A Torino elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Torino elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Roma holnap a Torino vendégeként kezdi meg a 2018-19-es szezont.

Van különbség a tavalyi, és a mostani szezonkezdet között?

"Nagyon sok dolog változott, most sokkal jobban tudjuk és értjük, hogy mit kell csinálnunk. Nagyon elégedett vagyok, és tényleg szeretném, ha ezen az idegenbeli meccsen jól kezdenénk."

Nehéz megtalálni az ideális kezdőt?

"Az jó dolog, hogy nehéz a kezdőt összeállítani, mert ez azt jelenti, hogy tele vagyunk jó játékosokkal, akikkel már jó ideje együtt tudtunk dolgozni. Jobb úgy készülni a meccsre, hogy van pár kérdéses dolog, mint úgy, hogy sok biztos, amiken nem tudsz változtatni."

Pastore és Cristante készen állnak arra, hogy meccset játszanak?

"Igen, bár mindkét játékosnak különbözőek a képességeik, de mindketten jó kondícióban vannak, és képesek kezdeni a meccsen egy olyan felkészülés után, mint amilyen nekik volt. Cristante sokkal inkább középpályás, míg Pastore inkább a támadó harmadban szerepel."

Ez a meccs akár Dzeko és Belotti párharca is lehet. Van hasonlóság a két játékos között?

"Edin sokkal tapasztaltabb, és a két játékosnak teljesen más technikai képességei vannak. Az általános játékot figyelembe véve Edin sokkal többet ad a csapatnak. Kedvelem Belottit, mint játékost, a Torino támadásainál egyértelműen ő a legveszélyesebb játékos."

9 középpályás van a keretben. Továbbra is a 4-3-3-as felállást fogja játszatni, vagy tervben van esetleg más is?

"Még lehetnek távozók is. Perottira nem számíthatok, mert kapott egy rúgást a bokájára. Ante Coric akár szélsőként is szerepelhet, mert képes erre. Zaniolónak még sokat kell fejlődnie, de van benne potenciál. Sok jó játékost akarok használni, mert ha versenyképesek akarunk lenni, ahhoz sok játékosra van szükség, akik bármikor képesek kezdőként pályára lépni."

Mi a helyzet Nzonzival? Pályára léphet De Rossival együtt?

"Még csak most érkezett, még szüksége van pár edzésre, hogy visszanyerje a formáját. De miért ne szerepelhetne együtt De Rossival? Ugyanazon a poszton játszanak, de mindkettő rendelkezik azzal a tudással, amivel képesek egymás mellett játszani."

Elhalasztotta volna a fordulót a Genovában történtek után?

"Szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem legmélyebb együttérzésemet azok iránt, akik elveszítették valamelyik hozzátartozójukat a tragédiában. Szerintem teljesen rendben van, hogy a Genoa és a Sampdoria meccseit elhalasztották, de szerintem az is helyes, hogy a többit megtartják. Szerintem nagyon fontos a hozzáállás. Ha nem játszanánk, akkor az emberek elmennének a tengerhez, színházba, vagy vásárolni, szóval így is csinálnának valamit. De persze más lenne a helyzet, ha mindenki maradna otthon, és imádkozna. Így jó, hogy játszunk, miközben mindenki továbbra is érzi a súlyát annak, ami ott történt."

Mi a véleménye a Roma átigazolási tevékenységéről? Sikerült megfelelő játékossal pótolni Alissont?

"Sok lehetőséget megvizsgáltunk, és azt kell mondjam, hogy sikerült minőséget igazolnunk, nem pedig csak mennyiséget. Robin Olsen már a világbajnokságon is megmutatta, hogy mit tud. Remélem, hogy holnaptól a bajnokságban is megmutatja, mert kezdeni fog."

Mi a véleménye azokról a csapatokról, akik a Roma mögött végeztek, emellett az UEFA folyamatosan kontroll alatt tartja a pénzügyi eredményeiket, miközben olyan játékosokat akarnak leigazolni, mint Luka Modric, vagy Arturo Vidal?

"Lionel Messi leigazolásáról ne beszéljünk? Az egy dolog, ha arról beszélsz, hogy mit tennél, és az egy másik, ha meg is teszed. Sok mögöttünk végzett csapat megerősödött, köztük a holnapi ellenfelünk, a Torino is. A Serie A minősége emelkedett, sokkal nehezebb lesz a mostani bajnokság, már a holnapi meccsel kezdve."

Rick Karsdorp visszatérésével Florenzit akár egy kicsit feljebb láthatjuk majd?

"Ez a meccstől függ. Rick sajnos nincs 100%-os állapotban, van egy kisebb sérülése, de javul az állapota. Számomra Florenzi még mindig szélső védő, de tudom, hogy előrébb is képes játszani."

Mit gondol, fejlődött a csapat?

"Az idő majd eldönti, most ezt nem lehet megmondani. Távozott pár meghatározó játékos, de én elégedett vagyok az érkezőkkel."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Serie A, Torino