Az 1927. szeptember 25-én kezdődő bajnokságba nevezett először a csapat. A bajnokságot Divisione Nazionale-nak hívták ahol a 22 csapat két csoportra osztva küzdött a play-off-ba jutásért, ahová a csoportok első 8 helyezettjei jutottak be. A Roma csapatát a Furtitudo és az Alba játékosai alkották, az újdonság a csatár Mario Bussich (az Arsenal volt támadója) és az angol edző, William Garbutt (a Genoa volt edzője, aki a genovaiakkal ’23, ’24 és ’25-ben is bajnokságot nyert) voltak.
Az első bajnokit a Velodromo Appio-ban játszották a Livorno együttese ellen, ami egyben a csapat első, történelmi győzelme lett, ugyanis Ziroli és Fasanelli góljaival nyertek. A csapatot a következő játékosok alkották ezen a felejthetetlen napon: Rapetti, Mattei I, Corbyons, Ferraris IV, Degni, Rovida, Ziroli, Fasanelli, Bussich, Cappa, Chini. 1928. január 1-én az Olaszország-Svájc barátságos mérkőzés alkalmával Ferraris IV meghívót kapott a válogatottba. Ő volt az első római játékos, aki viselte a nemzeti csapat mezét. 1928. március 4-én egy 3:0-ás győzelemmel (az Internazionale felett) zárta a csapat a Divisione Nazionale-ban töltött első évét, ahol is a B csoport 7. helyén zártak.
1928. április 8-án játszották első hivatalos kupa mérkőzésüket a Coppa Coni-ban (a mai Coppa Italia elődje) 4:1-re verve a Napoli csapatát Fasanelli 3 és Cappa góljaival. Nem sokkal a bajnokságban való indulást követően a Roma is megjelent az átigazolási piacon. Leigazolták Fulvio Bernardini-t az Intertől és egy hihetetlen, 100.000 líra/év kontraktust kötöttek vele.
Az első nagyobb sikert 1928. július 29-én érte el a csapat megnyerve a Coppa Coni-t. A mérkőzést Firenzében játszották, ahol a döntőben a Modena csapatával találkoztak a Giallorosso-k és nyertek 2:1-re Corbyons és Bussich góljaival.
Ekkoriban debütált a csapatnál Rudolph Volk, aki a Fiumana csapatától érkezett. 1928 és 1933 között 157 mérkőzésen szerepelt a Roma színeiben és 103 gólt ért el. Nagyon szőke haja, vékony testalkata, állóképessége, gyorsasága és gólérzékenysége révén hamar a római közönség egyik kedvencévé nőtte ki magát. Különösen hires volt a gólszerzéseiről, ugyanis általában háttal állt a kapunak, amint megkapta a labdát hirtelen megfordult és egy gyors lövéssel a kapust meglepve a hálóba juttatta a játékszert. Ez után vált híressé az a mondása, amit kissé tört olaszsággal mondott a riportereknek, amikor azok a góljai mikéntjéről kérdezték: “Io no penso, io tiro” – azaz ‘nem gondolkodom, csak lövök’.
1929. március 10-én a Roma lejátszotta első hivatalos mérkőzését külföldön, Párizsban a Club Francais ellen, melyet 5:0 arányban meg is nyert. A gólokon Volk (3), Chini és Landolfi osztoztak.

Az 1929-30-as szezon néhány újdonságot hozott, közüllük a legfontosabb, hogy a bajnokság már csak egy csoportból állt. A másik fontos esemény a Roma számára a Testaccio Field felavatása volt. Annak a mítikus pályának, melynek a felpítéséhez mindenki hozzájárult kötelezően 25 lírával (a beruházás teljes összege meghaladta a másfél millió lírát). A bajnokság 5. napján a Brescia ellen már itt játszotta bajonkiját a Roma, melyet Volk és Bernardini góljaival meg is nyert. Ezzel kezdetét vette a leganda a ‘legyőzhetetlen Testaccio’-ról (‘invincible Testaccio’), ugyanis a csapat 1929. november 5-től 1940. június 30-ig 161 mérkőzést játszott itt amiből 103-at megnyert, 32 döntetlennel végződött és mindössze 26 mérkőzésen kellett vesztesen elhagynia a pályát.

