Serie A, 27. forduló
1983. április 24.
Inter-Roma, vagyis az idény talán utolsó igazán nehéznek ígérkező mérkőzése a farkasok számára. A Juventusra ugyanakkor könnyű feladat vár, hiszen a sereghajtó Catanzaro otthonába látogat. Liedholm ezúttal is a Righetti-Vierchowod kettőst játszatja a védelem közepén, Nela viszont hiányzik. A hátsó alakzat nem is okoz csalódást, mert Milánóban nem láthatnak gólt a nézők. Azaz egyet igen, de Altobelli találatát les miatt érvényteleníti a játékvezető. A 0-0 ellenére látványos, közönségszórakoztató a mérkőzés. Mindkét csapat nyílt sisakkal játszik, de kimaradnak a helyzetek mindkét oldalon. A vendégek legnagyobb lehetőségeit Pruzzo és Prohaska puskázzák el. A Roma tehát eléri a célját, és ponttal távozik a lombard városból.
Catanzaróban a hazaiak szerzik meg a vezetést, de a végén azért helyreáll a világ rendje, és a Juventus 2-1-re megfordítja az eredményt és a táblázaton a Romával szembeni hátránya három pontra csökken. Viszont a következő fordulóban a zebrákra vár a nehezebb feladat, hiszen az Inter látogat Torinóba, míg a Roma az Avellino gárdáját fogadja.
INTER-ROMA 0-0
INTER: Bordon, Bergomi, Baresi, Oriali, Collovati, Marini, Bagni, Sabato, Altobelli, Beccalossi, Bergamaschi. Edző: Marchesi.
ROMA: Tancredi, Nappi, Vierchowod, Righetti, Falcao, Maldera, Ancelotti, Prohaska, Pruzzo, Di Bartolomei, B.Conti. Edző: Liedholm.
Játékvezető: Bergamo (Livorno).
Sárga lap: Collovati.
Szögletarány: 7-4.
Nézőszám: 58 493.
Megjegyzés: szép idő, jó talajú pálya.
Osztályzatok (Inter-Roma 0-0)
Játékosok |
||||||
Tancredi |
7 |
7 |
7 |
7 |
7 |
7 |
Nappi |
7 |
7 |
7 |
6,5 |
7 |
6,9 |
Vierchowod |
7,5 |
7 |
7 |
7 |
7 |
7,1 |
Righetti |
6,5 |
6,5 |
6 |
6 |
7 |
6,4 |
Falcao |
7,5 |
7 |
7,5 |
7 |
7 |
7,2 |
Maldera |
6,5 |
6,5 |
6 |
6 |
7 |
6,4 |
Ancelotti |
6,5 |
6,5 |
7 |
6 |
7 |
6,6 |
Prohaska |
6,5 |
6,5 |
6 |
6 |
7 |
6,4 |
Pruzzo |
6 |
6 |
6 |
5,5 |
7 |
6,1 |
Di Bartolomei |
6,5 |
6 |
6 |
6 |
7 |
6,3 |
Conti |
6,5 |
6,5 |
6 |
6 |
7 |
6,4 |
Többi eredmény a 27. fordulóból:
Avellino-Pisa |
1-0 |
Cagliari-Cesena |
0-0 |
Catanzaro-Juventus |
1-2 |
Fiorentina-Ascoli |
1-0 |
Genoa-Napoli |
0-0 |
Torino-Verona |
1-1 |
Udinese-Sampdoria |
0-4 |
Táblázat: | ||||
Roma | 38 | Genoa | 25 | |
Juventus | 35 | Avellino | 25 | |
Inter | 33 | Cagliari | 25 | |
Fiorentina | 31 | Pisa | 23 | |
Verona | 31 | Napoli | 23 | |
Torino | 30 | Ascoli | 22 | |
Sampdoria | 29 | Cesena | 21 | |
Udinese | 28 | Catanzaro | 13 |
Előző: Olasz Kupa, (visszavágó)
Következő: A 28. forduló
Címkék: AS Roma