Strootman: Készen állok

Strootman: Készen állok

Kevin Strootman készen áll arra, hogy egy héten belül már a harmadik meccsen lépjen pályára.

A holland középpályás hosszú kihagyás után tért vissza és mind a Porto, mind az Udinese ellen végig a pályán volt.

"Teljesen rendben vagyok fizikálisan. Persze még messze vagyok a csúcsformától, de jól érzem magam azóta, hogy három napon belül két meccset játszottam és ez fontos."- mondta Strootman.

"A csapattársaim nagyon sokat segítettek és ez nagyban megkönnyítette a dolgomat. Készen állok a játékra."

"Hogy én leszek-e a csapatkapitány? Nem tudom, hogy fogok-e játszani, de azt mindenki nagyon jól tudja, hogy ennél a klubnál ki a három csapatkapitány. Totti, aztán De Rossi és végül én. Örülök, ha viselhetem a csapatkapitányi karszalagot, de ez az egyetlen klub a világon, ahol teljesen világos, hogy ki fogja viselni. Ez mindenkinek könnyebbség."

A Roma egy 0:0-val is továbbjutna, azonban Strootman szerint erre játszani nagyon rizikós.

"Ez nehéz, gólt akarunk szerezni és így nyerni. Nem játszhatunk végig deffenzíven, elég volt az Portóban a második félidőben, ahol emberhátrányban voltunk."

"Hogy gyenge lenne a Porto védelme? Én az ellenfélről nem fogok beszélni, csak a Romáról. Ezt az edző jobban tudja."

"Kemény meccs lesz, kint az első 30 percben tényleg jól játszottunk, aztán Vermaelen kiállítása után voltak helyzeteik és veszélyessé váltak. Nehéz lesz, de fizikálisan és mentálisan is felkészülten kell nekivágni a meccsnek."

A római ultrák továbbra is bojkottálják a hazai meccseket, azonban Strootman reméli, hogy holnap minél többen kint lesznek a stadionban.

"Telt ház előtt sokkal nehezebb az ellenfélnek játszani, mert olyan, mintha 12 ember ellen játszana. Jó lenne, ha sokan kijönnének. Nem mondom azt, hogy könnyebb dolgunk lesz, de nem lesz sokkal nehezebb."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Strootman