1929. december 8-án játszották a bajnokság első derbijét, ugyanis az azt megelőző években a Roma és a Lazio más-más csoportba voltak sorsolva. A találkozót, melynek a Lazio otthona, a Stadio della Rondinella adott otthont, nagy várakozás előzte meg. Számos rendőri egységet, Carabinieri-ket rendeltek ki, és jelen voltak a Fasiszta Hadsereg katonái is, hogy a mérkőzés biztonságos lebonyolítását segítsék. A két csapat a következő összeállításban lépett pályára:
Lazio: Sclavi, Saraceni, Bottaccini, Pardini, Furlani, Caimmi, Ziroli, Spivach, Pastore, Malatesta, Sbrana
Roma: Ballante, Barzan, De Micheli, Ferraris IV (csk), Degni, Carpi, Benatti, Delle Vedove, Volk, Constantini, Chinia
A nézőtéren helyetfoglaló 15ezer néző nagy része Roma szurkoló volt, akik részesei lehettek az első derbi győzelemnek. 15 perccel a vége előtt Volk bombázott a Lazio kapujába, mellyel a Roma megnyerte a mérkőzést. 1930. május 4-én a Testaccio-ban játszották a visszavágót, melyet újra a Giallorossik nyertek meg, ezúttal 3:1(Volk 2, Chini) arányban. 1930. július 6-án hazai pályán zárta a bajnokságot a Roma, méghozzá egy megsemmisítő vereséget mérve a Padova csapatára. A 8:0-ás végeredményhez Volk és Fasanelli egy-egy mesterhármassal, Chini és Benatti egy-egy góllal járult hozzá. Ezen a mérkőzésen a Roma színeiben 9 római születésű játékos lépett pályára (Ballante, Mattei, De Micheli, Degni, Ferraris IV, Bossi, Bernardini, és Eusebio) és csak két nem római születésű, Benatti, aki Modenában született, és Volk, aki eredetileg német volt, de Fiumeban született, ami akkor Olaszországhoz tartozott (ma Rijeka, és Horvátországhoz tartozik). A csapat a 6. helyen zárta az idényt.

A nyáron érkezettek között volt a kapus, Guido Masetti, aki 339 mérkőzésen védte a Roma kapuját, 32 11-esből 12-t hatástalanítva. Masetti tagja volt az 1934-ben világbajnoki címet szerzett Olasz válogatottnak. Ekkor vált híressé Rómában a következő mondás: “Volk gólokat rúg, Masetti pedig mindent kivéd”.
Az 1930-31-es pontvadászatot a második helyen fejezte be a Roma, ami nagyon nagy sikernek számított, hiszen a klub akkor még csak négy éves volt. 1931. január 18-án bekövetkezett az, ami sajnos elkerülhetetlen volt, az első vereség a Testaccio-ban a Milán ellen (1:2).
1931. május 24. Egy újabb derbi a Lazio otthonában. A Lazio szerzett vezetést, majd a Romának nem adtak meg egy szabályos gól, végül Volk révén sikerült az egyenlítés, de sajnos a mérkőzés nem erről lett emlékezetes. A találkozó vége felé a játékosok összeverekedtek az oldalvonal mentén, a szurkolók pedig a lelátón, és így tömegverekedéssel (Ferraris IV-t egy rendőr ütötte meg) fejeződött be a derbi. Nagyon sokba került ez a mérkőzés a Romának, hiszen 30000 lírára büntették a csapatot, a Testacciot egy meccsre bezárták, a játékosok közül pedig De Micheli 4, a kapitány Bernardini 3 mérkőzésről lett eltiltva. Ezt követően a következő vasárnap a csapat kikapott idegenben az Intertől (5:0), majd egy sikeres győzelmi széria következett a Torino (5:1), a Genoa (5:0) és a Milan (2:0) ellen, de sajnos már ez sem volt elegendő, hogy beérjék a Juventust (Juventus 55, Roma 51, Bologna 48).

