JÁTÉKOSOK


Profil

1 Alisson Ramses Becker
Születési hely:Novo Hamburgo
Születési idő:1992. október 02.
Életkor:31
Nemzetiség:Brazil
Magasság:191 cm
Poszt:kapus
Serie A első szereplés:2017. augusztus 20.
AS Roma első szereplés:2016. szeptember 15.
AS Roma utolsó szezon:2017/18

Alisson Ramses Becker, más néven Alisson, 1992. október 2-án született Novo Hamburgoban, Rio Grande do Sul államban.

 

2003-ban, mindössze 11 esztendősen csatlakozott az Internacional ifjúsági akadémiájához. Tíz évvel később, 2013-ban debütált a felnőtt mezőnyben, minden versenysorozatot számba véve 83-szor állt az együttes kapujában.

 

A kapus ugyanattól a csapatból érkezett, mint a bordó-sárgák korábbi remek játékosa és ikonja, Paulo Roberto Falcao. Az elegáns brazil játékmester 1980-ban érkezett a Romához az Internacionaltól, később pedig tagja volt az 1982-83-as Scudettot elhódító csapatnak.  Az egykori középpályás a következőképpen jellemezte Alissont: „Kiváló kapus, aki elképesztő technikával és remek fizikai adottságokkal rendelkezik.”

 

A hálóőr 2013-2016 között zsinórban négyszer nyerte meg az állami bajnokságot klubjával. 2009-ben meghívót kapott a brazil U-17-es együttesbe, amely hálóját kilenc alkalommal őrizte, mielőtt az U-20-as csapattal részt vett a touloni tornán 2013-ban, amit meg is nyert a válogatottal.

 

A felnőtt meghívó sem váratott sokat magára, 2015. október 13-án a Venezuela elleni világbajnoki selejtezőn már ő őrizte a Selecao kapuját. Csapata 3:1-re diadalmaskodott, ő pedig gyorsan bebetonozta helyét a nemzeti csapatban. Nem volt kérdés, hogy a 2016-os, az Egyesült Államokban rendezett centenáriumi Copa American már az ő nevével kezdődjön a brazilok összeállítása.



Statisztika