Az angol védő a nyáron úgy döntött, hogy új kihívásokat keresve elhagyja hazáját, és Rómában próbál szerencsét.

Chris, kezdjük a legelején. Mik az első emlékeid a focival kapcsolatban?

"Az első emlékem talán az, amikor a bátyámmal fociztunk a kertben. Aztán anyukám nem sokkal utána beiratott egy csapathoz, a Walderslade Boys-hoz, ami nem volt messze tőlünk, ott kezdtem az U-7-ben. Ezek az első igazi emlékeim. Talán 12-13 éves koromig szerepeltem ott. Az egész ott kezdődött."

Imádtál focizni?

"Igen, nagyon, a bátyámmal együtt. Kipróbáltunk sokféle sportot, a rögbit, a krikettet, atletikát, aztán jött a lehetőség, hogy focizzunk egy klubban, ami nagyszerű dolog volt, mert volt szerelésünk, meg minden, szóval alig vártuk a hétvégéket. Imádtuk!"

Hogy alakult később a pályafutásod? Bekerültél egy profi csapat akadémiájára?

"Igen, a Walderslade Boys-nál és az iskolában játszottam, amikor a tanárom elküldött egy próbajátékra a Kent megyei válogatóra, ahová sikerült bekerülnöm. Elég sok megfigyelő volt ott akkor, és végül engem a Millwall választott ki, ahol utána egészen 15-16 éves koromig szerepeltem."

"Ez volt az az alkalom, amikor egy profi csapat figyelmét először felkeltettem, és ezért nagyon hálás vagyok a tanáromnak, aki segített ebben, aki lényegében elvitt a felvételire, mert édesanyámnak nem volt jogosítványa. Ennek a plusz segítségnek nagyon hálás vagyok."

És már akár a próbajáték előtt is tisztában voltál azzal, hogy jó játékos válhat belőled?

"Már a helyi és az iskolai csapatban is éreztem, hogy az egyik legjobb vagyok, de olyan fiatalon ez mindenkivel így van. Ilyenkor még semmi nyomás, semmi elvárás nincs az emberen, csak játszani akarunk."

Milyen volt a Millwall akadémiája?

"Csodálatos időszak, és tapasztalatszerzés volt, hiszen heti egy edzésből és meccsből szépen lassan heti 2-3 edzés lett, ráadásul hasonlóan tehetséges fiatalokkal. De sajnos mivel anyukámnak nem volt jogsija, ezért néhány edzést ki kellett hagynom, mert elég messze volt az otthonunktól, és nehéz volt minden edzésen megjelenni. Ilyenkor előfordult, hogy más korosztály játékosaival edzettem, mert csak azok edzettek akkor, mikor el tudtam menni. Ez azért elég nehéz időszak volt, nem nagyon fejlődtem megfelelően, viszont sokat tanultam. Hosszabb távon viszont erősebb lettem azzal, hogy idősebbekkel játszottam együtt."

Aztán végül otthagytad az akadémiát.

"Igen, mert túl sok edzést kihagytam, és nem volt értelme. Inkább kerestünk egy az otthonomhoz sokkal közelebbi lehetőséget, mert az utazást egyszerűen nem tudtuk megoldani. Sokszor elvitt az egyik csapattársam, aki közel lakott hozzánk, de aztán ő megsérült, és már erre a lehetőségre sem támaszkodhattam. Egyáltalán nem volt ideális, és nagyon úgy éreztem akkor, hogy ez egy elszalasztott lehetőség."

Mi történt ezután? Visszamentél a helyi csapatba, vagy a suli csapatába?

"Folyamatosan játszottam tovább a megyei csapatban, majd később csatlakoztam a Maidstone United U-16-os csapatához, amit hamarosan az U-18, majd a tartalékcsapat követett, és nem kellett sokáig várni, hogy az első csapathoz kerüljek. Ez volt az első időszak, hogy bekekóstoltam a felnőtt fociba."

"A másik hatalmas lehetőség az volt, amikor lehetőségem volt egy próbajátékra az England Schoolboys-nál, ahová szintén felvettek, és ahol szintén nagyon sok játékosmegfigyelő volt. Szóval ebben az időszakban nagyon sokat fejlődtem, és léptem előre."

Kaptál fizetést?

"Először az U-18-ban játszottam, majd a tartalékban, és amikor elkezdtem a felnőttek között is szerepelni, azt is leginkább csereként tettem. Megmondom őszintén, nem emlékszem, hogy kaptam-e fizetést, de szerintem nem volt akkor még rendes szerződésem sem."

Ezekben az interjúkban mindig megkérdezzük, hogy gondolt-e az illető arra, hogy profi labdarúgó legyen, és legtöbbjük igennel felelt. Nálad azonban úgy érezni, hogy például még ezen a ponton sem volt ez egy reális cél.

