AZ ŐSZ ÉRTÉKELÉSE

Ezio De Cesari, a sportújságírás egyik csillaga így értékeli a csapat eddigi menetelését:
Rendben van, az őszi elsőség is egy szép siker, de Pruzzónak van igaza: "A Romának már csak a scudetto ér valamit."
Két évvel ezelőtt is elsőként zárta az őszt a Roma, teljesen megérdemelten, de ez az őszi cím bármennyire is értékes, mégiscsak amolyan plátói. Roma 20 pont, Inter 19, Juventus és Napoli 18. De aztán tavasszal Turone meg nem adott gólja pont a Juventus-Roma 0-0-ás, döntő fontosságú mérkőzésen..., emlékeztek még? S ez teljesen igazságtalanul megváltoztatta a helyzetet és a scudetto, amit a Roma érdemelt volna meg, tizenkilencedszer is a Juventusé lett.
A tavalyi évben velünk szemben nem voltak ilyen hibák, amikre hivatkozni lehet. Már az idény elejétől a sérülések kegyetlenül megtizedelték a Romát. Ancelotti mindössze 5 mérkőzésen játszhatott, utána erről az egész szezonban már szó sem lehetett és Istennek hála, hogy egyáltalán most újra pályára léphet. Giovanelli is tavaly sérült meg és most kezdi majd újra az edzéseket, Di Bartolomei és Turone is gondokkal küszködött, Falcao is megsérült az idény közben, majd amikor felépült, már talán inkább a világbajnokság és a brazil válogatott járt a fejében. Az őszt a Roma 20 ponttal zárta, csakúgy mint az előző évben, és még papíron harcban volt a bajnoki címért, hisz csak a Fiorentina (22 pont) és a Juventus (21) előzték meg, de a végére a 20. bajnokságát ünneplő Juventus előnye 8 pontra nőtt a 38 pontos Romával szemben, ami csak a harmadik helyre volt elég (második a Fiorentina 45 ponttal).
Most a Romának 22 pontja van, vagyis kettővel több, mint az elmúlt két esztendőben. Ez jelenleg pont megfelel az úgynevezett angol átlagnak (győzelem otthon, döntetlen idegenben), ami általában már bajnoki címet szokott jelenteni. A csapat ugyanis hétszer játszott hazai pályán és hét győzelmet szerzett, míg nyolcszor idegenben, amin nyolc pontot gyűjtött össze (2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség). Az egyedüli elhibázott mérkőzés a tizenötből a Sampdoria elleni 1-0-ás elveszített találkozó a Marassiban. A másik vereséget el lehetett és kellett volna kerülni, mert a Roma Torinóban a Juventus ellen megszerezte a vezetést (Chierico az 5. percben), és különösen az első 45 percben többször is megszerezhette volna a második találatot is, és ezzel megadhatta volna a félelmetes ellenfelének a kegyelemdöfést. De aztán Platini és Scirea góljai megakadályozták, hogy a 24 pontos Romával és a 16 pontos Juventussal az idénynek ebben a szakaszában a bajnokság gyakorlatilag már be is fejeződjön. Türelem!

A Roma sajnos a 4 döntetlen alkalmával sem tudta lezárni a mérkőzést, pedig három alkalommal, Udinében, Avellinóban és Torinóban is a bordó-sárgák szerezték meg a vezetést. Valljuk be őszintén, amellett, hogy nem sikerült egy második gólt rúgniuk, amivel leteríthették volna az ellenfeleket, a döntetlenekben része van Tancredi kapus néhány hibájának is, aki egy igazi fenomén, leszámítva a szélekről beívelt magas labdákat. Legyen persze világos, hogy Tancredi több esetben is megmentette a Romát és csak dicséret és köszönet jár neki, ha a Roma kétszer nyert az utóbbi években Olasz Kupát és még versenyben van az UEFA Kupában, mert ezeknél az érdem nagy része az övé. Viszont Surjak, Barbadillo és Dossena góljainál...
A csúcs persze Catanzaro: el kell hinnetek, hogy az első félidőben a Roma szó szerint egykapuzott és a Catanzaro csak ámulattal és beletörődéssel várta a gólzáport. Viszont hol Zaninelli kapus bravúrjainak, hol egy kis pontatlanságnak, hol pedig a balszerencsének köszönhetően hihetetlen módon 0-0-al ért véget a mérkőzés.
Az őszinteség azt kívánja, hogy ehhez hozzátegyük, a Roma nehezen tudta hozni az első mérkőzéseket az Olimpicóban. A Verona akár még a győzelmet is megszerezhette volna, de nagy helyzeteket hagyott ki, majd az utolsó percben Garella kapus rossz kifutása után leterítette Falcaót és ennek köszönhetően a bordó-sárgák egy büntetővel, megszerezhették a már nem remélt győzelmet. Az Ascoli, a Cesena és a Pisa ellen is mehettek volna rosszabbul a dolgok... Összességében mégis a Romának 22 jól megérdemelt pontja van, és a mutatott látványos játék alapján akár ennél többet is megérdemelnének.

