Spalletti: Tetszik a csapat komoly hozzáállása

Spalletti: Tetszik a csapat komoly hozzáállása

Spalletti szerint a csapat megmutatta, hogy komolyan gondolja, nyerni szeretne valamit az idei szezonban.

Két idegenbeli győzelem, valamint a Sampdoria elleni kupameccs után hazai pályán fogadja a Roma vasárnap este a Cagliarit és Spalletti úgy véli, a csapat megmutatta, komolyan gondolja, hogy idén nyerni akar valamit.

"Igen erős érzésem van, hogy komoly csapat vagyunk. Olyan játékosaink vannak, akik komolyan veszik a munkájukat és ezt az emberek is érzik. Ezt lehet a levegőben érezni."- kezdte Spalletti.

"Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt meccsen már milyen sokan kint voltak a szurkolók és igaz előtte ez nem volt jellemző, de most végig hullámoztak a meccsen. Ilyenkor te is úgy érzed, hogy képes vagy mindent megtenni a Romáért. Komoly csapat vagyunk és komolyan végezzük a feladatunkat."

 A Roma mindössze egy ponttal van elmaradva a Juventus mögött, azonban a listavezető egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Roma a szezon elején éppen a Cagliari ellen vesztett el 2 pontot 2:0-ás vezetést követően.

"Rengeteg olyan pillanat és eredmény van, ahol jobbak is lehettünk volna és ahol találtunk még javítani valót. De ez van akkor is, amikor nyersz. Törekedni a fejlődésre, az egy folyamatos feladat."

"Meg akarjuk mutatni a Cagliarinak, hogy nem vagyunk ugyanaz a csapat, mint akikkel akkor játszottak. Most egy jó formában lévő csapattal találkoznak majd. Oda kell figyelnünk, mert a Genoát 4:1-re verték, a Milan pedig csak az utolsó pillanatokban tudott ellenük nyerni."

"Rastelli jó edző, mint sokan a Serie A-ban. Nagyon jól hasznosítja a játékosként tanultakat, a csapata pedig gyors és agresszív. Van jónéhány nemzetközi rangú játékosuk, mint Bruno Alves, Marco Borriello és Mauricio Isla."

"Meg akarjuk nekik mutatni, hogy sokat fejlődtünk."

A Cagliari elleni keret:

Alisson Becker
Bogdan Lobont
Wojciech Szczesny

Luca Pellegrini
Kostas Manolas
Emerson Palmieri
Mario Rui
Federico Fazio
Moustapha Seck
Bruno Peres
Antonio Rudiger
Thomas Vermaelen

Daniele De Rossi
Gerson
Leandro Paredes
Kevin Strootman
Radja Nainggolan
Diego Perotti

Stephan El Shaarawy
Francesco Totti
Edin Dzeko
Marco Tumminello

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Cagliari