A Lazio elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Lazio elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Roma holnap délután 6 órakor a helyi rivális Lazio vendégeként lép pályára.

"Volt már részem jó pár derbiben a pályafutásom során, szóval teljes mértékben megértem, hogy ez egy különleges meccs a város és a szurkolók számára. Ezt az utcákon is lehet érezni."- kezdte a sajtótájékoztatót a portugál szakember.

"Ennek ellenére ez a meccs is csak 3 pontot ér, de már alig várom, hogy elkezdődjön. Az emberek szerint a Lazio a meccs esélyese, de ezek csak szavak. A Lazionak remek játékosai vannak, és igen erős csapat, taktikailag pedig roppant felkészültek, de ezeket mind a pályán kell bizonyítaniuk."

"Mi a focit a csapat szempontjából nézzük, ez az identitásunk, eszerint védekezünk, szóval nem egyes egyéniségek semlegesítésére fogunk koncentrálni, hanem csapatszinten szeretnénk őket megfogni."

A Genoa elleni meccshez képest előfordulhat, hogy több helyen is változtat a kezdőcsapaton majd a Roma mestere.

"Gianluca Mancini és Davide Zappacosta készen állnak a játékra, de majd meglátják mi lesz holnap. Alessandro Florenzit kicsit előrébb teszteltük az utóbbi időben, ráadásul a bal oldalon, de majd még meglátjuk, hogy használom-e ezt a lehetőséget. Nem áll szándékomban elárulni a taktikai felállást, legyen annyi elég, hogy minden helyzetre felkészülünk, és majd holnap meglátják."

"Smalling ott van a keretben. Egy igen tapasztalt belső védőt kerestünk, ő pedig több mint 200 meccset játszott a Manchester Unitedben, az ő karakterisztikája nagyon jól passzol a csapatunkba, mert gyors és agresszív. Mindenképpen minőségi pluszt jelent számunkra."

"Nem kizárt, hogy Jordan Veretout a kezdőben lesz holnap, ez majd holnap kiderül, de az biztos, hogy mindenki játékra alkalmas, kivéve Leonardo Spinazzolát és Diego Perottit, akik sérültek."

A volt Shakthar edző visszautasította azokat az állításokat, miszerint ő egy dogmatikus edző lenne.

"Én hiszek egy bizonyos futballstílusban, de a cél mindig az, hogy megnyerjük a meccset. Az eredmény tükrében tudok változtatni, amennyiben szükség ban arra."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Fonseca, Lazio, Serie A