Liedholm megalkotta a remekművét. A Roma idén 4 játékost cserélt le, figyelembe véve az utóbbi fordulók kezdőcsapatát: Vierchowod, Maldera, Prohaska és Iorio, nem számítva Ancelotti visszatérését. A svéd mester legzseniálisabb húzása minden kétséget kizáróan Di Bartolomei egy sorral hátrébb tolása volt azzal a céllal, hogy eggyel több középpályást rejtsen el. Di Bartolomei a kezdeti nehézségeket legyűrve és nagyobb magabiztosságot gyűjtve az új posztján, hamar a vonatkoztatási pontja lett az egész csapatnak, amely bármely ellenféllel fel tudta venni a versenyt, mivel fölényt tudott kialakítani a védelemből kilépő plusz embernek köszönhetően.
Mindez azért is volt lehetséges, mert Vierchowod hamar bizonyította, hogy ő a legjobb olasz védő, aki képes, ha kell egy időben emberfogó és söprögető is lenni, vagyis képes leradírozni a saját emberét is, de biztosítani is a társaknak, ha a szükség úgy kívánja. Nela fejlődése csak tovább javított a helyzeten, olyannyira, hogy a kapott gólok közül talán csak egy írható igazán a védők számlájára, Mancini gólja a Sampdoria elleni mérkőzésen.
A bordó-sárgák középpályás sora uralta a mezőnyt. Ancelotti visszatérése, aki talán élénkebb, agresszívabb és ügyesebb, mint valaha csak beteljesíti a művet. Az utánozhatatlan Falcao Prohaska személyében egy olyan játékosra talált, aki sohasem hibázik (talán néha kicsivel több kezdeményezőkészséget lehetne csak tőle kérni), egy ideális társ.
De Liedholm még ennél is többet tett, néhány kezdeti bizonytalanság után átállt a kétcsatáros játékra, Iorio lett Pruzzo párja, s ki lehetett használni a középcsatár sokkal több mozgását is. Nem véletlenül a Roma, ahol csak Pruzzo lőtte a gólokat, egy olyan Roma lett, ahol a 24 lőtt gólon 10 játékos osztozik (plusz két öngól). Így olyan kiszámíthatatlanságot tudott teremteni, amire nemrég még csak Bruno Conti ötletei, kezdeményezései voltak képesek, aki mára véglegesen bekerült a legjobb 2-3 olasz labdarúgó társaságába, s akit már a nemzetközi színtéren is megcsodálhattak.

