JÁTÉKOSOK


Profil

5 Juan Guilherme Nunes Jesus
Születési hely:Belo Horizonte
Születési idő:1991. június 10.
Életkor:26
Nemzetiség:Brazil
Magasság:185 cm
Poszt:védő
Serie A első szereplés:2012. május 13.
AS Roma első szereplés:2016. július 17.
AS Roma utolsó szezon:2017/18

Juan Guilherme Jesus Nunes, röviden Juan Jesus, 1991. június 10-én született Belo Horizonteban, Brazíliában.

 

A játékos végigjárta az Internacional ifjúsági csapatait, majd a felnőttek között 2010. március 12-én, 18 évesen, 9 hónaposan és 2 naposan debütált a Deportivo Quito ellen a Libertadores Kupában.

 

A védő 2012 januárjáig a porto allegrei csapatban vitézkedett, 26-szor lépett pályára mindent összevetve. Ez idő alatt az Internacional három trófeát is megnyert, a 2010-es Libertadores Kupát, a 2011-es Gaucho állami bajnokságot, valamint ugyanebben az évben a Recopa Sudamericanat is megszerezték.

 

Jesus első válogatott meghívóját 2010-ben kapta. 2011 januárjában a Ney Franco irányította U-20-as csapatban nyolcszor is képviselhette hazáját sőt, megnyerte a kontinens első számú utánpótlás megmérettetését is. Ugyanebben az évben az U-20-as világbajnokságon is részt vett, a Selecao hét meccséből haton pályára lépett. A 2012-es Olimpián ezüstérmet szerzett, csapata minden meccsén kezdőként lépett pályára, ahogy a Mexikó ellen elbukott döntőben is.

 

Juan Jesus 2012. január 31-én igazolt az Interbe, bemutatkozására viszont a szezon utolsó meccséig kellett várnia, akkor a Lazio elleni 3:1-re elveszített mérkőzésen váltotta Diego Militót az utolsó percben. Következő évében viszont a milánói csapat védelmének alapemberévé nőtte ki magát. A kék-feketék mezét 109-szer húzhatta magára, és egy gólt is szerzett.

 

2016 júliusában ő lett a Roma 41. brazil játékosa.



Statisztika