Az 1993-as AS Roma - Torino Olasz Kupa döntő története

"Egy olyan labdarúgásban, ahol már csak a pénz és az üzlet számít, kiveszem a döntőn viselt 10-es mezemet a táskámból és elteszem az emlékes szekrényembe. Emléke egy fantasztikus és felejthetetlen mérkőzésnek, ami szinte nem is tűnik igaznak."

- Giuseppe Giannini -

Út a döntőig

Az AS Roma az 1991/92-es szezonban igen szeszélyesen szerepel, de egy jó hajrának köszönhetően, amiben az utolsó hét mérkőzésen nem talál legyőzőre, sőt az utolsó öt találkozóját meg is nyeri, végül az 5. helyen zárja az idényt. Ciarrapico elnök úgy gondolja, hogy új csapat építéséhez kezd hozzá.

Elsőként a nyáron Ottavio Bianchi helyett a Sampdoriával bajnoki címet is nyert szerb Vujadin Boskovot szerződteti a kispadra. Három játékos is érkezik a csapathoz. A talán legkevésbé ismert név, a védő Silvano Benedetti, aki a Torinóból kerül a fővárosiakhoz. Sinisa Mihajlovic a belgrádi Crvena Zvezdától érkezik, míg az argentin támadó, Claudio Caniggia az Atalanta kék-fekete mezét váltja fel bordó-sárgára. Szomorú és fájó veszteségek is érik a csapatot. 5 felejthetetlen év után Marseillébe távozik Rudi Voeller, a római születésű Di Mauro, a középpálya motorja pedig 4 év után búcsúzik a farkasoktól, a Fiorentinába igazol. Két védővel is szűkül a keret: Stefano Pellegrini az Udinesében folytatja pályafutását, míg Marco De Marchi egy kölcsönben töltött év után visszatér a Juventushoz.
Az 1992/93-as szezon első hivatalos edzésén a következő keret kezdi el a felkészülést Trigoriában:
Kapusok: Giovanni Cervone, Giuseppe Zinetti, Patrizio Fimiani.
Védők: Silvano Benedetti, Luigi Garzya, Antonio Comi, Sebastiano Nela, Fabio Petruzzi, Amedeo Carboni, Antonio Tempestilli, Dos Santos Nascimento Aldair.
Középpályások: Giuseppe Giannini, Thomas Haessler, Sinisa Mihajlovic, Walter Bonacina, Giovanni Piacentini, Fausto Salsano, Marco Caputi.
Csatárok: Claudio Caniggia, Ruggiero Rizzitelli, Roberto Muzzi, Andrea Carnevale.

Már a felkészülés és az előkészületi meccsek során az egyik nagy kérdés, hogy a 4 idegenlégiós közül vajon melyik hármat fogja szerepeltetni a szerb mester a tétmérkőzéseken. Mihajlovicot és Caniggiát nyilván nem a lelátóra igazolta Ciarrapico, viszont Aldair vagy a német Haessler nélkül nehezen lehet elképzelni a kezdőcsapatot, a szabályok viszont csak 3 nem olasz játékát engedélyezik. Ez a dilemma végigkíséri majd Boskovot az egész idényen át, így az Olasz Kupa mérkőzésein is.


Következő: AS Roma - TARANTO

Címkék: AS Roma, Torino