Serie A, 25. forduló
1983. március 27.
Az előző hétvégén Olaszország válogatottja Romániában szenved 1-0-ás vereséget a negyedik EB selejtező mérkőzésén. A találkozón Bruno Conti 24. alkalommal ölti magára az azúrkék mezt és ezzel megelőzi Ferraris IV-t, aki 23 szerepléseel eddig az olasz nemzeti tizenegyben legtöbbet szerepelt játékos volt. A 25. a bajnokság egyik emlékezetes fordulója. A Romára ismét nehéz feladat vár, hiszen a mindenki számára nehéz pályának számító Firenzébe látogat. De a Juventusnak sincs könnyű dolga, hiszen a torinói derbin kell megküzdeniük a bikákkal. A Románál hiányzik a csapatkapitány Di Bartolomei, viszont visszatér a csapatba a sérüléséből felépült Pruzzo. Tíz perc sem telik el a mérkőzésből és a hazaiak megszerzik a vezetést. Antognoni indítja remekül Massarót és a csatár bal oldalról, bal lábbal, éles szögből kapásból tüzel... a labda a jobb kapufáról vágódik a gólvonal mögé. 1-0. Közben Torinóban vezet a Juventus, így pillanatnyilag egy, azaz egy pont a két bajnoki címért harcoló csapat között a különbség. A 18. percben Conti vagy 60 méteres remek indítással hozza játékba Pruzzót, a csatár a tizenhatos vonalán háttal mellel maga elé teszi a labdát, majd átemeli Pin fölött, lefordul a védőről és 12 méterről kilövi a bal alsó sarkot. Gyönyörű gól... 1-1. A szünetben Firenzében döntetlen az állás, míg Torinóban már 2-0-ra vezetnek a zebrák. A második félidő 19. percében Nela ugratja ki Chiericót, de a csereként beállt játékost felvágják a tizenhatoson belül. Nincs Di Bartolomei, Pruzzót már lecserélték, így Prohaska áll a labda mögé. Galli elvetődik a bal oldalra, az osztrák viszont laposan a kapu közepébe gurít, majd boldogan rohan ki a 15 000 római szurkolóhoz. Vezet a Roma! 1-2. Közben a másik pályán beindulnak a bikák. Négy perc leforgása alatt előbb egyenlítenek, majd a vezetést is megszerzik. 3-2-re vezet a Torino, 2-1-re vezet a Roma. Hogy mégse legyen minden olyan örömteli arról Ancelotti gondoskodik. Antognoni magasan emeli a labdát a vendégek tizenhatosán belűre. A labda pattan egyet, igazából egyik Fiorentina játékosnak sem jó, semmi veszélyt nem jelent. A Roma 4-es számú játékosa nyugodtan fejeli haza a labdát, de nem látja, hogy Tancredi kint áll a kapuból, így a labda a kapus felett a hálóba hullik. Öngól. 2-2. Igazából mégse szomorkodik senki a végén, hiszen négy pontra nőtt a Roma előnye az üldöző Juventus előtt. A zebrák világbajnok védője szomorúan jegyzi meg: "Sajnos ezzel eldőlt." Csak Liedholm mester bosszús, nem tetszik neki, hogy ezúttal sem tudta megőrizni a vezetését a csapat. "Úgy tűnik, hogy megijedünk, amikor vezetésre állunk. Remekül játszunk addig, ameddig döntetlenre áll a mérkőzés vagy az ellenfél vezet, de amint megszerezzük a vezetést, mintha mindent elfelejtenénk." - nyilatkozik a svéd.
Falcaot emlékezteti egy újságíró, hogy amikor Rómába érkezett, azt ígérte a szurkolóknak: "Azért vagyok itt, hogy bajnoki címet nyerjek..." Már nem sok kell a várva várt scudettóhoz. "Emlékszem jól az ígéretemre, mert a brazil újságíró barátai meg is említették egyből: Paulo, remekül sikerült az első beszéded a szurkolókhoz, de hiba volt bajnoki címről beszélni. Az itt csak az északi csapatok kiváltsága. Majd meglátjuk, feleltem. Az utóbbi évben szereztünk egy második, egy harmadik helyet, és idén egyenlőre elsők vagyunk." - nyilatkozza a brazil.
FIORENTINA-ROMA 2-2
FIORENTINA: Galli, Contratto, Ferroni, Sala, Pin, Cuccureddu, Bellini, Manzo, Graziani, Antognoni, Massaro (35' A.Bertoni). Edző: De Sisti.
ROMA: Tancredi, Nela, Vierchowod, Ancelotti, Falcao, Maldera, B.Conti, Prohaska, Pruzzo (59' Chierico), Righetti, Iorio. Edző: Liedholm.
Játékvezető: Agnolin (Bassano del Grappa).
Gólszerző: 10' Massaro, 18' Pruzzo, 64' Prohaska (büntetőből), 70' Ancelotti (öngól).
Sárga lap: Vierchowod, Limido, Osti, Iorio.
Szögletarány: 0-2.
Nézőszám: 53 951.
Megjegyzés: napos idő, jó talajú pálya.
Osztályzatok (Fiorentina-Roma 2-2)
Játékosok |
||||||
Tancredi |
6,5 |
6,5 |
6 |
6 |
6 |
6,2 |
Nela |
6,5 |
6,5 |
7 |
6 |
7 |
6,6 |
Vierchowod |
7 |
6,5 |
6,5 |
7 |
7 |
6,8 |
Ancelotti |
7 |
6 |
6,5 |
6 |
6,5 |
6,4 |
Falcao |
7 |
7 |
7 |
8 |
7 |
7,2 |
Maldera |
6,5 |
6 |
6,5 |
6 |
6,5 |
6,3 |
Conti |
6 |
6 |
6,5 |
6 |
6,5 |
6,2 |
Prohaska |
7 |
6 |
6,5 |
6 |
6,5 |
6,4 |
Pruzzo |
7 |
7 |
7 |
7 |
8 |
7,2 |
Chierico |
6 |
6 |
6 |
6 |
6 |
6 |
Righetti |
6 |
6 |
5,5 |
6,5 |
6 |
6 |
Iorio |
6,5 |
6 |
5,5 |
6,5 |
6 |
6,1 |
Többi eredmény a 25. fordulóból:
Ascoli-Napoli |
2-1 |
Avellino-Sampdoria |
0-0 |
Cagliari-Verona |
2-1 |
Catanzaro-Pisa |
0-2 |
Genoa-Inter |
2-3 |
Torino-Juventus |
3-2 |
Udinese-Cesena |
3-1 |
Előző: A 24. forduló
Következő: Olasz Kupa, (első mérkőzés)
Címkék: AS Roma