Vermaelen: Ki kell elemeznünk ezt a csalódást keltő eredményt

Vermaelen: Ki kell elemeznünk ezt a csalódást keltő eredményt

A Roma védője elismerte, alaposan ki kell elemezniük, hogy mit rontottak el a 2:2-re végződött mérkőzésen.

A Roma a második félidő elején már 2:0-ra vezetett a Cagliari vendégeként, végül Marco Borriello és Marco Sau góljaival az újonc kiegyenlített, így a Roma egy ponttal térhetett csak haza.

"Nagyon csalódást keltő, hogy nem sikerült nyerni. Meg fogjuk vizsgálni ezt a meccset, ahogy az összeset szoktuk, és megnézzük, hogy mit rontottunk el."- mondta a Roma TV-nek a belga játékos.

"Azt hiszem a teljes játékunkon javítani kell, hogy jobb eredményt tudjunk elérni. A 2:0-nak elégnek kellett volna lennie, ezért nagyon csalódottak vagyunk így utólag."

A második félidő nagy részében a Roma nagyon visszaállt, teret hagyva így az ellenfélnek, Vermaelen pedig elismerte, hogy a védelemnek dolgoznia kell azon, hogy a későbbiekben jóval feljebb tolják a védekezést.

"Próbáltunk feljebb védekezni természetesen, de sajnos néha a meccsen bármilyen indokból ez lehetetlen. Persze, hogy mi is feljebb akartunk játszani, de van, hogy beszorítanak. Ez történt most is velünk, de ezen javítani és dolgozni kell, hogy a későbbiekben feljebb helyezzük a védelmünket és az egész játékunkat. Ezen az estén összességében nyomás alatt voltunk."

"Én megszoktam az előző csapataimnál, hogy előrébb játszom és ezt akarja Spalletti is, ezért ebben még fejlődnünk kell és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Vermaelen