A Roma sportigazgatójának véleménye a délutáni meccsről

A Roma sportigazgatójának véleménye a délutáni meccsről

A Roma 1:1-re végzett hazai pályán a Cagliari ellen, de a mérkőzésen több megkérdőjelezhető bírói ítélet is született.

"Borzasztóan csalódottak vagyunk."- kezdte a meccs után Petrachi.

"Nem ez az első eset, hogy ilyen történik. Ha a játékvezetésről van szó, nincs nagyon szerencsénk. A Bologna és a Lecce ellen is büntetőt kellett volna kapjunk kezezés miatt, de meg se nézték a VAR-nál, a videóbíró pedig nem értesítette a játékvezetőt."

"A játékvezető az első perctől kezdve gyengén vezette a mérkőzést. Bármit tett, azzal csak a feszültséget keltette egy addig teljesen nyugodt meccsen. Az első félidőben a büntető előtt Diawara tisztán a labdát szerezte meg, de a játékvezető mégis lefújta."

"Ami a végén a gólt illeti, minden tiszteletem Rolando Marané, aki nyilvánvalóan azt mondja, hogy szabálytalanság volt, de mindannyian fociztunk, ez nem színház. A védő összefutott Olsennel, és az ilyen sokszor előfordul a tizenhatoson belül. Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen gólt visszavonnak, különben abba is lehetne hagyni a futballt."

"Az ilyen kontaktusokból ezer is van egy meccsen, és teljesen abszurd, hogy visszavonják úgy, hogy meg sem nézik videón. Ellenünk persze mindig, mindent megnéznek. Ezzel nem azt mondom, hogy direkt a Romát büntetik, mert én a VAR mellett vagyok, és szerintem Olaszországban vannak a legjobb játékvezetők, de egyszerűen nem értem, hogy miért mindig velünk történik ilyen."

"Azért vagyok mérges, mert az egész úgy történt, hogy miután megadta a gólt, eltelt egy kis idő, és a videóbíró igénybevétele, és mindennemű magyarázat nélkül visszavonta azt. 30 éve vagyok a futballban, és szerintem kijelenthetem, hogy az ilyet nem szabadott volna visszavonni. A Romát egy teljesen szabályos góltól fosztották meg."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Petrachi, Cagliari, Serie A