Francesco Totti levelet írt a városhoz, ahol született, és álmai futballklubjához.

A játékos levele a theplayerstribune.com-on jelent meg, azon a website-on, ahol világklasszis sportolók kapnak lehetőséget arra, hogy saját szavaikkal meséljék el emlékezetes pályafutásukat.

27 ével ezelőtt a római lakásunk ajtaján valaki kopogott. Édesanyám, Fiorella ment ajtót nyitni, aki történetesen meghatározta az egész futballista pályafutásomat.

Amikor anyukám kinyitotta az ajtót, egy egész csapat férfi mutatkozott be, mint futballigazgató. De egyikük sem a Romától jött. Piros és feketébe voltak öltözve, az AC Milantól jöttek és azt akarták, hogy menjek hozzájuk játszani. Bármi áron.

Anyukám felemelte a kezeit és mit gondolnak, mit mondott az úriembereknek?

                                                                               *

Gyerekként Rómában mindössze két lehetőséged van. Vagy bordó vagy, vagy kék. AS Roma, vagy Lazio. De a mi családunkban csak egy lehetőség volt.

Sajnos a nagyapámat nem ismertem, mert még nagyon kicsi voltam, amikor meghalt. De nagyon nagy ajándékot hagyott hátra maga után. Szerencsémre a nagyapám, Gianluca hatalmas Roma szurkoló volt, aki aztán a rajongását továbbadta édesapámnak, aki pedig továbbadta a bátyámnak, majd nekem. A Roma iránti rajongásunk így szállt apáról fiúra. A Roma több volt, mint egy futball klub. A családunk, a vérünk és a lelkünk része volt.

Túl sok Roma meccset nem láttunk a tévében, mert hiába voltunk Rómában, a 80-as években nem mindig mutatták. De amikor 7 éves voltam, apám szerzett jegyeket és végre láthattam a Farkasokat élőben a Stadio Olimpicóban.

Ha becsukom a szemem, akkor még mindig emlékszem az érzésre. A színek, az énekek, a leszálló füstgránátok. Olyan élénk gyerek voltam, hogy ott ülve a stadionban a többi Roma drukker között valami felcsillant bennem. Nem is tudom, hogyan írjam le azt az érzést...

Bellissimo.

Ezzel az egyetlen szóval tudnám jellemezni.

A mi városrészünk körül, San Giovanniban szerintem nem volt olyan ember, aki látott volna engem labda nélkül a kezemben, vagy a lábaimnál. A macskaköves utcákon, a katedrálisok között, a sétányon, bárhol - mindig fociztunk.

Fiatal srácként a futball már sokkal több volt számomra, mint csupán szerelem. Már megvolt bennem a szándék, hogy karriert csináljak. Elkezdtem focizni az ifjúsági csapatoknál. A szobám falára az újságokból kivágott Giannini képeket ragasztottam, aki a Roma csapatkapitánya volt. Ő volt a példaképem, egy ikon. Ő is, mint én, római srác volt.

Aztán, amikor 13 éves voltam, kopogtattak az ajtón.

Az AC Milantól jöttek és azt kérték, hogy játsszak nálunk. Egy lehetőség, hogy egy nagy olasz klubnál focizzak. Mit válasszak?

Nos, ez nem az én döntésem volt természetesen.

Anya volt a főnök. Még most is ő a főnök. És mondjuk ő nagyon szerette a fiait. Ahogy minden olasz anyuka, ő is túlságosan óvta a fiait. Nem akarta, hogy elhagyjam az otthonunkat, mert félt, hogy valami történik velem.

"Nem, nem," mondta az igazgatóknak. Annyit kellett csak mondania. "Sajnálom. Nem, nem."

Ezzel vége is lett. Az első átigazolásomat a főnök meghiúsította.

Apám a bátyámat és engem elvitt a hétvégén a meccsünkre. Viszont hétköznap, hétfőtől péntekig a Mamma volt a felelős. Nehéz volt nemet mondani az AC Milannak, pedig nagyon sok pénzt jelentett volna ez a családnak. De az édesanyám azon a napon megtanított nekem valamit. Az otthonod a legfontosabb dolog az életben.

Néhány héttel később, miután az egyik ifi meccsen megfigyeltek, a Roma ajánlatot tett értem. Ez azt jelentette, hogy hamarosan viselhettem a Roma bordó-sárga mezét.

Anyukám tudta. Ő nagyon sokféle módon segítette a pályafutásomat. Igen, féltő, gondoskodó volt - még most is az! - de nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy biztos legyen abban, én minden nap a pályán vagyok. Tudom, hogy az a kezdeti időszak nagyon nehéz volt számára.

Anyukám volt az, aki elvitt az edzésekre és aztán kint várt rám. Sokszor két, három, vagy akár négy órát is kellett várnia, míg én edzettem. Várt rám esőben, hidegben, nem számított.

Míg ő várt rám, én addig megvalósíthattam az álmomat.

90 perccel a mérkőzés előtt még nem tudtam, hogy debütálni fogok a Romában hazai pályán a Stadio Olimpicóban. Ültem a buszon, amivel a stadionba mentünk és egy kicsit izgultam. A nyugalom, ami előtte rajtam volt még az éjszaka eltűnt. A Roma szurkolói nagyon különböznek mindenki mástól. Nagyon sokat várnak el tőled, amikor a Roma mezét viseled. Be kell bizonyítanod, hogy érsz valamit és nagyon keveset hibázhatsz.

Amikor az első meccsen a pályára léptem, elárasztott a büszkeség, hogy az otthonomért játszhatok. A nagyapámért, a családomért.

A 25 év alatt a nyomás - a kiváltság - semmit sem változott.

Természetesen voltak hibák. Aztán 12 évvel ezelőtt volt egy pillanat, amikor azon gondolkodtam, hogy eligazolok a Real Madridba. Amikor egy nagyon sikeres klub, talán a legjobb a világon, azt kéri, hogy igazolj hozzájuk, akkor elkezdesz azon gondolkodni, hogy milyen lehet az élet máshol. Beszéltem sokszor a Roma elnökével és az sok mindent megváltoztatott. De végül a családommal történt beszélgetés volt az, ami emlékeztetett arra, hogy mit jelent az élet.

Az otthon a minden.

39 éve Róma az otthonom. 25 éve futballistaként Róma az otthonom. Függetlenül attól, hogy bajnokságot nyertem, vagy a Bajnokok Ligájában játszottam, bízom benne, hogy amennyire csak tudtam, mindig a legmagasabb szinten képviseltem a Roma színeit. Remélem, hogy erre mindenki büszke.

Azt is mondhatják, hogy én olyan ember vagyok, aki a maga útját járja. Még csak ki sem költöztem a szüleim házából addig, amíg el nem jegyeztem a feleségemet, Ilaryt. Szóval, ha majd visszatekintek az itt eltöltött időre és hogy mit hiányolok majd, akkor tudni fogom, hogy a rutint, a mindennapi dolgokat. A sok órányi edzést, a sok beszélgetést az öltözőben. Azt hiszem a legjobban a mindennapi közös kávézás a csapattársaimmal fog hiányozni. Talán egy napon, amikor igazgatóként visszatérek majd, azok a pillanatok még mindig ott lesznek.

Az emberek azt kérdik, miért töltöttem az egész életemet Rómában?

Róma jelenti nekem a családomat, a barátaimat, az embereket akiket szeretek. Róma a tenger, a hegyek, a műemlékek. És Róma természetesen a rómaiak.

Róma bordó és sárga.

Róma számomra a világ.

Ez a klub, ez a város már az életem.

Örökre.

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Totti