Tíz éve, hogy bemutatkozott az olasz élvonalban Stephan El Shaarawy, a Roma csatára.

Milyen volt Stephan El Shaarawy gyerekként?

"Már a kezdetektől fogva egy olyan srác volt, aki végtelen szenvedélyt érzett a futball iránt. Labdával a kezemben születtem, és ez azóta is elkísér. Ahogy elkezdtem járni, apám már vitt is ki az udvarra focizni. A futball az életem."

Más sport nem is érdekelt?

"Nem igazán! Egyszer, mikor a lakásunktól nem messze található parkban voltam, egy srác egy Michael Jordan által dedikált kosárlabdát adott a kezembe. Akkor az nagyon megfogott, oda is mentem apámhoz és közültem vele, hogy kosárlabdázni akarok. Apám aztán szólt Dionigi Donatinak, aki a Leginoban volt az edzőm, ő pedig ettől teljesen megőrült, és könyörgött édesapámnak, segítsen meggyőzni, hogy megváltoztassam a döntésem."

"Apám megnyugtatta, és elmondta, hogy hagyni akarta, hogy kipróbáljam. Három napba sem tellett, mikor hazaértem, és könyörögtem apámnak, hogy vigyen vissza focizni. Azóta sem hagytam abba a focit."

Mikor jöttél rá végleg, hogy focista lettél?

"Nem volt különösebben ilyen pillanat. Viszont mikor elkezdtem a Genoában a felnőttekkel edzeni, akkor éreztem, hogy az álmom nagyon közel került. Mindig is a Serie A-ban akartam játszani."

Olyan, mintha csak tegnap lett volna, de már 10 éve, hogy bemutatkoztál a Serie A-ban. Emlékszel arra a napra, és az érzésekre?

"Minden nagyon gyorsan történt; mindössze 16 éves voltam. Akkor csak az járt a fejemben, hogy focizhassak, és hogy jól érezzem magam. Akkoriban nem ment túl jól a Genoának, sok volt a sérült is. Már a bemutatkozásom előtti meccsen is a kispadon ültem, de végül nem álltam be. A következő mérkőzés a Chievo ellen volt idegenben, és a keretben 5 Primavera játékos volt. Bosko Jankovic görcsöt kapott, ezért le kellett jönnie, az edző pedig szólt, hogy gyorsan melegítsek."

"Azokban a pillanatokban éreztem, hogy az álmom hamarosan valóra válik. Feszült voltam, tele érzelmekkel, de hihetetlen vágy volt bennem. 0:0-ás állásnál álltam be, és végül sikerült gólt rúgnunk, aminek az előkészítésében én is szerepet vállaltam. Ott voltam közvetlenül Ruben Olivera mellett, amikor ő megszerezte a vezetést, és együtt ünnepeltünk. Nagyon szép bemutatkozás volt."

Mindig csatár voltál?

"Gyerekként számos poszton játszottam, még kapus is voltam. 14 éves koromig inkább középpályás voltam, aztán kimentem a jobb szélre, mielőtt a bal oldal lett volna a végleges, de azóta ott maradtam. Most ez a posztom, de a Padovában játszottam trequartistát is."

Kik voltak azok a játékosok, akik inspiráltak, vagy akiket csodáltál?

"Először is Ronaldinho, de aztán beleszerettem Kakába. Folyamatosan a cseleit néztem a Youtube-on, minden egyes nap, mikor hazaértem a suliból, azokat gyakoroltam, és próbáltam megcsinálni saját magam. Nagyon sokat tanultam tőle. Játékosként csodáltam őt, és amikor megismertem, már mint embert is."

Mi volt a legjobb tanács, amit a pályafutásod során kaptál?

"A legjobb tanácsot mindig az édesapámtól kaptam. Az egész pályafutásom alatt mellettem állt, mindig követett, figyelemmel kísért, és a karrierem alakulásának megfelelően váltott munkahelyet, életstílust. Nagyon sok áldozatot hozott értem."

"Tulajdonképpen ez az, amit tanultam tőle: nagyon sok áldozatot kell hozni, mindig többet kell akarni, és sosem szabad ülni a babérjaidon. Ja, és mindent alázattal, függetlenül attól, hogy mit értél el."

