A Lazio elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Lazio elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Roma holnap délután 18 órakor a városi rivális Lazio ellen lép majd pályára.

Több mint 1000 szurkoló volt jelen a Roma ma délelőtti edzésén Trigoriában, ahol folyamatosan buzdították a játékosokat, ezzel is segítve a felkészülést a vasárnapi derbire.

"Nagyszerű volt látni a szurkolókat ma délelőtt, csodálatos érzés a támogatásuk, nagyon sokat jelent ez számunkra. A szurkolók mindig mellettünk állnak, ezért nekünk holnap mindent meg kell tennünk a győzelemért, mert megérdemlik."- kezdte Fonseca a sajtótájékoztatót.

Mi a helyzet a csapattal, felépült valaki a sérüléséből?

"Pastore és Perotti visszatért, ők már a kispadra leülhetnek majd, ami jó hír. Kluivert 90 percet játszott a hosszú sérülését követően, aztán megint hétközben, szóval az ő helyzete nem könnyű. Szerintem teljesen más Kluivertet fogunk látni, mint amilyen a Juventus ellen játszott."

Hogy van Diawara?

"Optimista vagyok vele kapcsolatban, már egyre jobban van, de még nem dőlt el, hogy kell-e műteni a térdét, vagy sem. Szerintem nem lesz szükség műtétre, de a következő napokban tisztább képet kapunk majd az állapotáról. Ma beszéltem vele és azt mondta nekem, hogy sokkal jobban érzi magát, mint tegnap."

Cristante készen áll ennyi meccset játszani egymás után, vagy Mancini előrelép a középpályára?

"Holnap Cristante fog kezdeni, és habár még messze a legjobb formájától, hiszen ő is sérülésből tért vissza, de jelen helyzetünkben nincs más lehetőség. Az, hogy Mancini a középpályán játszik nem ugyanaz, mint amikor Bryan játszik ott."

Mit vár a holnapi meccstől?

"Ahogy mindig, mi győzelemre fogunk játszani. Szerintem az a csapat fog nyerni, amelyik jobban játszik majd. Az a csapat, amelyik uralja a játékot, kezdeményezőbb és bátrabb, annak nagyobb esélye van a győzelemre."

Mi a véleménye a Zaniolót ért gúnyolódásról?

"Bárki is készítette azt a kiírást, biztos hogy nem futballszerető szurkoló. Ez elfogadhatatlan viselkedés olyantól, aki szereti a focit."

Mennyire lesz aktív a Roma a téli átigazolási időszakban?

"Fiengával és Petrachival folyamatosan azon dolgozunk együtt, hogy megtaláljuk a Roma számára a legjobb megoldást. Biztos vagyok benne, hogy az átigazolási időszak végére meglesznek azok a játékosok, akikre szükségünk van."

Ki fog játszani a védelemben? Milyen felállásban lépnek majd pályára?

"Négy védővel fogunk játszani, de majd holnap meglátjuk, hogy kik fognak kezdeni."

A Roma 11 meccset nyert eddig meg, de az első 9 csapat közül csak a Milant sikerült legyőzni...

"Viszont csak a Juventustól kaptunk ki. Sosem tudom előre az eredményt, de mindig úgy állok a meccshez, hogy meg akarom nyerni. Olaszországban nagyon nehéz meccset nyerni, és tök mindegy, hogy a SPAL, vagy a Juventus az ellenfél. Ami számít, az a hozzáállás, hogy mennyire akarod a sikert. Nem számít, hogy ki az ellenfél. Igaz, hogy a Juventustól kikaptunk, de büszke vagyok arra, hogy bátran játszottunk. A vereség ellenére a mi elképzelésünk egyértelmű volt: bátor támadójátékot játszani a Juventus ellen, és ez a legfontosabb."

Mit gondol, a Lazio jobb csapat, mint a Roma?

"A tabella azt mutatja, hogy jobbak, mert ők harmadikok, mi pedig csak negyedikek vagyunk. Rajtunk múlik, hogy holnap a pályán bizonyítsuk be az ellenkezőjét."

Nem gondolja, hogy ha nem lenne ez a sok sérülés, akkor más eredményeket ért volna el a csapat?

"Én csak a mostra koncentrálok, és arra, hogy mire van most szüksége a csapatomnak. Ha ezek a játékosok vannak, akkor ezek vannak, velük kell pályára lépnünk. Az összes játékosomban bízom. Ha azt kérdezik tőlem, hogy aggódom-e a sérülések miatt, mert így nincsenek lehetőségeim, akkor azt mondom, hogy igen. De nem amiatt, hogy ne bíznék a csapat többi tagjában."

Matteo Politano hamarosan a Napoli játékosa lesz, nem csalódott amiatt, hogy nem lett a Roma játékosa?

"Nem vagyok csalódott. 3-4 ötletünk is volt Zaniolo posztjára, ebből Politano volt az egyik. Volt egy lehetőség arra, hogy cseréljünk az Interrel, de nem jött össze, és nem akarok ennek okairól beszélni. Szerintem Petrachi és Fienga azon dolgozik, hogy a legjobb legyen a Romának. Szerintem hamarosan meglesz az új játékosunk arra a posztra."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Lazio, Serie A