Az első, nehézkesen indult szezon után úgy tűnik, hogy az argentin középpályás kezdi megtalálni régi önmagát.

Pastore a saját bevallása szerint is eléggé megosztó személyiség általában a szurkolók körében, de mostanában kezd egyértelműen a Roma szurkolók kedvencévé válni azzal, hogy rendszeres játéklehetőség mellett egyre jobb teljesítményt nyújt a csapatban.

Milyen emlékeid vannak először a futballal kapcsolatban?

"Nagyon sok emlékem van, mert szinte csak fociztam már 4, vagy 5 éves koromtól kezdve. Rengeteg képem van magamról, amiken mindig labdával vagyok látható. Csak azt akartam csinálni, akár a suliban, akár az utcán a barátaimmal. Akkor még nem voltak olyan videójátékok, amik mostanában, így csak a focin járt az eszünk."

Hol játszottál?

"A szülővárosom, Cordova összes szegletében, kerületében, mivel emlékszem, mindig rendeztek bajnokságokat. Ezeken mindig mindenki részt akart venni, a barátaim és a rokonaim is játszottak, néhol pedig valakinek az édesapja volt az edző."

Mindig ilyen technikás játékos voltál?

"Emlékszem, az egyik unokatesómmal játszottam a garázsban egy teniszlabdával, amikor azt mondta nekem: 'Ha te így tudsz játszani ezzel, akkor mire lennél képes egy nagyobb labdával'. Nagyon sokat dekáztam, folyamatosan gyakoroltam, nagyon élveztem, minden nap csináltam."

Mindig profi focista akartál lenni?

"Ez volt mindig a célom."

Ki volt gyerekként a példaképed?

"Fiatalon kétség kívül Batistuta. Akkoriban ő már válogatott volt, és Olaszországban is rengeteg gólt szerzett, mindenki róla beszélt. A szobámban volt is egy poszterem róla a falon. Amikor a Romához igazolt, az édesapám vett nekem ajándékba egy Batistuta mezt. Később Juan Roman Riquelme volt a példaképem, ő volt 10-es játékosként a viszonyítási pont számomra."

Hogyan kezdődött a pályafutásod? Azonnal tudtad, hogy sikeres lehetsz?

"A valóságban nem volt olyan könnyű. Argentínában minden nagyon gyorsan történt. Cordobában a másodosztályú Talleresben kezdtem el játszani, ott mutatkoztam be a felnőttek között, és játszottam 3-4 meccset. Utána visszatértem az ifik közé, ami nagyon rosszul esett, mert azt hittem, hogy eljött az áttörés, de az, hogy újra visszaküldtek a fiatalokhoz azt követően, hogy már a felnőttekkel edzettem, és játszottam, hatalmas csalódás volt. Újra bele kellett vetnem magam ugyanazzal a lelkesedéssel, de nem volt közel sem egyszerű."

Aztán mi történt?

"Hat hónap után a Huracanhoz mentem játszani Buenos Airesbe, ahol végigcsináltam a csapattal az alapozást, de nem tudtam játszani bürokratikus problémák miatt. Néha egyedül edzettem, és a szezon elejét ki kellett hagynom. Aztán mikor sikerült a papírokat elintézni, újra alapozhattam a csapattal, majd eltörtem a bokámat. Emiatt szinte folyton ki kellett hagynom a szezon elejét, az aperturát, és úgy tűnt, hogy mindig, minden ellenem van. Mindössze 5 meccset játszottam, de aztán a következő szezonban elkezdtem rendszeresen szerepelni, és 6 hónapon belül megváltozott az életem."

Hogyan érezted magad akkoriban?

"A rájátszásban sosem játszottam kezdőként, de így is 20 meccset játszottam sorban, mind jól ment. Akkor kerestek meg Olaszországból, amit fel sem fogtam, hogy miért történt."

Hogy alakult a palermói szerződésed?

