JÁTÉKOSOK


Profil

1 Robin Olsen
Születési hely:Malmö
Születési idő:1990. január 08.
Életkor:34
Nemzetiség:Svéd
Magasság:198 cm
Poszt:kapus
Serie A első szereplés:2018. augusztus 19.
AS Roma első szereplés:2018. augusztus 19.
AS Roma utolsó szezon:2018/19

A svéd óriás Malmöben született, szülei viszont dán származásúak, így gyermekkorában dán útlevéllel is rendelkezett.

 

Olsen a Malmo FF-ben kezdett el futballozni, majd a helyi BK Olympicnál folytatta. 16 esztendősen a IF Limhamn Bunkeflo 2007-ben játszott (LB07), majd a szintén malmöi illetőségű IFK Klagshamnba igazolt. 2011-ben visszatért a Malmöbe, ahol 2012-ben az első csapatban is bemutatkozott. A debütálás jól sikerült, hiszen a negyedik meccsén tudták csak bevenni a kapuját. 2013-ban mindössze tíz bajnoki meccs jutott neki, csapata pedig megnyerte a sorozatot.

 

2014-ben a hálóőr már elsőszámú volt a posztján, ami azt eredményezte, hogy csapata megvédte címét, őt pedig a liga legjobb kapusává választották.

 

2015-ben a görög PAOK-ba távozott, de mindössze egy esztendő után a dán FC Københavnban talált új otthonra. Döntése nem bizonyult rossznak, új klubjával 2016-ban és 2017-ben is duplázott. A hazai bajnokság mellett a kupát is bezsebelték. Mindkét évben hazája legjobb kapusa lett, 2018-ban pedig a világbajnokságon is ő állt a svédek gólvonalán.



Statisztika