Fonseca: Azt hittük könnyű lesz

Fonseca: Azt hittük könnyű lesz

A Roma mestere egyáltalán nem elégedett a látottakkal, miután a Roma mindössze 2:2-es döntetlent ért el a hazai pályán a Wolfsberger ellen.

A szerény eredmény ellenére továbbjutott a Roma az Európa Liga legjobb 32 csapata közé, azonban a látottakkal egyáltalán nem elégedett a portugál szakember.

Végül csak sikerült a továbbjutás, ráadásul elég érdekes csoportból, hiszen a végén a Basaksehir kiütötte a Mönchengladbachot.

"A fő célunkat, a továbbjutást elértük, de egyáltalán nem játszottunk jól. Fontos lett volna a győzelem, de sajnos nem megfelelő hozzáállással léptünk pályára."

Túl sok hiba csúszott a támadásépítésekbe? Mintha megtorpant volna a csapat fejlődése.

"Lehet azt hittük, hogy már megnyertük a meccset, pedig nem így történt, mert egy jó csapattal játszottunk. Lassúak, körülményesek voltak a passzaink, amikor pedig letámadtak, sokat hibáztunk. Ha sokat hibázol, akkor a támadásépítés sem úgy megy, ahogy szeretnéd. Nem vagyok elégedett a látottakkal."

Nem volt könnyű csoport, amit mutat, hogy a Bundesliga éllovasa például tovább sem jutott.

"Számomra akkor is elfogadhatatlan ez az eredmény. Nem tetszett amit láttam."

Talán mintha a védelem és a támadósor között nem lett volna meg az egyetértés, harmónia.

"Nem kizárt, hogy így volt. A Wolfsberger arra várt, hogy a széleket játsszuk meg, amikor pedig a szélsőknél volt a labda, egyszerűen nem tudtuk áttörni a presszingjüket. Képtelenek voltunk az üres területeket jól megjátszani."

Milyen esélye van a csapatnak a sorozat megnyerésére?

"Amennyiben ilyen hozzáállással játszunk, akkor semmi esélyünk nem lesz. Nehéz lesz, de most már a következő meccsek kell foglalkozni, ami nagyon nehéz lesz a SPAL ellen, az Európa Ligával ráérünk később foglalkozni."

Erős, vagy gyengébb ellenfélnek örülne?

"Nehéz erről beszélni, mert elég sok erős csapat van a sorozatban. Meglátjuk, de nincs olyan, akit jobban szeretnék."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Fonseca, Wolfsberger, Európa Liga