Ez az eredmény, azaz a második hely azt eredményezte, hogy a következő idényben a Roma kiléphetett a nemzetközi kupaporondra. 1931. július 7-én a Slavia Praha ellen kezdte meg szereplését az Európai Kupában. A csapat bejutott az elődöntőbe, ahol a First Viennával szemben maradt alul (3:2, 1:3).
Az 1931-32-es szezonnak nagy tervekkel vágott neki a csapat, hiszen a tavalyi ezüstérem nagyszerű, akár fényesebb éremmel kecsegtető évet sejtetett. Végül csak a 3. helyen zárták a bajnokságot 17 ponttal lemaradva a bajnoki címét megvédő Juventustól. A csapat rossz szereplésének egyik fő oka az edző Burgess volt, aki idő közben alkoholistává vált (gyakran a vezetőség kaparta össze az éjszaka közepén a főtéren). Így hát Burgess-t menesztették, helyette pedig a magyar Baar Janost ültették a kispadra, akit az első vesztes derbi után (2:1), 1932. október 23-án azonnal kirúgtak. Újabb magyart váltotta Baart, ezúttal Kovács Lajos lett az edző, akit a játékosok sosem tudtak elfogadni rigid, hűvös egyénisége miatt. A bajnokságot végül már Luigi Barbesinóval fejezték be és végeztek az 5. helyen.

1933 nyarán három argentin játékossal erősödött a csapat kerete: Guaita, Scopelli és Stagnaro. November 1-én a Roma visszavágott a tavalyi elvesztett derbiért egy 5:0-ás győzelemmel (Tomasi 3, Bernardini 2), visszaállítva fennhatóságát a városon belül. A visszavágón, a Roma elhúzott 3:0-ra idegenben, majd hagyta kicsúszni a győzelmet a kezéből és a Lazio kiegyenlített. Sacerdoti elnök Ferraris IV-t vádolta a 3 bekapott gól miatt és megtiltotta a játékosnak, hogy résztvegyen a következő tréningeken. A Roma végül a nem túl előkelő 5. helyen zárta a bajnokságot míg a Lazio a 10. lett.
1934 egy kisebb nyugtalanságot hozott a Roma szurkolói számára, ugyanis a klub két “szimbóluma”, Bernardini és Ferraris IV összeötközésbe került a vezetőséggel. Végül Ferraris IV elhagyta a Romát és a Lazioba igazolt, míg Bernardinit sikerült meggyőzni, hogy maradjon.
1934. november 18-án egy újabb derbi következett, bár ez alkalommal valami különlegessége is volt a találkozónak, ugyanis Ferraris IV nem a Roma, hanem a Lazio mezét viselte. Emlékezetes jelenete volt a meccsnek amikor Ferraris és Bernardini átölelve üdvözölték egymást a mérkőzés kezdete előtt éppen szemben a Testaccio közönségével. A mérkőzés végül 1:1-es döntetlennel zárult, a csapat a negyedik helyen fejezte be a bajnokságot 3 ponttal a Lazio előtt. A bajnok újra a Juventus lett. Az idény főszereplője Guaita volt, akinek beceneve “Corsaro nero” azaz fekete kalóz volt. Az ő nevéhez fűződik egy nem mindennapi rekord a bajnokságok történetében, 28 mérkőzésen szerzett 29 góljával. Összességében 61 meccsen 43 gólt szerzett a Roma színeiben. A fekete kalóz becenevet azért kapta, mert jellemző volt rá, hogy góljait ‘gol di rapina’ (körülbelül azt jelenti, hogy lecsapott a labdákra, mint egy rabló, egy kalóz) módjára szerezte és akkoriban a Roma gyakran játszott fekete mezben.
Sajnos 1935 nyarán az etiópiai háború előestéjén Guaita-t, Scopellit és Stagnaro-t visszahívták Olaszországból a hadseregbe, így a Roma elvesztette 3 argentin játékosát. Ez tett szükségessé 3 gyors igazolást a játékospiacról. Érkezett Monzeglio (akit a Roma 1931 óta szeretett volna megszerezni), Allemandi és Cattaneo. Az utóbbi játékos tehettségét emelték ki a derbi első meccsén melyet október 13-án 1:0-ra nyert meg a Roma idegenben, majd a visszavágón is, ahol szintén 1:0-ás, hazai győzelem született 1936. február 8-án. Ebben az időben a Roma és a Bologna voltak azok a csapatok, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy megállítsák a Juventust, aki a 6. bajnoki címe felé menetelt. 1936. március 26-án Torinóban a gialorossik 3:1-es leckét adtak a bianconeriknek. A gólokat a fiatal római támadó, Dante Di Benedetti (2) és Catteneo szerezték. Azért is volt ez nagy siker, mert a Juventus az ezt megelőző négy évben nem kapott ki otthon. Újra elérhető közelségbe került az első scudetto, de sajnos a Brescia április 19-én megállította a szárnyalást, a mérkőzés 1:1-es döntetlennel zárult. Ezzel a döntetlennel újra nem sikerült megszerezni a bajnoki címet és egy ponttal lemaradt a Bolognától. Az élmezőny a következőképpen nézett ki: Bologna 40, Roma 39, Torino 38, Inter 36, Juventus 35.

