Térdszalagszakadást szenvedett Tumminello

Térdszalagszakadást szenvedett Tumminello

Súlyos térdsérülést szenvedett a fiatal csatár, Marco Tumminello.

A 18 éves játékos jelenleg kölcsönben szerepel a Crotone együttesében, azonban a Roma játékosa.

Tumminello szerezte a Crotone egyetlen találatát az első 5 fordulóban, majd kezdőként lépett pályára a hétvégi, Benevento elleni mérkőzésen is, amit végül a hazaiak nyertek meg 2:0-ra.

A csatár mindjárt az első percekben megsérült és le kellett cserélni, a helyzet pedig rögtön súlyosnak tűnt, amit a későbbi orvosi vizsgálatok meg is erősítettek: Tuminellónak elszakadtak az elülső keresztszalagjai, és a csatár ma délelőtt már kés alá is fekszik a Villa Stuart klinikán.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Tumminello, sérülés