Mourinho: A Salernitana megpróbálja majd megnehezíteni a dolgunkat

Mourinho: A Salernitana megpróbálja majd megnehezíteni a dolgunkat

Az első 3 győztes mérkőzés után a Salernitana ellen folytatná jó sorozatát a Roma.

A Salernitana másfajta kihívás lesz holnap, hiszen az utolsó harmadban kevesebb hely áll majd a rendelkezésre. Gondolt arra, hogy változtat a támadójátékon?

"Lehet, hogy meglepnek majd minket, és más taktikával állnak elő - sosem lehet tudni. Az edzőjüknek rengeteg tapasztalata és tudása van, és ha akarja, teljesen másképp is fel tudja a csapatát készíteni. De ha végül úgy alakul, ahogy mondják, akkor nyilvánvalóan másfajta játék lesz számunkra."

"Ha megint öt védővel állnak fel, akkor ez lesz az első alkalom ebben a szezonban, hogy ilyen felállással találkozunk- hiszen a Fiorentina és a Trabzonspor is négy védővel játszott."

"De nekünk mindegy, hogy egy frissen feljutott csapat ellen játszunk, vagy a bajnokcsapat ellen, mi mindig győzelemre fogunk játszani. A Salernitana jó csapat, jól védekezik."

Mit gondolsz Cristiano Ronaldo döntéséről, hogy elhagyta a Juventust? És milyen változást jelent a távozása a bajnoki címért folytatott versenyfutásban?

"Az egyetlen dolog, amit mondhatok - ami számomra egyértelműnek tűnik -, hogy ha a Juventus, Cristiano és a Manchester United is boldog, akkor ez a tökéletes üzlet."

"Nem hiszem, hogy szükség lenne arra, hogy Ronaldóról beszéljek: ő egy olyan játékos, aki 20 éve játszik, rengeteg gólt lőtt és nyert dolgokat. Nincs szüksége további szavakra, hogy megmagyarázzam őt."

"Ami a bajnokságot illeti - ezt a kérdést inkább Simone Inzaghinak kellene feltenni, nem nekem."

Azok között a játékosok között, akik még az átigazolási ablak zárása előtt távozhatnak a klubtól, az egyik ilyen Borja Mayoral? Vagy számítanak rá ebben a szezonban?

"Számítok rá. Három csatárra van szükségünk. Az egész szezonban kettővel rendelkezni túl nagy kockázat lenne. Néha két csatárral akarunk majd játszani, és a csütörtöki Konferencia liga-meccsek, majd a vasárnapi idegenbeli meccsek utáni visszautazás miatt is három csatárra van szükségünk."

"Számomra ő egy nagyszerű, minőségi játékos. Tavaly érkezett és jól alkalmazkodott, gólokat lőtt. Keményen dolgozik, jó srác és jó játékos. Szóval nem örülnék, ha távozna."

Mi a véleménye arról, hogy a szezon kezdete után is nyitva van az átigazolási időszak?

"Ha ez minden bajnokságban így lenne, akkor igen. Ha csak egy vagy két ligára vonatkozik, akkor nem. Én ezt tapasztaltam, amikor Angliában voltam. Te nem tudsz játékosokat vásárolni, de talán egy másik külföldi csapat meg tudja venni az egyik játékosodat. Ez azért egy kockázatos helyzet."

"Azt hiszem, minden edző jobban szeretné, ha július elején véglegesítenék a keretet, hogy a lehető legnyugodtabban dolgozhassanak. De ha azt hiszed, hogy csak az olaszok beszélnek ilyesmiről, akkor nem, tapasztalatból mondhatom, hogy ez nem így van."

Amikor a csatárokról beszél, és arról, hogy néhányan majd játszhatnak együtt, gondol arra, hogy megváltoztatja a felállást - talán egy 4-4-2-re -, vagy az egyik csatár inkább a szélen kezd?

"Változtathatunk, ahogyan szükségünk van rá. Abszolút más dinamikával, de ez a csapat az előző szezonban végig három védővel játszott hátul, így ők is ismerik ezt a rendszert. Játszhatunk úgy, ahogy most is játszunk, és változtathatunk is."

"Manapság a futballban nagyon nehéz csak egyféleképpen felállítani a csapatot, egyféleképpen felépíteni a támadási lehetőségeket. Rugalmasnak kell lenned. A játékosoknak meg kell barátkozniuk bizonyos rögzített elképzelésekkel, ugyanakkor olyan taktikai kultúrát kell kialakítani, amely lehetővé teszi számukra, hogy különböző rendszerekben és különböző szerepkörökben játsszanak."

Mondana valamit azokról a játékosokról, akik jelenleg nem szerepelnek az első csapatban, és azokról, akik tanácsot adnak nekik?

"Nem könnyű nekem erről beszélni. Különböző célokkal rendelkező játékosokról van szó, akiknek különböző tanácsokat adnak a körülöttük lévők. Ha például Pedróról kell beszélnem, akkor ő futballozni akart - és emiatt tiszteletben kellett tartanunk a vágyát, még akkor is, ha úgy döntött, hogy egy rivális klubhoz szerződik. Tiszteletben kell tartanunk a profizmusát, a dolgokhoz való hozzáállását: "játszani akarok, van esélyem játszani, ezért megoldást kell találnunk". Ez az a fajta hozzáállás, amit mindenklub szeretne, különösen azok, akiknek döntést kell hozniuk az új igazolásokról."

"És amikor egy klub eldönti az első csapat keretét, majd azokat, akik számára alternatív megoldást akar találni, akkor különböző lehetőségek adódnak: néhányan nagyon szeretnének játszani, míg mások inkább valami mást választanak a játék helyett, és akkor ennek következtében minden bonyolultabbá válik."

"Ettől függetlenül mindenki szabadon megteheti azt, amiről úgy gondolja, hogy meg kell tennie - ahogy mi, mint klub, és én, mint edző is szabadon hozhatom meg azokat a döntéseket, amelyeket én akarok."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mourinho, Salerintana, Serie A