapjával. A Giovanissimi volt a szenvedélyem, és ez volt a szenvedélyem. Aztán Mezzaroma felhívott, amikor Sensivel együtt megvásárolta a Romát, hogy megkérjen, legyek az ifjúsági szektor vezetője, amelyet gyakorlatilag a semmiből kellett felépítenie. Elfogadtam, és rájöttem, hogy szeretek járni a külvárosi pályákon, látni a gyerekeket, és kezelni a bonyolult kapcsolatot a szülőkkel, akik azt akarják, hogy a gyerekeik fenomenálisak legyenek. De a futball nem mindenkinek való. Azt kell mondanom, hogy óriási elégedettséggel töltött el. Megmagyarázhatatlan látni, ahogy a gyerekek bajnokokká válnak. Mindennél többet gondolok Daniele De Rossira, akit Ostia Mare-ból hoztam el, Aquilanira, akit a Spes Montesacróban fedeztem fel, vagy Bovóra és Pepere. Danielet és Albertot azokban a nyári táborokban fedezték fel, amelyeket én szerveztem.”

A stadion melyik szektorában nézi a meccseket? (Nevet).

„Egy durva kerítés mögött. Szombatonként és vasárnaponként körbejárom a pályákat, hogy új Roma-szurkolókat keressek.”

A mai Roma? Nem titok, hogy De Rossi nagy barátja.

„Tévedés. Olyan, mintha a fiam lenne. Nagyon örültem, hogy a kispadunkon láttam, mert már most is nagyon jó. Mindent szeretek, amit Daniele tesz, gondol és mond. Hihetetlen játékos volt, kivételes ember. Nem tagadom, hogy az elbocsátása fájt, nagyon fájt. Ő, Francesco, Giannini, amellett, hogy kapitányok, egyben a Romát is jelentik.”

És most itt van Ranieri.

„Nagyon örülök Claudiónak. Elfogadta a saját és a mi Románk érdekében. Ranieri még Sensi elnökösködése idején közel volt a Scudettóhoz. Vele barátok vagyunk, tiszteljük egymást, és nagyon szeretem őt azért az emberért, aki. Számomra Claudióról beszélni olyan, mintha a DDR-ről beszélnénk.”

Fog a Roma a bajnoki címért, vagy BL-t érő helyekért küzdeni?

„Nagyon, nagyon remélem. Szurkolóként csak annyit mondhatok, hogy teljes szívemből remélem.”

És általánosságban, hogy áll az olasz futball és az ifjúsági szektor?

„Úgy gondolom, hogy a labdarúgás sokat változik, és úgy gondolom, hogy elengedhetetlen újra a fiatalokhoz nyúlni. Elég volt ezekből az algoritmusokból, a futball nem tudomány, vissza kell térni a normalitáshoz, olyan embereket kell választani, akik az alapokat tanítják. Túl sokat gondolkodunk a fizikumról és nem eleget a technikáról. Még a gyerekmeccseknél a srácokat is az ellenfélre készítik fel. Őrület. Nekik focizniuk kell, szórakozni, kifejezni magukat. Megmondják nekik, hogy mit csináljanak, mikor passzoljanak, hogy adjanak be, stb... inkább hagyni kellene őket, hogy azt tegyék, amit éreznek. Ezekben a korosztályokban fejlődni kell, nem pedig nyerni.”

Forrás: romanews.eu

Címkék: AS Roma, Bruno Conti