Súlyos sérülést szenvedett Abraham

Súlyos sérülést szenvedett Abraham

Több hónapos kihagyás vár Tammy Abrahamra, aki a Spezia elleni mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést.

Az angol válogatottra hosszabb kihagyás vár, miután a Spezia elleni mérkőzésen sérülés miatt le kellett cserélni. A támadó a 63. percben állt be csereként, de mindössze 17 perccel később könnyek között hordágyon vitték le.

A La Gazzetta dello Sport hétfő reggel arról számolt be, hogy Abrahamot azonnal egy magánorvosi intézménybe vitték, ahol megvizsgálták sérült térdét, és MRI-vizsgálatot végeztek rajta, amely kimutatta, hogy elszakadt a keresztszalag a bal térdében.

A játékosra így hosszabb, több hónapos kihagyás várhat, ami azt jelenti, hogy majd csak november-december környékén térhet vissza a pályára.

Abraham 2021-22-es fővárosi bemutatkozó szezonjában a liga egyik legimpozánsabb középcsatáraként tette le a névjegyét a Serie A-ban, 53 fellépésén 27 gólt szerzett, idén azonban már nehezebben jöttek a gólok, és 54 mérkőzésen mindössze kilencszer talált be ebben a szezonban.

A 25 éves játékos sérülése aggodalomra ad okot a klub vezetősége számára is a nyári átigazolási időszak előtt, mivel a La Gazzetta azt is állítja, hogy Abraham volt az egyik első számú jelölt arra, hogy a következő szezon kezdete előtt az eladásából pénzhez jusson a klub.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Abraham, sérülés