Az Inter elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

Az Inter elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

Antonio Conte együttesét fogadja a Roma vasárnap este a Stadio Olimpicóban.

Az őszi mérkőzésen Chris Smalling remekül játszott, és mint tudjuk, már újra a csapattal edz, de képes lesz-e holnap játszani?

"Meglátjuk, de Chris csak tegnap óta edz újra együtt a többiekkel, előtte pedig sérült volt, szóval meglátjuk, hogy milyen állapotban lesz majd."

A szerdai meccs végén szemtanúi lehettünk annak, amint Mancini számonkérte Zaniolót azért, mert nem zárt vissza, és erről Ön is beszélt a sajtótájékoztatón. Nem túl kritikus ez egy olyan sráccal szemben, aki nemrég tért vissza a sérüléséből?

"Ebben a helyzetben én mindenkivel egyenes vagyok, és amikor valami nem tetszik, annak hangot is adok. De ezek teljesen normális dolgok a futballban. Beszéltem vele is később erről, és minden rendben van. Zaniolo fontos játékos, nagyon hosszú ideig sérült volt, de mindannyian nagyon hiszünk és bízunk benne."

Ebben a szezonban a Romának az első négy csapat közül egyiket sem sikerült legyőznie, ez is azt mutatja, hogy az ötödik helyet érdemli meg a csapat?

"Minden egyes meccset külön kell vizsgálnunk, és habár a statisztikák azt mutatják, de mindegyik ellen jó teljesítményt nyújtottunk."

Kívülről úgy tűnik, hogy túl sok a feszültség a csapaton belül, de mi az igazság belül?

"Ezt csak kívülről látják így, de egyáltalán nincs semmiféle probléma a klubon belül. A csapat magabiztos, mindenki egységes, szóval ezeket a problémákat kívülről generálják. Itt mindenki teljesen nyugodt."

Lorenzo Pellegrini holnap is kezdeni fog?

"Pellegrini mentálisan és fizikálisan is jó állapotban van, szóval holnap is kezdeni fog."

Az utóbbi időben nem túl sokat láttuk Cengiz Ündert és Justin Kluivertet, ez a teljesítményüknek, vagy a formációnak köszönhető?

"Ez nem a formáció kérdése, de egyszerre csak 11 játékost tudok pályára küldeni. A csapat jól teljesít, és jelen pillanatban nem akarok túl sokat változtatni. Minden játékos jól teljesít az edzéseken, és ha eljön a lehetőség, akkor játszani fognak."

Továbbra is hisz abban, hogy meglehet a negyedik hely?

"Legyünk őszinték, nagyon nehéz lesz. De nekem most a holnapi meccs a legfontosabb, mással most nem szabad foglalkoznunk, csak azzal a meccsel."

Bruno Peres az újrakezdés óta 5-ször kezdett már, míg Zappacosta mindössze kétszer. Mi az, ami a brazil előrébb helyezi?

"Meglátjuk holnap ki fog kezdeni, de azt kell mondjam, hogy a szélen olyan játékosra van szükségünk, aki kicsit támadószelleműbb, mint Bruno. Emiatt játszik ő többször."

Ismerve Antonio Conte csapatát, és annak támadószekcióját, mivel készülnek ellenük? Mélyebben védekezik majd a csapat?

"Semmivel, úgy kell játszanunk majd most is, mint az utóbbi meccseken, amennyire csak lehet, letámadni az ellenfél térfelén. Nagyon jól ismerem az Intert, nem akarunk változtatni, de dolgozunk azon, hogy a veszélyeket elhárítsuk."

Változtat bármit a dolgokon az, hogy holnap játszik-e Lukaku, vagy sem?

"A védekezésünket illetően semmin nem változtat."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Inter, Serie A