JÁTÉKOSOK


Profil

3 Luca Pellegrini
Születési hely:Róma
Születési idő:1999. március 07.
Életkor:20
Nemzetiség:Olasz
Magasság:178 cm
Poszt:védő
Serie A első szereplés:-1. november 30.
AS Roma első szereplés:-1. november 30.
AS Roma utolsó szezon:2018/19

Igazi római és Romanista. 1999. március 7-én született a város Cinecitta nevű részén. A labdarúgás a vérében van, édesapja a Napoli utánpótlásáig vitte.

 

A másik rómaival, Lorenzo Pellegrinivel nincs rokoni kapcsolata. A védő mindössze 9 esztendősen csatlakozott a csapat utánpótlásához.

 

Alberto De Rossi alatt az utánpótlás stabil tagja lett, és az U-19-es csapattal több sikert is elért a klubbal. A 2017-18-as idény előtt már meghívást kapott a felnőtt csapat edzőtáborába, de súlyos térdsérülése miatt a partvonalon túlra került.

 

Műtétje jól sikerült, a klub pedig bízik a tehetséges játékosban, hiszen 2022-ig kötött szerződést a fiatal hátvéddel. Az új idényben már a teljes előszezont a felnőtteknél tölthette, példaképe Aleksandar Kolarov mellett, akiről az alábbiakat mondta:

"Kolarov egy nagyon kemény játékos, ő a példaképem. Mindent megpróbálok tőle eltanulni, és nem csak a játékát, hanem a személyiségét, viselkedését is, és ahogy a dolgokkal megbirkózik."



Statisztika