Baldissoni: Kell a második hely

Baldissoni: Kell a második hely

Mauro Baldissoni szerint a Roma mindenképpen szeretné megszerezni a második, automatikus BL indulást érő helyet a bajnokságban.

"Már biztosan ott leszünk a Bajnokok Ligájának selejtezőjében, de még feljebb is léphetünk a tabellán. Minden elismerésün a srácoké és az edzőé, mert nem volt előre lefutott az ügy."- nyilatkozta még a Genoa meccs előtt Baldissoni.

"Mindannian örülünk Strootman visszatérésének, ismerjük a küzdőképességét és azt, hogy mennyire szeret játszani. Nagyon sokat szenvedett, de most osztozunk az örömében, hogy újra a kezdőcsapatban kapott helyet."

"Úgy tűnt, hogy sosem érnek véget a megpróbáltatásai, de most már vége."

Változik-e azzal a Roma átigazolási stratégiája Pjanicot és Nainggolant illetően, ha Strootman teljesen egészséges lesz jövőre?

"Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy Strootman és Pjanic már itt játszottak akkor, amikor Nainggolant szerződtettük, így a jövőbeli döntésünket nem fogja befolyásolni Kevin jelenléte."

"A Nainggolannal és Pjaniccsal kapcsolatos pletykák tisztán az újságok kitalációi."

"Ami pedig Tottit illeti, nem szívesen beszélek erről az ügyről, mert ez csak rá és az elnökre tartozik. Közel a szezon vége, ami azt jelenti, hogy közel a végső megoldás is. Ami az elmúlt hetekben történt befolyásolhatja a döntést, de ezt a döntést ők ketten fogják meghozni, nem a klub."

Néhány szurkolói csoport úgy döntött, hogy a Chievo elleni utolsó hazai bajnokira visszatérnek a lelátóra, ami talán Totti utolsó hazai bajnokija is lehet.

"Nem hiszem, hogy a Chievo elleni meccs előtt megtörténne a bejelentés, de szerintem nem is számít, mert Francesco folytathatja a pályafutását, de ha nem teszi, akkor keresni fogunk egy másik, megfelelőbb alkalmat arra, hogy ünnepeljük és elbúcsúztassuk őt."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Baldissoni, Strootman, Totti