A következő évben újabb erősítést hajtott végre a Roma vezetősége. Megszerezték a középpályás Piero Serantoni-t, aki később, 1938-ban világbajnok lett az olasz válogatottal. Szintén ebben az évben debütált a fiatal Amadeo Amadei, aki később az 1942-ben első bajnoki címét szerző csapat meghatározó egyénisége lett. Az 1936-37-es idény fontos eseménye a két derbi győzelem volt a Lazio ellen, az első 1936. október 18-án a Testaccioban 3:1-re. A visszavágón, a stadio Rondinellában a Roma 1:0-ra nyert, majd a mérkőzés végén a lelátón óriási verekedés tört ki a szurkolók között, melynek az egyik kiváltó oka az volt, hogy a Lazio versenyben volt a bajnoki címért, de a két vesztes derbi azt eredményezte, hogy 3 ponttal lemaradt a Bologna mögött és a második helyen végzett, miközben a Roma a 10. lett. Annak ellenére, hogy a csapat bejutott az Olasz kupa döntőjébe (vesztett a Genovával szemben), eredménytelen és szomorú évek következtek. 1937-38-ban a 6., 1938-39-ben 5., 1939-40-ben 7 és 11. 1940-41-ben.

Az 1941-42-es szezonra visszatért a csapathoz Attilo Ferraris IV, aki ezzel a csapat átlagéletkorát növelte. 1939. június 8-án a kapitány, Bernardini az utolsó mérkőzését játszotta a giallorosso-k mezében, amely egy barátságos mérkőzés volt a Napoli ellen, ahol a Roma 4:0-ra nyert és Bernardini egy góllal járult hozzá a győzelemhez. A vezetőség egy nagyon csúnya lépésre szánta el magát ugyanis, mert úgy adta el Bernardinit, hogy maga a játékos az újságokból tudta meg a hírt amint a tengerparton nyaralt. Közben mindössze egy komolyabb igazolása volt a csapatnak, az argentin Panto. Időközben a stadion, a legendás Testaccio, amely annyi nagyszerű sikernek volt színhelye szépen lassan korszerütlenné vált, a befogadóképessége elégtelen volt, a szerkezete, felépítése pedig nem volt már biztonságos. Így aztán néhány különböző sikertelen próbálkozási kísérlet a stadion felújítására azt eredményezte, hogy a stadiont lerombolták. A Roma az utolsó hivatalos mérkőzését 1940. június 2-án játszotta és nyert 3:1-re a Novara ellen.
Néhány héttel később Olaszország belépett a második világháborúba és a dicsőséges Testaccio, ahol a római futball úttörői, Masetti, Bernardini, Ferraris IV, Guaita próbálták a kezdeti középszerűségből kiemelni a csapatot, teljesen feledésbe merült. A Roma a Fasiszta Nemzeti Párt stadionjába költözött (a mai Flaminio, ahol manapság rögbi mérkőzéseket rendeznek), de a siker, ami a scudetto-t a fővárosba repítette, még a Testaccio-nak volt köszönhető az 1941-42-es idényben, az utolsóban, mielőtt félbeszakadt volna a pontvadászat a világháború miatt.