Strootman: Ez tiszta pszichológia

Strootman: Ez tiszta pszichológia

Maga a holland játékos sem érti, hogy miért nem sikerült továbbjutni a Porto ellen és hogyan sikerült 3 pirosat is összegyűjteni 2 meccsen.

"Nem kezdtük jól a meccset, nem is értem miért, mert jól felkészültünk a héten és tudtuk, hogy mit kellene csinálnunk."- mondta Strootman a Mediaset Premium-nak.

"Egyáltalán nem csináltunk jó dolgokat. A Portonak sem voltak helyzetei az elején, de pontrúgásból sikerült betalálniuk. Nem játszottunk jól és két pirosat is kaptunk. Megpróbáltunk mindent, de 2:0 után mindennek vége lett."

Úgy tűnt, hogy a Roma jobban játszott 10, majd 9 emberrel, mint teljes létszámban, ami pszichológiai problémákra is utalhat.

"Lehet, hogy ez pszichológiai probléma, de ez volt nekik is, hiszen nem futottak túl sokat és meg is próbáltuk őket beszorítani."

A Roma ezzel a vereséggel nem jutott be a BL csoportkörbe és az Európa ligában folytatja majd.

"Nehéz ez, mindannyian dühösek és csalódottak vagyunk, de már a Serie A-ra kell gondolnunk. A szerda és a csütörtök nagyon nehéz lesz, de össze kell dolgoznunk, nem szabad senkit hibáztatni, mert mindannyian követtünk el hibákat."

"Mostantól sokkal jobban csapatként kell dolgoznunk. Tényleg nem tudom, hogy mi történt, mert jól felkészültünk, fizikálisan rendben voltunk, de ha a pályán a könnyű passzok nem sikerülnek, akkor elkezdheted kergetni a labdát és minden nehézzé válik."

"Ez inkább mentális probléma, hiszen nagyon sok fizikai tesztet végeztek rajtunk és minden rendben volt. Ez sokkal inkább pszichológiai probléma, mint fizikális."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Strootman