"Két hónapig jöttek megnézni a játékomat. Számomra ez egy álom volt, hogy Európában játszhassak. Azonnal meggyőztek, nem gondolkodtam kétszer, azonnal elfogadtam a lehetőséget."

Nem volt benned némi félsz?

"Soha, semmilyen. Ez volt az álmom. Azt csinálhattam, amit a legjobban tudtam: focizni. A családom támogatott, és végigjárták velem az utat, ez pedig önbizalmat adott."

Milyen tapasztalatokat szereztél a Palermónál?

"Csodálatos volt, két felejthetetlen évet töltöttem el. A csapatnak jól ment, szép sikereket értünk el abban az időben. Negyedikek lettünk a bajnokságban, egy pontra a BL-t érő helytől, bejutottunk az Olasz Kupa döntőjébe, aztán az Európa Ligában szerepeltünk. Olyan dolgokat értünk el, aminek évekig nem voltak tanúi Palermóban. Nagyon sok szép emlékem van, ott találkoztam a feleségemmel, a város mindig a szívemben marad, és Szicília egy része mindig velem marad."

Szerinted miben különbözik az argentin futball az olasztól?

"Taktikai különbség van. Itt rengeteg meccsre a legapróbb részletekig felkészülnek, míg ott sokkal nagyobb szabadsága van egy játékosnak."

Mikor jött a lehetőség a PSG-től?

"A második palermói évemben nagyon jól ment a játék, és tudtam, hogy a klubnak hatalmas esélye lenne egy új csapatot építeni, ha eladnának engem. Számomra is remek lehetőség volt a további fejlődésre, ráadásul az utolsó hónapokban már voltak tárgyalások az eladásommal kapcsolatban. Mondjuk én nem szeretek erről a bajnokság vége előtt beszélni, de a menedzserem dolgozott rajta, én viszont mondtam neki, hogy semmiről nem akarok tudni, csak a bajnokságra akartam koncentrálni."

Végül Franciaországban kötöttél ki. Hogyan írnád le az ottani tapasztalataidat?

"Remek tapasztalatszerzés volt. Rengeteg dolog történt a hét év alatt. Egy olyan csapathoz kerültem, ami teljesen más volt a Palermohoz képest. Számos dolgon változtattak, edzőcserék történtek, változtattak a médián, az edzőközponton, a stadionon, mindenen. Fejlesztettek mindent, és nagyon jó volt megélni mindezt. Amikor a PSG-hez szerződtem, még messze nem az a klub volt, mint most, és örülök annak, hogy ehhez én is hozzátehettem a magam részét. Semmin nem változtatnék az addigiakból. Az emberek, a szurkolók szerettek, rengeteg trófeát nyertünk, szóval csak jó emlékeim vannak onnan."

Aztán megkeresett a Roma...

"Ez egy komoly lehetőség volt számomra, mert klubot akartam váltani, azt akartam, hogy újra fontos játékosa legyek egy csapatnak, és újra olyan szerepem legyen, mint amiben a PSG-nél volt részem az elején, de a sok új top játékos érkezésével elveszett. A Romáé volt a legjobb ajánlat, egy csodálatos városról beszélünk, amit a feleségem és én is imádunk."

Aztán az első év nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Mi történt?

"Minden jól indult, és nagyon vártam, hogy itt játszhassak, aztán sajnos több sérülést is összeszedtem. Majd a szezon első derbijén is lesérültem, és még csak szeptember volt, szóval minden rosszul indult. Elvesztettem az edző bizalmát, mert soha nem tudtam a pályán bizonyítani. Fizikálisan egyszerűen nem voltam jó állapotban, nem tudtam az edzéseket sem végigcsinálni, emiatt nem fejlődtem semmit. Végül nagyon kevés meccset játszottam."

A nyár végén mit gondoltál a közelgő szezonnal kapcsolatban?

