Serie A, 15. forduló
1983. január 9.

Az utolsó őszi fordulóban a Torino otthonába látogat a Liedholm legénység. A hazaiak végig szoros emberfogással próbálkoznak, de ennek ellenére az első játékrészben remekel a Roma és szinte csak a vendégek dolgoznak ki helyzeteket. Iorio óriási helyzetben, 3 méterre a kaputól hibázik, majd Prohaska lövését védi látványosan Terraneo. A 33. percben a vezetést is megszerzik a rómaiak, Ancelotti jobb oldali beadását Pruzzo látványos mozdulattal fejeli 10 méterről a kapu jobb felső sarkába. A gól után nem sokkal a hazaiak előtt is nyílik egy alkalom a gólszerzésre, de Hernandez lövésénél Tancredi biztosan hárít. A játékrész utolsó percében Conti gurítja a kapu elé a labdát a tizenhatos bal oldaláról, a kapus előtt elmegy a labda, de a berobbanó Pruzzo elől a védőnek becsúszva sikerül mentenie az utolsó pillanatban, úgy, hogy a labda a kapufát is súrolva jut szögletre. A második félidőből egy perc sem telik el, amikor egyenlít a hazai csapat. Selvaggi a jobb oldalról ível a kapu elé és Dossena néhány lépésre a gólvonaltól a kapuba csúsztat. 1-1. A második játékrész már kiegyenlítettebb játékot hoz, a Torinónak is több lehetősége nyílik a gólszerzésre, de az eredmény már nem változik. A Romának ezúttal sem sikerült megőriznie az előnyét.
A forduló nem kis meglepetéssel ér véget, a Juventus vereséget szenved az előző fordulóban a Roma ellen simán kikapó Genoa vendégeként. A Verona 1-1-es döntetlent ér el hazai pályán a Sampdoria ellen, míg az Inter simán veri a kieső helyen tanyázó Catanzarót. A Roma 22 ponttal őszi bajnok a 21 pontos Verona és a 19 pontos Inter előtt. A Juventus a vereségével a 4. helyre csúszik vissza.
TORINO-ROMA 1-1
TORINO: Terraneo, Van de Korput, Salvadori, Corradini, Danova, Galbiati, Torrisi (60' Zaccarelli), Dossena, Selvaggi, Hernandez (60' Bertoneri), Borghi. Edző: Bersellini.
ROMA: Tancredi, Nela, Vierchowod, Ancelotti, Falcao, Maldera, B.Conti, Prohaska, Pruzzo, Di Bartolomei, Iorio. Edző: Liedholm.
Játékvezető: Lo Bello (Siracusa).
Gólszerző: 33' Pruzzo, 46' Dossena.
Sárga lap: Ancelotti, Galbiati, Iorio.
Piros lap: 75' Bersellini.
Szögletarány: 19-5.
Nézőszám: 39 478.
Megjegyzés: szép idő, jó talajú pálya.
Osztályzatok (Torino-Roma 1-1)
Játékosok |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Tancredi |
6 |
7 |
6,5 |
6 |
6 |
6,3 |
Nela |
6,5 |
6,5 |
7 |
6,5 |
6,5 |
6,6 |
Vierchowod |
6 |
6,5 |
7 |
6 |
6,5 |
6,4 |
Ancelotti |
6,5 |
6,5 |
6 |
6 |
6,5 |
6,3 |
Falcao |
6,5 |
7 |
7,5 |
6,5 |
6,5 |
6,8 |
Maldera |
5,5 |
6 |
6 |
6 |
6 |
5,9 |
Conti |
6,5 |
6,5 |
6 |
6 |
6,5 |
6,3 |
Prohaska |
6,5 |
7 |
6,5 |
6 |
6,5 |
6,5 |
Pruzzo |
7 |
6,5 |
6,5 |
7 |
7 |
6,8 |
Di Bartolomei |
7,5 |
6,5 |
7 |
6,5 |
7 |
6,9 |
Iorio |
6 |
6 |
5,5 |
5,5 |
6,5 |
5,9 |
Többi eredmény a 15. fordulóból:
Avellino-Udinese |
1-1 |
Cagliari-Ascoli |
3-1 |
Cesena-Napoli |
0-0 |
Fiorentina-Pisa |
2-1 |
Genoa-Juventus |
1-0 |
Inter-Catanzaro |
5-0 |
Verona-Sampdoria |
1-1 |
Előző: A 14. forduló
Következő: Az ősz értékelése
Címkék: AS Roma