Vermaelen: A Sampdoria ellen javítanunk kell

Vermaelen: A Sampdoria ellen javítanunk kell

A Cagliari elleni döntetlen után a Sampdoriával szemben javítana a Roma.

A Roma az előző fordulóban 2:0-ás előnyt adott le a Cagliarival szemben, azonban most a Sampdoria ellen javítana Spalletti csapata.

"A Sampdoria elleni nagyon fontos meccs lesz."- kezdte a klub hivatalos honlapjának Vermaelen.

"Persze minden meccs fontos, de a Cagliari elleni után ez most különösen az. Nagyon motiváltak vagyunk, szeretnénk jól játszani és megszerezni a három pontot."

"Tanultunk-e a hibákból? Az a baj, hogy sokan most jöttünk vissza a válogatottaktól és még nem sikerült az edzővel beszélni. De fogunk vele beszélni és kielemezzük nem csak a második félidőt, hanem az egész meccset és akkor meglátjuk, hogy miben tudunk javulni. Nagyon fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból."

"Csak így tudunk fejlődni és ahogy már mondtam, nagy meccs vár ránk vasárnap, ezért szeretnénk jól felkészülni rá. Gyors visszatekintés a Cagliari elleni meccsre, majd a hibák kijavítása vasárnapra."

Spalletti ebben a szezonban többször is próbálkozott hátul a három védős rendszerrel.

"Szerintem ez egy jó dolog. Az jó, ha csapatként rugalmas vagy és tudsz taktikát váltani, mert akkor meg tudod lepni az ellenfelet meccsen belül. Én személy szerint keveset játszottam három védős rendszerben, de edzéseken sokszor gyakoroltuk, valamint a Latina elleni barátságos meccsen, és a Cagliari ellen az utolsó 20 percben is alkalmaztuk, tehát kezdek hozzászokni."

"Tetszik ez a rendszer, szóval nekem mindegy, hogy milyen felállásban játszunk és ahogy mondtam, az csak jó, ha így is tudunk játszani."

Vermaelennek ez az első szezonja Olaszországban és mind a környezet, mind a bajnokság különbözik attól, ahol eddig játszott.

"Nehéz az első benyomásokról beszélni, mert egyelőre nagyon kevés idő telt el. Ami nagyon új volt, hogy itt a csapatok mennyire szervezettek, taktikailag felkészültek és ez elmondható mind az edzőkről, mind pedig a játékosokról, ezért van az, hogy nehéz megverni egy csapatot."

"Hasonló van persze Spanyolországban és Angliában is, a mai profi futballban minden csapat nagyon jól ismeri a másikat és láthatjuk, hogy mi folyik. A Serie A-ban ugyanez van. Szóval igen, eddig nagyon tetszik a bajnokság és alig várom, hogy még jobban megismerjem. Aztán nekem ez egy újabb ország is egyben és emiatt nagyon izgatott vagyok."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Vermaelen