A Juventus elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Juventus elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Roma holnap 20:30-kor a listavezető Juventus otthonában lép pályára Torinóban.

A Romának még mindig sok a sérültje, azonban már többek között Dzeko és De Rossi is elkezdte az edzéseket, azonban rájuk még teljes mértékben nem számíthat Eusebio Di Francesco.

"Dzeko számára hosszú ideje a mai volt az első edzés, amin részt tudott venni, ami azt jelenti, hogy csereként már tudok vele számolni."- kezdte Di Francesco.

"Három hétig nem játszott, így teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy kezdőként lépjen pályára. De Rossi is a csapattal edzett már, őt napi szinten figyeljük, hogy miként javul az állapota."

"A Juventus többször bebizonyította már, hogy Olaszországban ők a legjobb csapat évek óta. A Romának sosem sikerült jó eredményt elérnie Torinóban, de talán holnap sikerül jó teljesítményt nyújtanunk."

"Mentálisan, technikailag és taktikailag egyaránt a legjobb formánkra lesz szükség, ezekre mind szükségünk lesz ahhoz, hogy jó meccset tudjunk játszani."

"Hogy ki lesz a támadónk, Zaniolo, vagy Schick? Piatek szinte ellehetetlenítette a Genoa elleni meccsen azt, hogy megnézhessük Zaniolót azon a poszton. Amikor kipróbálsz dolgokat, egy idő után tanulsz abból, hogy az adott próbálkozás működött-e, vagy sem, én pedig nem kaptam egyértelmű választ a játékostól abban a pozícióban."

"Cengiz Ünder, Schick és Kluivert is tud azon a poszton játszani, vagy lehet, hogy két csatárral fogunk felállni, de Cengizt még meg kell majd vizsgáljuk, mert ő nem edzett a csapattal."

"Florenzi? Szeretném megtartani magamnak a kezdő tizenegy kilétét, de holnap játszhat védőként, és akár szélsőként is. Meglátjuk."

"Ami a Juventust illeti, számomra nem meglepő a szereplésük, inkább mi vagyunk azok, akik az elvártnál jóval gyengében szereplünk, szóval van mit fejlődnünk."

"Az szinte egyértelmű, hogy a télen kell valamit csinálnunk az átigazolási piacon, de erről nem beszéltem Pallottával."

"Arról beszéltünk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy december 29-én a lehető legtöbb pontunk legyen, de elkerülhetetlen. Nem tehetjük meg, hogy nem csinálunk semmit."

"A Juventus legveszélyesebb játékosa egyértelműen Ronaldo, aki egyben egy nagyszerű bajnok. Rendszerint sokáig csendben van, aztán egyszer csak lecsap rád. Ezért lenne jobb, ha nem is játszana."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Juventus, Serie A