"Nagyon sok dolog járt a fejemben. Számos változáson ment keresztül a klub, emiatt volt bennem is egy kérdőjel. A szünet első néhány napját a családommal töltöttem, de mielőtt elkezdődött volna az új szezon, beszélni akartam a klub vezetőivel, és az edzővel, tudni akartam, hogy ők mit gondolnak rólam."

"Azzal tisztában voltam, hogy az előző év nem sikerült jól, nagyon zavart is ez a tudat, és nem akartam, hogy az új edzőre ez bármilyen befolyással legyen. A klub az első pillanattól tisztázta, hogy az edzőváltás mindenki számára jó lesz, én pedig az első edzéstől kezdve azon voltam, hogy a tavalyi év hibáit helyre tegyem. Az edző végig nagyon nyílt, nyitott volt, és látszott, hogy hisz bennem. Azt kérte, felejtsem el a múltat, az edzéseken pedig adjak 100%-ot."

Hogy készültél az új szezonra?

"Abban az időszakban nagyon sokat beszéltem az edzővel, és a stábbal. Az összes barátságos meccsen sikerült felvennem a szükséges sebességet, habár egy hétre úgy döntöttünk, kicsit visszaveszünk. Nem sérülés volt, de ismerve a testem, a napi két edzés miatt azt kértem, hogy kicsit hadd regenerálódjak, ami azzal járt, hogy kihagytam pár barátságos meccset, egyedül edzettem, mert már néha kis görcsöt éreztem."

"Tisztában voltam azzal, hogy ebben az időben lehet megszerezni a kezdő pozíciót, és ezt ezzel rizikózom, de el akartam kerülni egy korai sérülést, hogy a tétmeccseken már ne tudjak pályára lépni. Az edző elfogadta ezt, és azt mondta: 'Edzél jól a héten, mert készen kell állnod az első meccsre.' Ezt követően csak pár percre vetett be, és most már fizilálisan olyannak érzem magam, mint amilyen régen voltam."

Mi az, amit taktikailag kért tőled Fonseca?

"Sokat, főleg az elején. Rengeteg lehetőségen dolgoztunk. Azt várja el a középpályásaitól, hogy mindig az ellenfél kapuja előtt próbáljanak lenni, sose a saját tizenhatoson belül. Nagyon kellett koncentrálnom az edzések során. A legfontosabb dolog viszont az volt, hogy mindenkinek önbizalmat adott, mindenkivel nagyon sokat beszélt. Nagyon sok edzőm volt már a pályafutásom során, akiktől nagyon sokat tanultam, de azt kell mondjam, hogy ez az edzői stáb nagyon szeretne nyerni, nagyon szeretne jól szerepelni a csapattal."

A legutóbbi teljesítményeiddel a fütyülést sikerült átváltanod éljenzésbe, tapsolásba. Rossz volt átélni azt, amikor a szurkolók nem álltak melletted?

"Eddig bárhol játszottam, mindig kaptam fütyülést, ahogy tapsot is. Ez a játékomnak köszönhető. Ha jó fizikai állapotban vagyok, akkor sokat tudok játszani, ha pedig nem vagyok egészséges, akkor nem tudom a legjobbamat nyújtani."

"Sokszor még a füttyöt is nagyra értékeltem. Amikor a dolgok jól mennek, akkor minden egyértelmű, de amikor nem, olyankor a szurkolók reagálnak. Nekem ez ilyenkor mindig ad egy plusz löketet, mert ilyenkor azt mondom magamnak: 'Oké, akkor azt hiszem jobb lesz, ha az edzésre két órával előbb megyek le.' A szurkolók reakciója megmutatta, hogy nem voltam elég jó, ahogy a feleségem, és édesanyám is megjegyezték. Az egész családomnak nehéz időszak volt ez, mert mindenki érezte, hogy nem mennek jól a dolgok. A szurkolók pedig észreveszik ezt, és teljesen normális, ha reagálnak erre, hiszen erről is szól a szurkolás. Számunkra pedig ez egy munka, szóval tiszteletben kell tartanunk a szurkolók véleményét."