Ugyanezeket a tanácsokat adnád a mostani fiataloknak, akikből profi labdarúgó lesz?

"Sose elégedjenek meg azzal, amit már elértek, és próbáljanak szenvedéllyel futballozni; élvezzék az életet. Másrészt viszont mindig a legtöbbet várják el saját maguktól, sosem elég az, amit addig tettél."

Volt a pályafutásod során különösen nehéz időszak?

"Igen, amikor 2013-ban megműtötték a bal láblözépcsontomat. Az volt az első sérülésem, és talán a legrosszabb napja az életemnek. Aztán, mikor három hónapra kidőltem, sajnos a visszatérésemet követően decemberben újra megsérültem, és akkor csak pár hónap volt a világbajnokságig. Az orvosommal közösen végül a műtét mellett döntöttünk, és így csak májusban tudtam megkezdeni a rehabilitációt, szóval szinte az egész évem elveszett."

Mit tanultál abból az időszakból?

"Rájöttem, hogy kik azok az igazi emberek, akikre számíthatok: a családom, és a barátaim. Nagyon sok kritikát kaptam, ami nem volt helyénvaló, és ez eléggé megviselt. Sokat tanultam abból az időszakból."

Ki a legjobb barátod?

"Kettő is van. Az egyik Manuel, őt már az óvoda óta ismerem, a másik Aurel, akit a középiskola óta ismerek. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, sok közös emlékünk van, és ők tényleg végig mellettem álltak a legnehezebb pillanatokban is."

A futballban ki áll hozzád a legközelebb?

"Mindig jó volt a kapcsolatom a csapattársakkal, akárhol játszottam. Van olyan, hogy a volt csapattársakkal elveszted a kapcsolatot, de valakivel megmaradt a szoros kötelék, ő pedig nem más, mint Mattia Perin. Minden ifjúsági csapatban együtt játszottunk, és a Primaverával együtt nyertünk bajnoki címet. A Romában Lorenzo Pellegrini a legjobb barátom, nagyon sok időt töltünk együtt, és nagyon jó a kapcsolatunk."

Igaz, hogy te vagy a legjobb asztali játékos a csapatban?

"Ez attól függ... Ha biliárdozunk itt Trigoriában, akkor igen, de nagyon sokat fejlődtek a csapattársaim is, például Florenzi már nagyon jó. Otthon viszont van egy snooker asztalom, és mindenki azt mondja, hogy abban a legjobb vagyok."

Honnan ered a snooker iránti szenvedélyed?

"Mindig szerettem biliárdozni, már a Savonában is játszottam. 2010-ben viszont csak snookert lehetett a tévében nézni, szóval így szerettem bele abba a sportba. Ez sokkal nehezebb, az asztal is nagyobb, a zsebek szűkebbek, és iszonyat taktikus játék. Sajnos Olaszországban sehol nem lehet játszani."

"2010-től 2014-ig az Eurosporton tudtam nézni, és az egyik napon a kommentátor felolvasott egy tweet-et, hogy Savonában snooker klub nyílik. El sem hittem, pont a szülővárosomban, így azonnal felhívtam őket, hogy többet megtudjak róluk. Akkoriban a Milánnál voltam, és az első szabadnapomon azonnal mentem, hogy kipróbáljam. Akkortól kezdtem el játszani, majd vettem egy asztalt magamnak, és azt itt Rómában is felállítottam a lakásomban. Az olasz bajnok, Gianluca Manoli is Rómában lakik, vele is szoktunk játszani."

Pár hónappal ezelőtt személyesen nézted meg a Mesterek tornáját Londonban.

"Előző nap, hogy gólt szereztem a Torino ellen, a mester adott nekünk két nap kimenőt. A döntőt rendezték Londonban, szóval nem hagyhattam ki."

"Ráadásul a két kedvencem játszott egymás ellen: Ronnie O'Sullivan, minden idők legjobb snooker játékosa, és Judd Trump, aki szombaton megnézett engem az Olimpicóban."