Most mindent úgy kell folytatni... mintha eddig semmi sem történt volna. A célok még messze vannak, habár a Roma minden értelemben a jó úton jár. Az első és semmire sem lecserélhető cél természetesen a scudetto. Már 41 éve várnak rá a bordó-sárga szurkolók. Azok, akik még emlékeznek az 1941-42-es Masetti és Amadei vezette Roma hőstettére, nos nekik bizony már ősz hajszálaik vannak. Ott van még az UEFA Kupa is, ami szintén nem lebecsülendő és nem egy akármilyen mezei kis kupa, elég csak arra gondolni, hogy mindezidáig az egyedüli nemzetközi kupa, ami sikerült megszereznie a Juventusnak. Aztán ott van még az Olasz Kupa is, a Roma még abban is áll.
Az 1983-as év elején járunk, és ez az esztendő igazán dicsőséges lehet a bordó-sárga színeknek. Ez az a pillanat, amikor mindenkinek nyugodtnak kell maradnia és nem felülni a provokációknak, amik eddig sem hiányoztak, és amik ezután sem maradnak majd el. Ezekkel próbálják majd elrontani valamiféleképpen az örömünket. Vitathatatlan, hogy a csapatnak megvan minden adottsága a sikerhez. A Roma szurkolók maradjanak minél közelebb a csapat mellett, akkor is, ha Isten ne adja, valamilyen nehézségbe vagy akadályba ütközne.
Gyerünk fiúk, mert tényleg ez az alkalmas pillanat!

Roberto Pruzzo, a Giallorossi újságírójának kérdéseire válaszol a januári számban:
- "Millimétereken múlhat (gól vagy nem gól), hogy egy csatárt éppen a mennyekbe emelnek vagy kritizálják. Helyesnek tűnik ez Önnek?
- Akár helyesnek is tűnhetne, de nem az. Ha gólt lősz, a csillagokba emelnek akkor is, ha esetleg rosszul játszol, miközben míg jól és hasznosan játszol, de nem találsz be a kapuba elsodor a kritika. Az egyik dolog sajnos kiegyenlíti a másikat és ha nem is helyes, el kell fogadni, hogy így van.
- Milyen módon szeretne hasznos lenni a csapat számára?
- Ami a taktikát illeti a játékom valamelyest megváltozott: többet mozgok és talán az általam nyitott helyeknek köszönhetően a társaim könnyebben kerülnek a kapu elé. A tavalyi szezonban több gólt lőttem, de a csapat viszont kevesebbet. Úgy érzem, hogy egy veszélyes csatár vagyok, de a társaimtól is lehet félni. Szóval a helyem a pályán kicsit megváltozott, de ugyanaz a Pruzzo vagyok, mint az elmúlt években, azzal a különbséggel, hogy nemcsak a tizenhatoson belül várom a labdákat.
- Egy-egy rosszabb periódusa után csak magának köszönhette, ha újra betalált?
- Igen, ez leginkább ugyanis rajtam múlik. Sokféleképpen lehet gólt lőni és gólszerzési lehetőség mindenki előtt adódhat.
- Milyen tanácsokat adott önnek Liedholm, hiszen labdarúgó pályafutása során nyilván neki is voltak kevésbé szerencsés időszakai?
- Liedholm nem nagyon traktált ilyen problémákkal, sőt a miszter mindig megvédett engem, talán túlzottan is. Annyit kér csak, hogy a csapatnak játszak és ne is foglalkozzam a góllal, mert majd akkor jön, amikor a legkevésbé várom.
- Hány góllal lenne elégedett a bajnokság végén?
- A bajnokság kezdete előtt úgy gondoltam, hogy 10-12 gólt most is lőhetek.
- Ha még lőhetne tíz gólt, hogyan osztaná el ezeket?
- Osszuk el őket igazságosan: tíz 1-0-ás győzelem.
- A Curva Sud nagyon várja a góljait. Akar valamit mondani vagy üzenni a leglelkesebb szurkolóknak?
- Úgy érzem, hogy öt év bordó-sárgában eltöltött év alatt a közönség még sohasem állt annyira mellettem, mint most. Megértették, hogy milyen vagyok, hogyan játszom és azt is: nem biztos, hogy nagy dráma, ha a Roma csatára néhány vasárnap nem talál a kapuba. Nagyon boldog vagyok, hogy bíznak bennem. Miként hálálhatom ezt meg? Az 1983-ban lőtt első gólomat nekik ajánlottam.
- Mennyit adna a Roma bajnoki címéért úgy, hogy közben ön harmadszor is gólkirály? Mondjon egy összeget!
- Nem mondok semmilyen összeget. Ha jól játszunk, mint eddig, az eredmények úgyis jönnek. Így meg aztán nem kell fizetnem.