Melyik játékossal élvezted a legjobban a játékot?

"Nagyon sok ilyen volt. Az én játékomnak a legjobban passzoló csatár Edison Cavani volt, nagyon szerettem neki gólpasszokat adni, és nagyon jó kapcsolatom volt mindig mindenkivel, de vele jöttem ki a legjobban a pályán. Egy igazi halálos csatár. És persze nem tehetem meg, hogy nem említem Zlatan Ibrahimovic nevét. Ha mindent számításba veszek, a dolgok mentális oldalát is, akkor csapattársként ő volt rám a legnagyobb hatással. Ha nézed az edzésen, akkor csak tanulni tudsz tőle. Még mindig közeli kapcsolatban vagyunk, közel áll hozzám."

Mennyire változtatott meg téged a párizsi élet, hiszen elég fiatalon költöztél oda...

"Az első év elég nehéz volt a nyelv, és az eltérő kultúra miatt. Fiatal voltam, kevésbé nyitott, és eléggé szégyenlős. Nem sokat beszélgettem sem a csapattársaimmal, sem az emberekkel, eléggé antiszociális voltam. Úgy éreztem, sosem fogok megtanulni franciául, egyszerűen nem értettem. De ez az egész csak mentális dolog volt, a második évtől fogtam, félretettem a szégyenlősségemet, elkezdtem beszélgetni az emberekkel, és az sem érdekelt, hogy nem beszéltem túl jól a nyelvet. A legfontosabb az volt, hogy sikerült megértetnem magam a többiekkel. Ettől kezdve sikerült kialakítanom kapcsolatot a csapattársaimmal, és az egész várossal. Rájöttem, hogy Párizs varázslatos város. Itt lettem férfi, a lányom is itt született, még szinte srác voltam, amikor apa lettem."

Van kedvenc gólod?

"Amit a PSG-ben szereztem a Chelsea ellen a Bajnokok Ligájában. 5 perccel a meccs vége előtt álltam be, és egy elég szokatlan mozdulattal sikerült olyan gólt szereznem, amire senki sem számított. Az szerintem a legjobb gólom."

Mennyire változott meg az olasz futball azóta, hogy először belecsöppentél?

"Manapság az egész csapat együtt védekezik, és együtt támad. 10 évvez ezelőtt ez máshogy volt. Amikor először Olaszországba kerültem, akkor csak az járt a fejemben, hogy élvezzem a játékot."

Mit gondolsz, a fiataloknak most könnyebb, vagy nehezebb felépíteni egy karriert?

"Csak a saját tapasztalataimról tudok beszélni, de szerintem nehezebb. És gondolok itt azokra a kapcsolataimra, amik fiatal játékosokkal van Argentínában. Manapság az emberek csak a pénzre gondolnak, a családok, és a fiatal srácok csak amiatt gondolnak a futballra, mert pénzt lehet vele keresni, még az alsóbb osztályokban is. Nem azt mondom, hogy én nem kerestem pénzt a pályafutásom során, de ez nem lehet az elsődleges cél. Mert ha így van, akkor a futball, és az iránta érzett szenvedély elvész. Azért kell valamit csinálni, mert szereted. A pénz csak ezután jön. Nagyon sok gyerek megkap mindent azelőtt, hogy megérdemelte, megdolgozott volna érte."

Milyen tanácsot adnál a fiataloknak?

"Hogy szenvedéllyel futballozzanak, és mindent adjanak bele. Minden edzésen tanuljanak, ez a kulcs. A többi jön magától. Persze némi szerencse is szükségeltetik, de a dolgok úgy is jönnek maguktól."

Mi volt a legfontosabb tanács, amit a pályafutásod során kaptál?

