Mancini: Megtiszteltetés ezt a klubot képviselni

Mancini: Megtiszteltetés ezt a klubot képviselni

A fiatal olasz védő az utolsó játékos, akinek sajtótájékoztató keretében megtörtént a bemutatása.

Taktikai szempontból mi az, amit az utóbbi napokban Paulo Fonseca kért tőled? És melyik az a csapattársad, aki a legmélyebb benyomást tette rád?

"Az edző kicsit beszélt velem arról a taktikáról, amit a pályán elvár tőlünk, különösen a védekezést illetően. Azt várja tőlünk, hogy magasan védekezzünk, letámadjunk, és hátulról gyors labdákkal építkezzünk. Ami pedig a csapattársaimat illeti, nagyon sokan mély benyomást tettek rám, mert remek keretünk van. Tudtam, hogy Kolarov nagyon jó játékos, mert játszottam ellene, de mióta itt vagyok, erről még jobban megbizonyosodtam."

Annak ellenére, hogy nagyon fiatal vagy, úgy érzed, elérted a technikai, és versenyképességi érettség szintjét már?

"Nem, nagyon fiatal vagyok, és nagyon sok van még előttem. Még csak most kezdtem. Tavaly jó szezonom volt, de elég idő van még előttem, hogy a csapattársaimmal és az edző segítségével fejlődjek."

Melyik az a terület, ahol mindenképpen fejlődnöd kell?

"Elég sok terület van, például a sebességem, és az emberfogás is. Vannak olyan tulajdonságaim, amikben jó vagyok, és vannak olyanok, amikben fejlődnöm kell."

Pont Daniele De Rossi távozását követően érkeztél a csapathoz, 23 évesként mit jelent számodra egy ilyen pályafutás?

"Nem kell ecsetelnem De Rossi pályafutását. 10 éves korom óta figyeltem, világbajnokságot nyert, és számos csodás dolgot elért. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan klubnál játszhatok, ahol ő az egész pályafutását töltötte, és méltósággal szeretném viselni a mezt."

Már januárban is lehetőséged lett volna a Romához igazolni, végül maradtál Bergámóban.

"Volt pár tárgyalás, de semmi konkrétum. Tiszteletben akartam tartani az Atalantát, ezért nem váltottam, szerettem volna a szezont a csapattal befejezni."

Spinazzola azt mondta, hogy Fonseca kicsit Gasperinire emlékezteti. Te, aki ismered őt, ugyanezen a véleményen vagy?

"Még csak 5 edzésen vagyok túl, de azt tudom mondani, hogy én is hasonlóan látom. Mindkettő edzőnek megvannak a saját elképzeléseik, és annak ellenére, hogy Gasperini ezt kéri, Fonseca pedig azt, az intenzitás és a fizikai megterhelés szempontjából hasonlóságokat vélek felfedezni."

Nem voltak kétségeid a Romához igazolásoddal kapcsolatban?

"Két csodálatos évet töltöttem Bergámóban, és amikor a menedzserem felhívott, hogy a Romáról beszéljünk, akkor nem voltak kétségeim. Számomra ez büszkeség, és mindannak az áldozatnak az eredménye, amit a pályafutásom kezdete óta megtettem."

Mi az, ami a legjobban teszik Fonseca játékfilozófiájában? Hogy érzed, képes leszel kezdőjátékossá válni?

"Nagyon tetszik, hogy az edző nem fél a labdatartástól. Szeretem az agresszív futballt, a fejpárbajokat, mert ez fekszik nekem. A futballban mindig van nyomás, de szerintem pont megfelelő, és mivel a világ legjobb munkáját végzem, ráadásul egy fantasztikus klubnál, ezért a nyomás tisztán pozitív."

Nehéz átállni 3 védős rendszerről 4 védősre, vagy ez tisztán városi legenda?

"Elég szerencsés voltam, mert a válogatottnál lehetőségem volt 4 védős rendszerben játszani, szóval ehhez is hozzászoktam. Persze az elején lehetnek problémák, de csak rajtam múlik, hogy megértem-e, amit az edző akar."

Ki az ideális védőtársad?

"Mindannyian jók, Juan Jesus és Fazio is remek játékos, akiktől nagyon sokat lehet tanulni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Mancini, interjú