Spalletti: Nagyon sokat fejlődött a csapat

Spalletti: Nagyon sokat fejlődött a csapat

A Roma januárban kinevezett mestere szerint az utóbbi hónapokban nagyon sokat fejlődött a csapat.

A tar mestert az év elején nevezték ki Rudi Garcia menesztését követően és vele a Roma szárnyalni kezdett, aminek köszönhetően a csapat jövőre már biztosan indulhat a BL selejtezőjében, de két fordulóval a vége előtt még a második hely is elérhető, hiszen csak 2 pontra van a Napoli.

"Hogy miért játszottunk 4-2-4-et a Genoa ellen? Mert Nainggolan egy igazi harcos a pályán, aki szereti az ellenfelet már a saját térfelén letámadni, ezzel komoly problémákat okozva neki és ez nekünk csak jó lehet."- mondta Spalletti a Roma Radio-nak.

"Viszont ehhez az kell, hogy mihamarabb elfoglaljuk a helyünket a középpályán. Amúgy nem sokszor változtattuk meg a tervünket a játékunkkal kapcsolatban, mindig tartottuk magunkat az eredeti elképzeléshez, hogy megtartjuk a labdát, azt mindig a lehető legjobb helyre passzoljuk és ami a legfontosabb, próbáljuk uralni a játékot."

"Ha sikerül nyomás nélkül játszani, akkor képes leszel arra, hogy jobban kifejezd magad a pályán. Ezért is a legveszélyesebb az, amikor olyanok ellen lépsz pályára, akik kevesebb lehetőséget kaptak és mindenáron meg akarják mutatni magukat. Genovában egy csapat tudott csak nyerni, a Juventus."

"Szerintem a csapat nagyon fontos lépést tett előre. Sokat változtunk olyan szempontból, hogy igazi csapattá váltunk, akik eredményesek is tudnak lenni, ez pedig nagyon fontos. Azt pedig nagyon jól lehet látni, hogy ez a csapat tud örülni a sikernek és ez sokat jelent a klub számára."

"Napoli? Nekünk nem kell miattuk aggódnunk, ez nem a mi feladatunk."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti