Az év első tétmérkőzésének sajtótájékoztatója

Az év első tétmérkőzésének sajtótájékoztatója

A Roma a Torino ellen kezdi meg a 2020-as évet holnap este 20:45-kor.

Milyen állapotban van a csapat a téli szünet után?

"Jó állapotban, de nagyon jól sikerült hét van mögöttünk edzés szempontjából. A srácok jó formában vannak, és motiváltak. Nagyon fontos, hogy az évet erősen kezdjük, ezért jó teljesítményre van szükség holnap, mert fontos, hogy nyerjünk."

Mit vár a Torino együttesétől?

"A Torino ellen mindig nehéz játszani. A legutóbbi három idegenbeli mérkőzésükből kettőt megnyertek, egy döntetlen lett. Erős, határozott, és agresszív csapatot várok, szóval nehéz dolgunk lesz."

Petrachi azt nyilatkozta, hogy Kalinic nem távozik januárban, valamint hogy Bruno Peres kap egy második esélyt. Mit gondol, új életet tudnak kezdeni?

"Kalinic egyre jobban teljesít edzéseken, és hétről hétre fejlődik, javul. Azt várom, hogy a szezon második felében sokkal többet fog majd szerepelni. A téli átigazolási időszakban nem könnyű játékost cserélni, szóval Kalinic marad, és remélem, hogy fontos szerepet tölt majd be."

"Bruno Peres kölcsönből tért vissza, de a Roma játékosa. Petrachi nagyon jól ismeri, és már beszéltünk róla. Az elmúlt két napban velünk edzett, és meglátjuk, hogy a segítségünkre lehet-e majd. Most a fizikai állapotán kell majd dolgoznia, aztán meglátjuk."

Mi a véleménye arról, hogy Zlatan Ibrahimovic visszatért Olaszországba? Mit adhat ő a Serie A-nak?

"Nem szeretek olyan játékosokról beszélni, akik más csapatban játszanak, de ő egy csodálatos játékos. Az, hogy top játékos futballozik a bajnokságban, mindenképpen a Serie A javára válik."

Mit gondol, a Roma képes lehet valami trófeát nyerni idén?

"Szerintem nem helyes, ha ilyen típusú terhet teszünk a játékosokra. Sok dolog változott, és az év eleje óta szépen lassan fejlődünk, de mindig csak a következő meccsre szabad összpontosítani, ami most a Torino elleni. Azt kell megnyernünk."

Azt mondta, hogy Zaniolo nagyon sokat fejlődött. Képes még tovább fejlődni?

"Minden játékos képes fejlődni. Zaniolo taktikai tudása nem volt mindig maximális, de mostanában már sokszor a legjobb időben fut be az üres területekre. A döntéshozatalban még javulnia kell, de fantasztikus tehetség, és szerintem Olaszország egyik legjobb játékosa válhat belőle."

Milyen hatással van az öltözőre a klub eladásával kapcsolatos hírek? Kérdezte erről a vezetőséget?

"Nem beszéltünk erről. Én az edző vagyok. Sokat beszélek Guido Fiengával, és tudom, hogy mi történik a klubnál, és nem aggódom."

Csalódott Cengiz Ünder miatt? Még mindig számít rá, vagy ha jönne egy ajánlat, akkor elengedné?

"Jelen pillanatban nem gondolok arra, hogy bármelyik játékosunkat is el kellene engednem. Cengiz a csapatunk tagja, de csak 11 játékost tudok pályára küldeni, és Zaniolo jó formában van. Ündernek folytatnia kell a kemény munkát, és élni a kínálkozó alkalommal, ha adódik."

Mi a helyzet Kluiverttel, és Pastoréval?

"Kluivert újra velünk edz. Beszéltem az orvosi stábbal, és még nincs teljesen rendben, szóval nem akarok kockáztatni. Talán a Juventus elleni meccs után térhet majd vissza. Pastore esete más, neki van egy ödémája a lábában, amit nem könnyű helyrehozni. Neki több időre van szüksége."

A Romára most sorozatban elég sok meccs vár majd, amik szinte mind esti időpontban lesznek. Mit gondol, ez hatással lehet a csapat teljesítményére?

"Nem szeretem, amikor mindössze 72 óránk van két meccs között, és ez elég sokszor előfordult velünk. Tudom, hogy ez a televíziós közvetítések miatt van így, de nem jó, amikor a játékosoknak nem marad idejük regenerálódni."

A Torino egyike azon Serie A-s csapatoknak, akik a legtöbb szabálytalanságot követik el. Elégedett azzal, ahogy a csapata viselkedik, adott esetben szabálytalankodik akkor, amikor elveszíti a labdát?

"Ha azt mondom, hogy igen, akkor mindenki azt fogja mondani, hogy nem szép dolog szabálytalankodásra bíztatni a játékosokat. Természetesen a csapatnak valahogy reagálnia kell arra, ha elveszíti a labdát, és ha nem sikerül visszaszerezni azt, akkor bizony előfordul, hogy szabálytalankodunk."

Mit tudtak volna elérni eddig, ha a szezon során mindenki a rendelkezésére állt volna, és egészséges lett volna?

"Nem szeretek a múltról beszélni. A realitás az, hogy sok meccset kellett úgy játszanunk, hogy sokan nem voltak bevethetőek, de nagyon sokszor így is jól játszottunk. Nem szeretek kifogásokat keresni. Így alakult. Amikor nehéz helyzetben voltunk, a rendelkezésre álló játékosok jól teljesítettek, jól dolgoztak. Nem szeretek a múlttal foglalkozni, sem a jövővel, inkább a jelenre koncentrálok, ami most a holnapi meccsünk a Torino ellen."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Torino, Serie A