Az izomsérülések folyamatosan megakadályoznak abban a szezon során, hogy a legjobb formád állandó legyen. Milyennek ítéled az eddigi szezonod?

"Személy szerint elégedett vagyok azzal, hogy idén végre következetesebb lett a formám. Sokat fejlődtem, játékosként megértem, a befejezéseket, és az egész teljesítményemet illetően is javultam. Ez abban is segített, hogy még jobban bíztam a saját képességeimben, nagyobb lett az önbizalmam. Ami a csapatot illeti, túl sok pontot vesztettünk el, ennél sokkal jobban kellett volna szerepelnünk."

"Azonban a tabella még mindig nem tűnik rossznak, egy pontra vagyunk a BL-t érő helyezéstől. 7 meccs van hátra, és semmi nem utal arra, hogy ne tudnánk elérni a célunk."

A Samp elleni siker még nagyobb motivációt ad a csapatnak?

"Egyértelműen megváltoztatta azt a helyzetet, amiben vagyunk. Kicsit visszajött az önbizalmunk, és szerintem ez mindenkire érvényes a klubnál. Hirtelen a semmiből megint elérhetővé vált a célunk. Most arra kell összpontosítanunk, hogy ebből a lehetőségből előnyt kovácsoljunk."

Mi az, ami a többi vetélytárssal szemben előny lehet a Roma számára?

"Már a tavalyi szezonban is megmutattuk, hogy alkalmasak vagyunk a Bajnokok Ligájára. Ott a helyünk a legjobbak között, és szeretnénk ezt az érzést újra átélni."

Az Empoli ellen játszottad 100. mérkőzésedet a Roma színeiben, ráadásul gólt is szereztél, valamint a végén még a csapatkapitányi karszalagot is viselhetted. Vezetőnek érzed magad a csapaton belül?

"Fantasztikus érzés volt, és egyben hatalmas büszkeség is. Amióta a Serie A-ban játszom, ez volt az első alkalom, hogy csapatkapitányi karszalagot viseltem. Kár, hogy Alénak le kellett mennie, de az a 10 perc, amíg én lehettem a csapatkapitány, hihetetlen bizsergést adott. Különleges este volt, csodálatos érzésekkel."

Az volt az első meccs ráadásul Ranierivel a kispadon. Milyennek találod őt?

"Azonnal megpróbált pozitív benyomást kelteni, és mindent megtett, hogy segítsen nekünk. Azt kérte tőlünk, hogy küzdjünk meg minden labdáért, mi pedig követjük az utasításait. Hatalmas tapasztalattal rendelkező edző, aki nagyon sokat kommunikál velünk, köztük a fiatal játékosokkal is."

Nem lehetett könnyű elbúcsúzni Eusebio Di Francescotól, különösen egy olyan fájó vereséget követően, mint a Porto elleni kupakiesés.

"Nem, nem volt könnyű. Sajnos mindig az edző az első, aki elbukik. Belevetette magát a munkába, mindenét odaadta a Romáért, és értünk, és mindent megtett, hogy átadja a futballról alkotott elképzeléseit. Sosem fogjuk elfelejteni azt, amit tavaly tett, azzal a Bajnokok Ligája elődöntővel beírta a nevét a klub történelmébe. Egyértelműen pozitív emlékeket hagyott maga után."

Hamarosan a Roma Cares projekt keretein belül a Calcio Insieme gyerekeivel fogsz csinálni valamit. Honnan jött az ötlet?

"Nagyjából 3 évvel ezelőtt részese voltam egy utcai incidensnek, egy olyan hibát követtem el, ami mindenkivel előfordulhat. Minden felelősséget magamra vállaltam, és javasoltam, hogy tennék valami hasznosat a társadalom javára. Számos eseményen együttműködöm a Roma Cares-szel, és most ugyanezt fogom tenni."

"A célom az volt,  hogy azt a negatív epizódot pozitív élménnyé alakítsam, saját magam számára, és azoknak is, akik majd részt vesznek benne. Még azt is olvasta, hogy ezzel a 'büntetéssel' szeretném elkerülni a börtönt... a gyerekekkel töltött idő minden lesz, csak büntetés nem."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, El Shaarawy, interjú