"Úgy gondolom, hogy amikor sokkal fiatalabb voltam, a megyei csapatban játszottam és éppen aláírtam a Millwallnak, akkor a profi játékossá válás reális cél volt. De persze nem volt ez ilyen egyszerű, mert rengeteg jó fiatal játékos volt a különböző korosztályokban, és ha szerencsés vagy, akkor innen 1, vagy 2 játékos tud végül kitörni. Amikor a Maidstone-ban és az iskolai csapatban játszottam, akkor az egyetem sokkal jobban foglalkoztatott, arra összpontosítottam, hogy a suliban jól tanuljak. Aztán ahogy közeledtek az utolsó vizsgák, megjött a lehetőség pár próbajátékra. De még ekkor sem ez volt a fő célom, úgy voltam vele, hogy elmegyek, aztán meglátom mi lesz."

"Szerintem ettől voltam annyira felszabadult, mert nem volt rajtam az a nyomás, hogy csak egy lehetőségem van. Végig ott volt a továbbtanulás lehetősége, így egyáltalán nem voltam ideges, szóval úgy voltam vele, hogy megpróbálom, aztán meglátjuk."

Szóval, ha a próbajáték lehetősége mondjuk fél évvel később jön, akkor már az egyetemen lettél volna?

"Igen, mert ezek azon a nyáron voltak pont, és két hónappal később már az egyetemet kezdtem volna. Szóval csak az volt erre a tökéletes időpont."

Aztán a próbajátékok két lehetőséget is hoztak...

"Hatalmas szerencsém volt, hogy lehetőséget kaptam a Middlesbroughtól. Elmentem oda, és minden csodálatos volt, azonnal beleszerettem. Eljött a bátyám és anyukám is, leültünk közösen, és minden annyira lenyűgöző volt. Azonnal alá akartam írni, mert minden csodálatos volt. Aztán kaptam egy lehetőséget a Fulhamtől is, ahol szintén minden csodálatos volt. Hirtelen választanom kellett úgy, hogy előtte semmi lehetőségem nem volt. Olyan volt az egész, mint valami forgószél."

Beszéltél az akkori menedzserekkel?

"Igen, akkor Roy Hodgson volt a Fulham edzője, míg a Middlesbroughnál Gareth Southgate edzősködött. Mindkét edzővel beszéltünk különböző időszakokban. A Fulhamnél próbajátékon voltam, edzőmeccset játszottam a tartalékokkal, és Roy irodája éppen az edzőpályára nézett. A meccs után a stáb egyik tagja kérte, hogy menjek fel az irodába, és ott mondta Roy, hogy nézett a meccs alatt, és nagyon tetszett neki amit látott. Elmondta, ő is játszott a Maidstone-ban, szóval erről tudtunk beszélgetni, és innen minden olyan egyszerű volt. Azonnal azt éreztem, hogy a megfelelő helyen vagyok, de ettől még teljesen szürreális volt az, hogy két Premier League menedzser is érdeklődött utánad."

Aztán a Fulhamnél felgyorsultak az események.

"Igen, eléggé. Azt hiszem, az első felkészülési időszakom a csapattal borzasztó nehéz volt. Ez volt az első ilyen intenzitású felkészülésem, és a testem lényegében szó szerint szétesett. Minden nap edzettem, aztán hazaértem, és lefeküdtem aludni. Nagyon nehéz volt ez az alkalmazkodás, de mindenképpen szükségszerű. Billy McKinley volt a tartalékcsapat edzője, aki nagyon, nagyon keményen bánt velünk. Az ő munkája is komolyan hozzájárult ahhoz, hogy ilyen gyors lettem."

"Aztán a szezon közepén én lettem a tartalékcsapat kapitánya, majd a szezon vége felé már elutaztam az első csapattal is, 19. játékosként, aki nem játszik, csak tapasztalatszerzés céljából van a keretben. A szezon utolsó meccsén aztán bemutatkoztam, akkor végzett a csapat a 7., El-indulást érő helyen. Ez azért is volt fontos, mert így több meccset kellett játszanunk, és így lehetőségem volt többet szerepelni."

Majd a következő szezon közepén a Manchester United megállapodott veled, és megvásárolt.

"Igen, akkor az Európa Ligában játszottam, plusz párszor a Premier Leagueben is, így vett meg a Manchester, de kölcsönben még a szezon végéig a Fulhamnél hagytak."

Hogyan fordulhatott ez elő? Sokan álmondnak erről, de veled meg is történt.

