JÁTÉKOSOK


Profil

4 Radja Nainggolan
Születési hely:Antwerpen
Születési idő:1988. május 04.
Életkor:29
Nemzetiség:Belga
Magasság:176 cm
Poszt:középpályás
Serie A első szereplés:2010. február 07.
AS Roma első szereplés:2014. január 09.
AS Roma utolsó szezon:2017/18

A Ninja becenévre hallgató Nainggolan Belgiumban, Antwerpenben született indonéz apától és begla anyától. Pályafutását a Germinal Beerschot ificsapatánál kezdte és innen, 17 évesen igazolt 2005-ben a másodosztályú Piancenza csapatához.

 

Kezdetben csak a Primavera csapatnál kapott lehetőséget, de szépen lassan végül állandó kezdővé vált a felnőt együttesben is. 2006 május 28-án Giuseppe Iachini adta meg neki a lehetőséget a bemutatkozásra a Serie B-ben, a Piacenza ekkor játszotta utolsó bajnokiját az Arezzo ellen. Radja a 74. percben állt be csereként.

 

2008-ban Stefano Pioli vette át a csapat irányítását és a fiatal játékos folytatta a jó szereplést. Ebben a szezonban már 38 mérkőzésen lépett pályára és 3 gólt szerzett, csapata pedig a 10. helyen végzett a pontvadászatban. Teljesítményére a Cagliari figyelt fel elsőként és 2010 januárjában kölcsönvette a középpályást. 2010 február 7-én az Inter ellen 3:0-ra elveszített hazai mérkőzésen mutatkozott be az első osztályban, majd 2010 nyarán a szárd együttes végleg megvásárolta Radját a Piacenzától.

 

Az igazi áttörést a Cagliarinál eltöltött évek hozták meg Nainggolan számára, aki 131 mérkőzésen lépett pályára és 7 gólt szerzett a szárd együttesben. Miután Olaszországban folyamatosan remek teljesítményt nyújtott, nem kerülhette el a belga válogatott meghívó sem és 2009 május 29-én Chile ellen sikeresen bemutatkozott a Kirin Kupán.

 

A bajnokságban 2010 október 31-én a Bologna ellen szerezte meg első Serie A-s gólját és 2013 február elsején a Stadio Olimpicóban a Roma is megtapasztalhatta a félelmet nem tűrő, bátor játékát, ahol a Cagliari 4:2-re nyert és ő szerezte az első gólt. Szerencsére ettől kezdve a Roma drukkereknek nem kellett attól tartaniuk, hogy a dinamikus középpályás újabb gólokkal szomorítja a szurkolókat, mert 2014 januárjában Nainggolan a Romához igazolt.

 

A Romában 2014. január 9-én mutatkozott be a Sampdoria elleni 1:0-ra megnyert Olasz Kupa mérkőzésen, majd 2014. február 22-én megszerezte első gólját is a Roma színeiben, ő szerezte ugyanis a Bologna elleni mérkőzés egyetlen találatát. A szezon végén, 2014 nyarán a Roma végleg megvásárolta Nainggolant a Cagliaritól.

 

Luciano Spalletti 2016-os visszatérését követően a tar mester Nainggolannak új szerepkört talált ki, közvetlenül a csatárok mögött kellett letámadnia az ellenfelet. A poszt az elején kisebb nehézségeket okozott a játékosnak, de szépen lassan hozzászokott és megkedvelte. Végül olyannyira sikeres lett a szereplése azon a poszton, hogy a 2016-17-es szezonban Dzeko és Salah mellett ő ért el 10 feletti gólszámot a bajnokságban, összesen 11-szer volt eredményes. Szczesny és Dzeko mellett ő szerepelt a legtöbb meccsen, összesen 37-szer.



Statisztika