Az 1982-83-as bajnokság

UEFA Kupa, (első mérkőzés)
Róma, 1982. szeptember 15.


"Ennél rosszabb ellenfelet nem is kaphattunk volna." - nyilatkozza a még a sorsolást követően Fergusson, az angol Ipswich mestere, majd így folytatja: "Bármelyik másik csapatnak jobban örültem volna, mint a Romának. Az olasz válogatott most lett világbajnok, ráadásul a leendő ellenfelünket erősíti a spanyol világbajnokság két talán legjobb játékosa, Falcao és Conti. Még szerencse, hogy első mérkőzést Rómában játsszuk, így esetleg majd megfordíthatjuk az eredményt a visszavágón. Ha sikerülne túljutnunk ezen a körön, utána már senki sem állíthatna meg bennünket." De ha az angolok nem repesnek az örömtől a sorsolást követően, hát a Roma háza táján sem tapsol mindenki örömében. A kapus Cooper és a középpályás McCall kivételével az összes játékos az angol, a skót és a holland nemzeti tizenegyet erősíti, így igazán kemény ellenfelet kapnak Pruzzóék. Olyannyira, hogy a sajtó és a szakemberek inkább az angolok továbbjutását tartják valószínűnek. Az angolok fogadkoznak is, hogy szétzilálják Liedholm zónáját.
Aztán a pályán mégis csak egy csapat van, de ez nem az Ipswich, hanem a Roma. Már a 10. percben megszerzi a vezetést a hazai alakulat. Valigi tolja meg a labdát a tizenhatoson belül, érkezik Osman, aki tisztázni akar. Pechére azonban olyan szerencsétlenül ér a labdához, hogy az épp kifutni készülő kapus mellett az a hálóban köt ki. 1-0. Még az első félidőben növeli az előnyét a Roma, Pruzzo lapos lövését nem tudja hárítani az ügyetlenkedő Cooper. 2-0. A második félidőben újra Pruzzo gondoskodik róla, hogy még szebb legyen az este, Falcao átadását mellel maga elé teszi, majd hatalmas gólt ragaszt az angolok kapujába. 3-0. Az Ipswich tehát hiába akarta szétzilálni a Roma zónajátékát, teljesen impotensnek bizonyultak Liedholm taktikájával szemben. Valigi hatalmas munkabírásának és Iorio gyorsaságának köszönhetően még Conti hiánya sem érződött a csapaton.

ROMA-IPSWICH 3-0
ROMA:
Tancredi, Nappi, Nela, Vierchowod, Falcao, Maldera, Iorio, Prohaska, Pruzzo, Di Bartolomei, Valigi. Edző: Liedholm.
IPSWICH: Cooper, Burley, Mills, Thijssen, Osman, Butcher, Wark, McCall (77' O'Callaghan), Mariner, Brazil, Gates. Edző: Fergusson.
Játékvezető: Tokat (Törökország).
Gólszerző: 10' Osman (öngól), 35' Pruzzo, 68' Pruzzo.

Előző: Az 1. forduló

Következő: A 2. forduló

Címkék: AS Roma