Nagyon várja már az új szezont Pellegrini

Nagyon várja már az új szezont Pellegrini

A fiatal középpályás a Roma Radio-nak nyilatkozott ma délelőtt az új szezon előtti érzéseiről.

Hogy érzed magad?

"Jól, köszönöm. Keményen dolgozunk, bár én kicsit még le vagyok maradva a többiektől, hiszen ők már harmadik hete edzenek, míg én később kezdtem a felkészülést. Ettől függetlenül keményen dolgozom, hogy utolérjem őket."

Mik a benyomásaid az új edzővel kapcsolatban?

"Tényleg nagyon jók, igen élvezem a munkát. Az edzések igen intenzívek. Ami az új srácokat illeti, párat már ismertem régebbről, de egyre jobban megismerjük egymást a többiekkel is. Jó kis csapat ez."

Mennyire fontos, hogy kapcsolatban legyél a csapattársaiddal?

"Roppant fontos, hogy a pályán kívül is egységesek legyünk, mert az a pozitív energia, amit a pályán kívül hozol létre, az a mérkőzésekre is kihatással van."

Elég nagy a verseny a középpályás helyekért. Szoktatok erről beszélni?

"Ez nem olyan dolog, amiről beszélgetni szoktunk jelen pillanatban, hiszen még nagyon az elején vagyunk, sokan még csak most kezdték meg az edzéseket. Tudjuk, ahogy tavaly, most is rengeteg meccs vár majd ránk, és nagyon úgy néz ki, ahogy az edző szándékait látjuk, hogy a középpályán szerepelni eléggé fárasztó lesz. Tehát fontos, hogy mindannyian elérhetőek legyünk."

Milyen érzés az, hogy mindössze 23 évesen olyan vagy, mint ha te lennél a "ház ura" a fiatalok és az újonnan érkezők között?

"Megpróbálok nekik segíteni, mert tudom, hogy nem könnyű. Nekem sem volt az, amikor a Sassuolohoz mentem, szóval megpróbálok mindenkinek segíteni, ahogy Alessio Riccardinak és Mirko Antonuccinak, akik a Roma ifjúsági csapataiban nevelkedtek, ahogy én is, most pedig a csapat tagjai, és remek játékosok válhatnak belőlük."

Milyen típusú játékos vagy? Hogyan jellemeznéd magad?

"Én inkább támadószellemű középpályás vagyok, az áll közelebb hozzám. De sokat dolgozom azon, hogy védekezésben is javuljak. Azt mondom, hogy középső középpályás vagyok, ami olyan poszt, ahol ismerned kell mindent, a labdatartástól kezdve a támadásépítésen át mindent."

A tavalyi év nem sikerült valami jól, most mindenki jobbat vár. Hogyan lehet ezt átadni az újonnan érkezőknek?

"Mi 'idősebb' játékosok megpróbáljuk ezt az üzenetet közvetíteni mindenkinek, ahogy a stáb és az edző is. Jó munkát végzünk, és mindent elkövetünk, hogy jó szezont fussunk. Remélem, hogy nem lesz rosszabb a tavalyi évnél, előre kell lépnünk. Tavaly nagyon nehéz idényünk volt, és nem csak nekünk játékosoknak, de a klubnak is. Most arra kell összpontosítanunk, hogy keményen dolgozzunk, és nyerjük meg a meccseinket."

"Nem tagadom, hogy halljuk a körülöttünk zajló eseményeket, de ezeket ki kell zárnunk amennyire csak tudjuk, és csak a munkára fókuszálni. Ebben a tekintetben a stáb sokat segít."

Milyen ember Paulo Fonseca?

"Nagyon közvetlen embernek ismertem meg, és ez nagyon tetszik. Mindent megtesz annak érdekében, hogy otthonosan érezd magad, és hogy könnyen átadja mindazt, amit elvár tőled. Tetszik az, ahogy a futballról gondolkodik. Pár hete dolgozunk még csak vele, és időre lesz szükség, mire azt a focit tudjuk majd játszani, amit ő elvár. Ennek ellenére a csapaton belül nagyon pozitív mindenki."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Pellegrini, interjú