"Nagyon sok ember segítette a pályafutásomat, a legfontosabb közüllük Simonian, a menedzserem. 16 éve dolgozunk együtt, és ő mindig azt mondta nekem, hogy elsősorban csak a focira koncentráljak. Ez az egyik legfontosabb, amit megtanított nekem. A labdarúgás szintjén pedig a legmélyebb benyomást az a Walter Sabatini tette rám, aki Európába hozott. Amikor a Palermónál dolgoztunk együtt, rengeteg hasznos tanáccsal látott el."

Milyeneket?

"Mindenről, a futballról, az életről... Olyan volt, mintha az apám lett volna. Amikor a Palermo játékosa lettem, nem tudtam jót csinálni az edzéseken, és a meccseken sem. Felhívott az irodájába, hogy nézzük vissza a meccset. 40 fok volt, én a strandra akartam volna menni, de ő nem engedett, és visszanézette velem a meccset. Azt mondta: 'Nézd meg a meccset háromszor, és mond el, hogy mit vettél észre.' Aztán elment a stábjával, majd mikor visszajött megkérdezte: 'Szóval, mit tanultál, mit vettél észre?' Mire én: 'Volt pár szép megmozdulásom.' Mire ő: 'Nem, itt például a kezeidet csapkodod, mert az egyik csapattársad nem passzolt, itt pedig nem voltál képes visszazárni 10 métert...' Ezek azok a dolgok, amiket 19 évesen nem veszel észre, de ő felhívta rá a figyelmemet. És ezek nagyon fontos részletek voltak. Szóval tőle nagyon sok segítséget kaptam."

Mennyire fejlődtél játékosként a Palermóban eltöltött időszak alatt?

"Nagyon sokat. A Sabatinivel való kapcsolatom mellett amikor Delio Rossi lett az edző, egy hónap alatt többet tanultam taktikailag, mint előtte az egész pályafutásom alatt. Az edzések végén mindig plusz munkákat végeztünk, én pedig nem gondoltam, hogy ez nekem segíthet. Ő erre azt mondta: 'Ebben a hónapban nem fogsz játszani. A kispadon ülsz majd. Majd ha letelt az egy hónap, visszateszlek a csapatba.' És pontosan így is tett. Egy hónappal később visszatett a kezdőcsapatba, és teljesen más játékos voltam."

Milyen vagy, amikor nem focizol?

"Teljesen normális srác vagyok, nos, inkább már egy öreg ember. Szeretek a családommal lenni, most már nyugodt életre vágyom."

Mi a hobbid?

"Most az, hogy a családommal töltöm az időt. Amikor fiatal voltam, sokat játszottam videójátékokkal, de ha mostanában van egy nap szabadidőm, akkor inkább röplabdázom. Nagyon szeretek moziba menni, a feleségemmel sokat járunk. Franciaországban nem volt könnyű a francia nyelv miatt, szóval ha volt egy nap szabadidőm, akkor eljöttünk Rómába, hogy megnézzünk egy filmet, majd másnap korán reggel visszamentünk. Amióta itt vagyok, minden sokkal egyszerűbb."

Gondoltál már arra, hogy mihez kezdesz a pályafutásod befejezése után?

"Jelen pillanatban arra gondolok csak, hogy még szeretnék pár évet futballozni a legmagasabb szinten, aztán meglátjuk. A futball az életem, szóval biztosan a futballban maradok, de még nem tudom pontosan, hogy mit fogok csinálni. Az élet az egyik napról a másikra megváltozhat. Én argentin vagyok, a feleségem olasz, a gyermekeim pedig Franciaországban születtek. Ki tudja, hogy hol fogunk élni később? Ők fognak választani, az biztos, mert nekem a család az első."

Mi a célod erre az évre?

"Hogy bármikor az edző rendelkezésére álljak. Akár 90 percre, akár 10-re. Szeretnék fitt és egészséges lenni, és segíteni a Romát a lehető legjobb helyezés elérésében. A futball csapatjáték, és ha a Roma jól szerepel, akkor az azért van, mert az egész csapat jól teljesít, nem csak egy játékos."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Pastore, interjú