"Igen, szinte hihetetlen volt. Főleg, mert ez egy olyan dolog volt, amiről egy játékosnak már egy hónappal előtte tudnia kell, de ez nem így volt. Tudtam az Arsenal érdeklődéséről, beszéltem is velük, és nagyon tetszett a dolog. Aztán a Manchester United a semmiből került elő. Azt hiszem a Blackburn ellen játszottunk idegenben, és amikor a busszal megérkeztünk, Roy félrehívott a busz mellett, és közölte: 'A Manchester United ajánlatot tett érted, amit mi el fogunk fogadni. Sir Alex Ferguson 40 perc múlva a hotelszobádban lesz.' Mire én: 'Remek, huhh, rendben.' Szinte őrültségnek hangzott, én pedig egyből felhívtam édesanyám, hogy elmondjam neki. Aztán felmentem, leültem a szobámba, és vártam. Körülnéztem, hogy nincs-e rendetlenség, pedig tudtam, hogy nincs. Azon járt az agyam, hogy miről fogunk beszélgetni, mi lesz, a kínos csend lesz. Aztán megjött Sir Alex, és ő azonnal megkönnyítette a dolgom. Három, vagy annál is több órát beszélgettünk, de legalább 3 óra eltelt, miután újra megnéztem a telefonom. Nagyon kellemes beszélgetés volt, és nekem hatalmas önbizalmat adott, hogy személyesen jött el hozzám."

Nem érezted azt, hogy túl korán jött ez a lehetőség, hiszen még a Fulhambe is éppen csak elkezdtél többet szerepelni?

"Erről mi is beszéltünk, de ez egy olyan lehetőség volt, amit nem hagyhattam ki. Az Unitednek nagyon sok jó védője volt, akiktől csak tanulni lehetett, és megígérték, ha úgy játszom, ahogy addig, akkor megkapom a lehetőséget ott is. Ezt követően elég rendes lehetőséget kaptam, azt hiszem úgy 30 meccset játszottam abban a szezonban."

"De az egyértelmű, hogy mindenképpen figyelembe kellett ezt akkor venni, hiszen olyan védői voltak akkor a csapatnak, mint Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Wes Brown, Jonny Evans és John O'Shea. De megkaptam a bizalmat, és az esélyt, én pedig úgy éreztem, hogy tudok élni a lehetőséggel, és még annál is többet tudok majd játszani, mint amennyit a Fulhamben játszottam."

Hogyan tudtál azzal a teherrel megbirkózni, hogy egy olyan világhírű klub játékosa lettél, mint a Manchester United?

"Egyértelműen nagyobb a figyelem mind Angliában, mind világszerte. Az, hogy én fiatal játékos voltam a keretben, szerintem az elején kicsit megvédett ettől a figyelemtől, de később mindenki reflektorfénybe kerül a teljesítménye alapján. Ezzel pedig meg kell birkózni. Ha egy olyan klubhoz szeretnél tartozni, mint a United, vagy a Roma, ahol hatalmas a figyelem, akkor ezzel meg kell tudj birkózni, alkalmazkodni kell hozzá."

"Persze sokat segített az is, hogy egyre többet játszottam, és a csapatnak is jól ment. Sokkal nehezebb lett volna, ha nem játszom, csak a lehetőségre várok, mert azzal frusztrált leszel, és hibázol."

A szezon végén aztán bajnoki címet ünnepelhettél a csapattal. Lényegében négy évvel azután, hogy teljesen amatőr szinten fociztál, megnyerted a Premier Leauge-et, és válogatott lettél. Nem volt ez szürreális?

"A futballban nagyon nincs arra idő, hogy megálljunk és elgondolkozzunk a múlton, de voltak pillanatok, amikor megtettem, és annyira hihetetlennek tűnt az egész. De a futball olyan, rengeteg meccset kell játszani, akár minden harmadik napon, így nincs idő a merengésre, tenni kell a dolgod. Szerintem én sosem éreztem a futballban annyira jelenlévő elvárásokat, sokkal inkább könnyedén vettem a dolgokat, és csak élveztem a játékot."

Mire emlékszel vissza szívesen abból az időszakból?

"Talán a bajnoki címre az első szezonból. Nagyon sok fiatal álmodik róla, és nekem sikerült elérnem. Aztán fontos momentum volt az, hogy a Liga Kupa döntőjében én voltam a csapatkapitány, aztán meg is nyertük a kupát. Majd az, hogy a derbin sikerült gólt szereznem védőként, ez is csodálatos érzés volt."

Hogyan változtál meg emberileg azóta, hogy első napon profi lettél, ahhoz képest, amilyen emberként most a Romához igazoltál?

"Ilyen a futball, nagyon gyorsan változnak a dolgok, hamar tapasztalatlan játékosból tapasztalttá válsz. Én nagyon élveztem azt az időszakot, amikor figyeltem az idősebbeket, tanultam, kerestem hol tudok fejlődni, és így lettem olyan, mint amilyen most vagyok."

