Nainggolan: A Roma bárkit képes megverni

Nainggolan: A Roma bárkit képes megverni

A belga játékos szerint amennyiben a Roma a saját játékát képes játszani, akkor bárkit megverhet.

A Roma jelenleg három fronton harcol, mert a kupában és az EL-ben is áll még, valamint úgy tűnik, hogy a bajnokságban a fővárosi együttes az egyetlen komoly vetélytársa a Juventusnak a bajnoki címért folytatott harcban.

"Villarreal? Nem számítottunk olyan eredményre idegenben, mert az elmúlt években a spanyol csapat igen sikeres volt a nemzetközi kupákban. De ilyen a futball, jól játszottunk... Nem hiszem, hogy az lett volna a legjobb meccsünk, ellenben kihasználtunk szinte minden lehetőségünket."- nyilatkozta Nainggolan az UEFA hivatalos oldalának.

"Remek eredményt értünk el és az első meccs 4:0-ás eredménye után elég nehéz volt lejátszani a visszavágót."

"Nagyon sok helyen változott a kezdőnk, hiszen igen nehéz meccsek várnak ránk a bajnokságban és a kupában is, de végül sikerült továbbjutni és csak ez számít."

"Hogy aggódtunk-e a Villarreal feltámadása miatt? Őszintén, amikor megszerezték a vezetést és volt pár lehetőségük hogy megduplázzák az előnyüket, akkor egy kicsit aggódtam, hogy nehézzé tesszük saját magunknak a visszavágót."

"De végül jól védekeztünk. Nem volt túl jó meccs, de tudtuk, hogy csak a végeredmény számít, azaz a továbbjutás. Mivel igen nagy volt az előnyünk, ezért megfelelő önbizalommal játszottunk."

"Jelenleg három kiírásban is versenyben vagyunk, ami azt jelenti, hogy mindhárom esetében adott még a lehetőség, hogy megnyerjük. Viszont most a bajnokságra összpontosítunk."

"Ki az Olasz Kupa esélyese? Őszintén, esélyesnek lenni nagy teher és nem is egyszerű. Viszont mi jó csapat vagyunk és hinnünk kell a képességeinkben. Amennyiben a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor bárkit képesek vagyunk legyőzni."

"A Lyon elleni EL meccs? Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, mert nálunk egy kicsit gyengébb csapatot szerettünk volna kapni."

"Viszont ha nem most, akkor a következő körben kapsz nehéz ellenfelet, szóval nem számít sokat. Amennyiben meg akarod nyerni az EL-t, akkor meg kell verni mindenkit és mi ezt akarjuk."

"Ismerem-e a Lyont? Yanga-Mbiwát ismerem, aki nemrég még nálunk játszott és szerintem ő egy jó játékos. Plusz az egész csapat úgy általában jól játszik. Az AZ-t elég simán verték, de szerintem mi sokkal erősebbek vagyunk az AZ-nál és biztosan meg is gyűlik majd a bajuk velünk."

"Szerintem a pozitív eredmények további pozitív eredményeket hoznak és mi most igen jó formában vagyunk, csak ezt kell folytatnunk. Elégedett vagyok a csapat és az én teljesítményemmel is."

"Mindig sokat köszönhetek a csapattársaimnak és számomra az a legfontosabb, hogy a csapat nyerjen."

"Spalletti? Szerintem remek edzőnk van, aki pontosan tudja, hogy mit vár el a játékosoktól. Mindig elmondja, hogy mit gondol és szerintem a csapat remek munkát végez, hiszen betart mindent, amit a mester kér. Élvezzük a sikerességet és reméljük, hogy még sokáig lesz lehetőségünk erre."

"Dzeko? Senkinek nem volt kétsége a képességei felől még akkor sem, ha tavaly nem szerzett annyi gólt, mint idén. Nem könnyű Olaszországban játszani, de mi mindannyian tudtuk, hogy remek csatár. Tavaly szerencséje sem volt, nem volt legjobb a felkészülése és ez volt a legnagyobb gond."

"Nyilvánvaló, ha választhatnék egy Dzekót, akkor én az ideit választanám. Ő nagyon fontos a csapat számára, nagyon jól képes megtartani a labdát, technikás és nagyon jól passzol. Egy tökéletes csatár és nagyon örülök, hogy a csapattársam. Hogy Dzeko a csapatodban van azzal a tudattal futballozhatsz, hogy a legkisebb lehetőségből is gól születhet bármikor. Nagyon sok meghatározó játékosunk van és Dzeko egészen biztosan ezek egyike."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Nainggolan, interjú