Az 1982-83-as bajnokság

UEFA Kupa, (visszavágó)
Ipswitch, 1982. szeptember 29.


Három gól előny megnyugtatónak tűnhet, de még senki nem felejtette el az 1980/81-es idényben a keletnémet Carl Zeiss Jena elleni rémálmot. Az első mérkőzésen ott is 3-0-ra nyert a Roma pazar játékkal Pruzzo, Ancelotti és Falcao góljaival. Majd jött a visszavágó és érthetetlen módon a Roma teljesen idegesen játszott, a Jena már 2-0-ra vezetett, Scarnecchiát kiállították és végül 4-0-ra visszavágtak az olasz csapatnak és kiverték a kupából.
Liedholm így aztán nem győzi hangsúlyozni, hogy el kell felejteni az első mérkőzést. Ahogy az várható az angolok az első perctől kezdve nekiesnek a Romának és teljesen beszorítják Pruzzóékat a kapujuk elé. A nem teljesen egészséges Conti csak 25 percig bírja, a helyére Chierico áll be. Szerencsére Tancredi nincs rossz formában és négy alkalommal is hárítja a hazaiak kísérleteit. Aztán a félidő vége előtt Gates gondoskodik róla, hogy izgalmas legyen a találkozó, az addig több bravúrt is bemutató olasz kapus felett emeli a hálóba az angolok vezető gólját. 1-0. A második félidőben növeli az előnyét az Ipswich. Vierchowod ér szerencsétlenül a labdába és máris két gól a különbség. Az angolok mennek és mennek. A 65. percben aztán jön a Roma... 30 méterre az angolok kapujától jut szabadrúgáshoz a Liedholm legénység. A labda mögé Aldo Maldera áll, és iszonyatos erővel bombáz a hálóba, védhetetlen gól. 2-1. Ugyan hat perccel később Butcher egy fejessel megszerzi az Ipswich harmadik gólját is, de Maldera találata továbbjutást jelent a Romának. A Guerin Sportivo című sporthetilap a következő címmel kezdi az írását: "Az angolok pergő ostroma, egy másik Jena rémképe, majd Maldera eloszlatja a félelmeket egy csodálatos szabadrúgással."

IPSWICH-ROMA 3-1
IPSWICH:
Sivell, Burley, Mills, Thijssen, Osman, Butcher, Wark, McCall, D'Avray (84' Linford), Brazil, Gates. Edző: Fergusson.
ROMA: Tancredi, Nappi, Nela, Vierchowod, Falcao, Maldera, Valigi, Prohaska, Pruzzo, Di Bartolomei, B.Conti (26' Chierico). Edző: Liedholm.
Játékvezető: Cristov (Csehszlovákia).
Gólszerző: 42' Gates, 55' Vierchowod (öngól), 65' Maldera, 71' Butcher.
Sárga lap: Valigi, Falcao.

Előző: A 3. forduló

Következő: A 4. forduló

Címkék: AS Roma