Pellegrini: Szeretném folytatni a fejlődést

Pellegrini: Szeretném folytatni a fejlődést

A fiatal játékos szeretne alapemberré válni a Roma középpályáján és folytatni a fejlődést.

Pellegrini a mai bemutatkozó sajtótájékoztatóján elárulta, hogy szoros kötődés van közte és a Roma között, ezért is tért vissza kisebb kitérő után a nevelő egyesületébe.

"A célom az volt, hogy visszatérjek és a Romában folytathassam a pályafutásomat. Nagyon nagy döntés volt két évvel ezelőtt itt hagyni a Romát."- mondta Pellegrini.

"A Sassuolo együttesében nem csak játékosként, de emberként is sokat fejlődtem, ezért különösen hálás vagyok nekik, de most már itt vagyok a Románál és csak erre koncentrálok."

Sokat fejlődtél a Sassuolóban eltöltött időszak alatt?

"Azért távoztam két évvel ezelőtt, mert fejlődöm kellett és ez az az két éves tapasztalat, aminek köszönhetően most itt vagyok. A Sassuolónál rájöttem, hogy miről szól az élet és a futball. Nagyon sok emberrel találkoztam, akik segítettek, mert nem könnyű 18 évesen elhagyni az otthonodat úgy, hogy 10 évet töltöttél el egy klubnál. Ezért mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a Sassuolónál, az elnöktől egészen a szurkolókig."

Szeretnél a 2018-as világbajnokságra utazó keret tagja lenni? Mekkora segítség lesz az, hogy olyan játékosokkal játszhatsz, mint Nainggolan, Strootman és Gonalons?

"Egyértelműen az egyik célom az. De meglátjuk, hogy mennyi játéklehetőséget kapok. Nagyon erős a középpályánk, de ez nem aggaszt engem, mert rengeteget tanulhatok a top játékosoktól. Remélem, hogy sikerül megragadnom ezt az alkalmat."

Nagyon jól ismered Di Francescót. Mit vár ő a középső középpályásaitól?

"Az edző mindig megpróbál arról bizonyosságot szerezni, hogy mindannyian képesek vagyunk többféleképpen is felépíteni a játékot és bátran tudunk menni előre sokat passzolva. Emellett mindig kemény munkát vár el és szereti, ha ott vagyunk a tizenhatos körül, plusz rengeteg futást a támadó és védekező szekció között."

"Nem egyszerű összefoglalni mindazt, amit elvár tőlünk és eltart egy ideig, mire sikerül pontosan megvalósítanunk a pályán. Viszont mindenki teljesen nyitott rá és biztos vagyok benne, hogy hamar megtanuljuk."

Szeretnél ikonná válni a Románál?

"Itt nőttem fel és ahogy mondtam, én az otthonomként tekintek a Romára. Készen állok rá, hogy az legyek. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült hazatérnem egy ilyen nagy klubhoz."

Di Francesco változott valamennyit?

"Egyáltalán nem. Az edző és az egész stáb teljesen ugyanaz, még az edzések is hasonlóak, mint a Sassuolónál voltak. Ennek nagyon örülök. Az emberek gyakran mondják, hogy nehéz megbirkózni bizonyos helyzetekkel, de a legjobb amit tehetsz, hogy önmagad leszel."

A Juventus és a Milan is szeretett volna megszerezni januárban. Megfordult valamikor is a fejedben, hogy nem a Romához térsz vissza?

"Januárban nem gondoltam arra egyáltalán, hogy elhagyom a Sassuolót. Akkoriban nem nagyon ment a csapatnak. Beszéltem a vezetőséggel és tudtam róla, hogy a Roma ajánlatot tett értem, de akkor úgy döntöttünk, hogy a szezon végéig együtt maradunk. Akkor ez volt a legjobb, amit tehettem, mert a Sassuolo nem érdemelte volna meg, hogy távozzak. Szerettem volna nekik visszaadni valamennyit és persze arra is kíváncsi voltam, hogy a Roma tényleg akar-e igazán. A sportigazgató nagyon sokat segített a szezon alatt, sokat beszélgettünk és akkor tudtam már, hogy ez lesz a jövőm."

Nem vagy csalódott amiatt, hogy nem játszhatsz együtt Francesco Tottival?

"Egy kicsit, de nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, hatalmas megtiszteltetés. Tudom, hogy Francesco itt lesz körülöttünk, de például csodálatos lesz megosztani az öltözőt olyan játékosokkal, mint Daniele De Rossi és Alessandro Florenzi. Ez számomra az otthonom és azt hiszem nekik is. Itt születtünk és nőttünk fel, ami azt jelenti, felelősséggel tartozunk azért, hogy még többet adjunk."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Pellegrini, interjú