Az 1982-83-as bajnokság

Olasz Kupa, az 5. csoport mérkőzései


Az Olasz Kupában nagyon megy a Romának Liedholm visszatérése óta. Az 1979/80-as és az 1980/81-es szezonban is az Örök Városba került a kupa, az 1981/82-es szezonban nem kis balszerencsével esett ki a csapat az Inter ellen az idegenbeli góloknak köszönhetően. A jó hagyomány most pedig folytatódik, hiszen a csoportmérkőzések során a Roma négy ellenfelét magabiztosan veri, míg Leccében 0-0-s döntetlent játszik. Az előkészületi és kupamérkőzések során látott Roma pedig bizalommal tölti el a szurkolókat. Különösen a Veronában elért 5-0-s sikerrel ijesztettek rá a farkasok a riválisokra és azokra, akik csak mosolyogtak Prohaska és Maldera leigazolásakor.
A Giallorossi a bajnokság elején így foglalja össze Dino Viola munkáját: “Igazat adunk Liedholmnak, a mostani Roma remekül és látványosan játszik. S ha kap is gólokat, akkor tegyük hozzá, hogy legalább eggyel többet lő. S manapság ez nem éppen gyakori jelenség. Júliusban azzal fejeztük be ezt a rovatot, várjuk meg az átigazolási időszak végét még mielőtt értékelnénk Viola elnök munkáját. Amit írtunk meg is tesszük: Viola egy szép kis csapatot hozott össze. Aprópénzért megszerezte Malderát, felfedezte Valigit és Ioriót, Vierchowoddal kapcsolatban is igazat mondott, a második külföldi hiányát pedig Prohaskával oldotta meg. Ahogy az elmúlt hónapokban kritizáltuk néha Viola tevékenységét, most nem szabad elhallgatni, hogy az elnök a nyári játékos-piacon nagyon ügyesen válogatott. Gratulálunk!

Olasz Kupa, 5. csoport, 1. forduló
1982. augusztus 18.

SPAL-ROMA 0-1
SPAL: Cervellati, Rossi, Brunello, Brilli, Artioli, Ogliari, Novellino, Malaman (88' Negri), Capuzzo (46' Bardi), Veronesi, Zanolla. Edző: Salvemini.
ROMA: Tancredi, Nela, Maldera, Di Bartolomei, Valigi, Righetti, Chierico (46' Scarnecchia), Prohaska, Pruzzo, B.Conti, Iorio (88' Faccini). Edző: Liedholm.
Játékvezető: Pairetto (Torino).
Gólszerző: 28' Iorio.
Sárga lap: Pruzzo.

Olasz Kupa, 5. csoport, 2. forduló
1982. augusztus 22.
ROMA-MODENA 5-1
ROMA: Tancredi, Nela, Maldera, Di Bartolomei, Valigi, Righetti (75' Lucci), Iorio, Prohaska, Pruzzo, B.Conti (85' Faccini), Scarnecchia (46' Chierico). Edző: Liedholm.
MODENA: Pizzetti, Gardiman, Giovani (80' Sandreani), Torroni, Codogno, Borriello, Tormen, Agostinelli, Messina, Cavazzini, Rabitti. Edző: Facchin.
Játékvezető: Angelelli (Terni).
Gólszerző: 4' Messina, 52' Di Bartolomei, 56' Chierico, 66' Pruzzo, 73' Pruzzo, 82' Pruzzo.
Sárga lap: Pizzetti, Chierico.

Olasz Kupa, 5. csoport, 3. forduló
1982. augusztus 29.
LECCE-ROMA 0-0
LECCE: De Luca, Lo Russo, Bagnato, Bruno, Pezzella, Miceli, Mileti (67' Ferrante), Orlandi, Magistrelli (77' Luperto), Cannito, Tacchi (63' Tusino). Edző: Corso.
ROMA: Tancredi, Nela, Maldera, Di Bartolomei, Valigi, Vierchowod, Chierico, Prohaska, Iorio, Faccini, B.Conti. Edző: Liedholm.
Játékvezető: Pieri (Genova).
Gólszerző: 4' Messina, 52' Di Bartolomei, 56' Chierico, 66' Pruzzo, 73' Pruzzo, 82' Pruzzo.
Sárga lap: Cannito.

Olasz Kupa, 5. csoport, 4. forduló
1982. szeptember 1.
VERONA-ROMA 0-5
VERONA: Garella, Oddi, Marangon, Manueli, Volpati, Tricella, Fanna, Sacchetti, Di Gennaro, Dirceu, Penzo (65' Gibellini). Edző: Bagnoli.
ROMA: Tancredi, Nela, Maldera, Di Bartolomei, Valigi, Vierchowod, Chierico, Prohaska, Pruzzo, B.Conti, Iorio (73' Faccini). Edző: Liedholm.
Játékvezető: D'Elia (Salerno).
Gólszerző: 43' Pruzzo, 45' Iorio, 63' Pruzzo, 83' Pruzzo, 87' Prohaska.
Sárga lap: Iorio, Oddi, Fanna.

Olasz Kupa, 5. csoport, 5. forduló
1982. szeptember 5.
ROMA-COMO 2-0
ROMA: Tancredi, Nela (85' Righetti), Maldera, Turone, Falcao (46' Iorio), Vierchowod, Valigi, Prohaska, Pruzzo, Di Bartolomei, B.Conti (85' Scarnecchia). Edző: Liedholm.
COMO: Giuliani, Tempestilli, Galia, Soldá, Fontolan, Gobbo, Mannini, Pin, Nicoletti (46' Di Nicola), Butti, Cinello (70' Borgonovo). Edző: Burginch.
Játékvezető: Patrussi (Ravenna).
Gólszerző: 15' Nela, 81' Pruzzo.
Sárga lap: Pin, Turone, Pruzzo, Galia.
Piros lap: Turone.

Előző: Az 1982-83-as idény

Következő: Az 1. forduló

Címkék: AS Roma