"Büszke vagyok arra, aki és amilyen vagyok most, és tudom, hogy vannak a klubnál fiatalok, akik számára példakép lehetek."

Mindig tisztában voltál vele, hogy a nyáron új kihívások elé fogsz nézni?

"Ez egy elég érdekes történet. Azt hiszem ez mindig egy lehetőség volt, még úgy is, hogy nem is olyan régen hosszabbítottam szerződést. Folyamatosan egyeztettem az edzővel, a felkészülési időszak előtt, az alatt, és ahogy a szezon elkezdődött. Fontos volt, hogy lássam mik a lehetőségeim, és megtudjam, hogy mi a legjobb számomra. Ez a lehetőség aztán az átigazolási ablak legvégén adódott, és azonnal éreztem, hogy váltani akarok, részese akartam lenni minden meccsnek, nem csak párnak, hanem szinte az összesnek, ez volt akkor az elképzelésem."

Fontos tényező volt a külföldi lehetőség, vagy ez csak egy mellékszál volt?

"Sosem utasítottam el egyetlen ötletet sem, a külföldi szereplését sem. De itt inkább a klubról volt szó, annak ambicióiról, a céljairól, és hogy ezek megegyeztek az én céljaimmal is. Aztán amint beszéltem az edzővel arról, ahogyan játszatni szeretné a csapatot, és ahogy engem elképzel a csapatban, tudtam, hogy ez kell nekem. Az már csak egy plusz volt, hogy ez a lehetőség külföldön adódott, egy ilyen támogatottságú klubnál, egy ilyen városban."

Eddig minden olyan volt, amilyennek vártad?

"Igen, egyértelműen, sőt! Nyilvánvaló, hogy az első pár meccset ki kellett hagynom, de mivel most egészséges vagyok, és tudok játszani, ez azt jelenti, hogy képes leszek komoly befolyást gyakorolni a pályán a szezon hátralevő részére. Egyre jobban megismerem a csapattársaimat, a környezetet, a játékstílust, és minden egyre barátibb lesz számomra. Most már a családom is itt van, hamarosan egy házba költözünk, szóval kezd minden megoldódni. Most már csak az van hátra, hogy hétről hétre jobb legyek."

Mennyire másak itt az edzések, mint Angliában?

"A létesítmények és az ütemezést illetően nincs nagy különbség. Ugyanúgy, mint a Unitednél, itt is elég sok a játéknap, így a heti edzések sokkal inkább taktikáról és a regenerálódásról szólnak a hosszú edzések helyett. Ami viszont a meccseket illeti, most, hogy már sokkal több meccset láttam, és testközelből is részese lehettem, azt látom, hogy itt sokkal több olyan csapat van, amelyik két csatárral játszik, ami sokkal több problémát okoz a védőknek."

"Angliában sokszor csak egy csatárral kellett megküzdeni, míg a másik belső védő addig tudott fedezni, míg itt sokszor kettő a kettő ellen játszik, emiatt sokszor nagyon sokat kell futni. Ez egyértelműen új kihívás, ami nagyon tetszik, mert én szeretem a test-test elleni harcot, és a sprinteket a csatárokkal. Ez fekszik nekem."

Mi az, ami különösen segített a beilleszkedésben?

"Az edzői stábnak nagyon sokat köszönhetek, mert mindenki nagyon jól beszél angolul, és ez nagyszerű. A játékosok közül sokan jól értenek angolul, de egyértelmű, hogy én is akarok olaszul tanulni. Nagy szerencsém van, hogy itt minden, de tényleg minden első osztályú."

A védelemben játszottál már Mancinivel és Fazioval is. Milyen volt?

"Szerintem elég könnyű volt velük játszani. Az edzéseken folyamatosan cserélgetjük a párosítást éppen azért, hogy számos lehetőséget kipróbáljunk. A válogatott szünet pont jó volt arra, hogy keményen azon tudjuk dolgozni, amit a mester elvár a védezekéstől. Mert akkor, amikor folyamatosan meccseket játszol, olyankor nagyon nehéz az edzéseken ezeket gyakorolni."

Milyen volt az első beszélgetésed az edzővel?

"Csodálatos volt. Az első beszélgetésem még Manchesterben volt, telefonon hívott, és arról beszélt, hogy milyen típusú védőre van szüksége, hogy milyennek lát engem, és miként illenék az elképzeléseibe. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, és amikor letettem a telefont, egyből azt éreztem, hogy ezt akarom, ki akarom próbálni. Azóta pedig nagyon jó vele dolgozni. Minden, amit eddig csináltunk pont beleillik az én stílusomba, és szerintem minden nap nagyon sokat tanultam már most."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Smalling, interjú