Karsdorp egy hónapra kidőlt

Karsdorp egy hónapra kidőlt

A klub hivatalosan is megerősítette, hogy Rick Karsdorpra 3-4 hetes kihagyás vár.

A holland szélső védő a Sampdoria elleni mérkőzésen kezdő volt, majd a második félidő elején sérülés miatt le kellett őt cserélnie Claudio Ranierinek.

Az orvosi vizsgálatok később megerősítették a sérülést a jobb lábában, melynek következtében előreláthatóan minimum 3-4 hetes kényszerszünet vár a játékosra.

Ez azt jelenti, hogy Karsdorp számára gyakorlatilag véget ért a 2018-19-es szezon. A védő a 2017-es érkezése óta eddig 55 meccset hagyott ki sérülés miatt.

Nincs könnyű helyzetben Ranieri, hiszen így szinte nem maradt szélső védője az Udinese elleni meccs előtt, hiszen Kolarov eltiltását tölti majd, míg Santon és Florenzi sérültek.

Forrás: romapress.us

Címkék: AS Roma, Karsdorp, sérülés