Az álma vált valóra Calafiorinak

Az álma vált valóra Calafiorinak

A fiatal játékos is remek teljesítményt nyújtott a Juventus elleni utolsó bajnoki mérkőzésen.

A 18 éves játékos a Juventus ellen debütált a felnőtt csapatban, ahol szerzett egy érvénytelen gólt, és összehozott egy tizenegyest.

"Ez a sok éves kemény munka csúcspontja."- jegyezte meg a mérkőzés után Calafiori.

"Mindig erről álmodtam, néha úgy tűnt, hogy szinte elérhetetlen lesz, de végül csak sikerült."

És majdnem szereztél egy csodálatos gólt is...

"Nem is hittem benne, hogy sikerül kapura küldenem, mert jobb lábbal lőttem rá, és szerintem ez lett volna mindössze a második gólom ezzel a lábbal a szezon során, mert szinte sosem használom azt a lábam. Pár másodpercig csodálatos érzés volt, aztán megláttam a játékvezetőt, és azonnal rájöttem, hogy nem adták meg."

És mi a helyzet a kiharcolt tizenegyessel?

"Amikor jött felém a labda, az első gondolatom az volt, hogy visszapasszolom Diegonak. Megállítottam, majd megfordult a lövés is a fejemben, de végül úgy döntöttem, hogy elindulok befelé. Végül ez lett a legjobb megoldás, mert szabálytalankodtak velem."

Volt olyan játékos, aki különösen segített a mérkőzés során?

"Perotti nagyon sok tanácsot adott a mérkőzés során - mondta, hogy nyugodjak meg, valószínűleg látta rajtam, hogy kicsit ideges vagyok, főleg az elején. A félidő után kezdtem lenyugodni, de aztán le kellett jöjjek a pályáról, mert elfáradtam. Diego nagyon sokat segített, de a többiek is."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Calafiori, Juventus, Serie A